vezető
Világbotrány! Magyarországon üldözik a gyilkosokat, akkor is ha kommunisták!
Képzeljék el, Magyarországon egy kommunista nem verhet agyon akit akar, még a fasisztákat se, hát kérdem én milyen demokrácia ez? Ebből az következik, hogy a kommunisták alapvető emberi jogaiktól vannak megfosztva, hiszen a kommunisták, a Drága Sztálin elvtárs szavaival élve bolsevikok különös emberek, ők a tömegmészárláshoz való jogukkal is együtt születnek. Elképesztően brutálisan bánik a magyar kormány a kommunistákkal, korlátozza őket az önkifejezésben, az önmegvalósításban. Dolláron vett függetlenség: Pressman az USA-ban ezért már ülne – The Fair Right (videó)
Az USA magyarországi nagykövete, David Pressman gyakran aggódik Magyarország helyzete miatt. Leginkább akkor szokta ezt tenni, amikor a törvényeink majdnem annyira szigorúak, mint az ő hazájában. Közben pedig olyan tevékenységet folytat, amiért az USA-ban már rég elektródákkal a heréire erősítve könyörögne az életéért. A mai videóban megválaszoljuk azt a nem is annyira költői kérdést, hogy vajon mi történne azzal az amerikai állampolgárral, aki pénzt fogad el egy másik ország nagykövetétől, majd politikai tevékenységet végez az USA-ban. Ez alatt az idő alatt – Pressman vergődésétől függetlenül – Lilu akkorát ment, hogy mi szégyelltük magunkat helyette, de legalább megtudtuk, milyen gyertyái vannak. De hogy ez mit is jelent pontosan? Nézd meg a videót, és megtudod! Újra villan az agytröszt: Karácsony szerint a káoszba fulladó Párizs a példa Budapest számára
Jó kérdés, hogy a hibát hibára halmozó Karácsony Gergely hogyan képes ismét úgy "menteni", hogy még mélyebbre ássa magát a pöcegödörben. Ne feledjük, hogy a főpolgármester nagy példaképe a Londont rémvárossá bomlasztó Sadiq Khan polgármester, aki alatt a savas és késes támadások, valamint a terrorcselekmények a brit főváros mindennapjaivá váltak, és erre még büszke is volt a pakisztáni származású városvezető. A magukat zöldnek és progresszívnek nevező üresfejű baloldali politikusok azt sem tudják, mit csinálnak: Sadiq Khant az I. kerületi viccpolgármester, V. Naszályi Márta is példaképnek tekintette, de Karácsony most új mentort talált. A Budapest-bérletek taktikai zsenije ugyanis közösségi oldalán a párizsi városvezetést és a párizsi mintát tartja követendőnek. Kérdés, hogy az utcán sátorozó migránsok, az elképesztő kosz és az eltűnő közbiztonság, vagy a no-go zónák nyerték-e el a főpolgármester tetszését, de az irány megint érthetetlen és a normalitással teljesen szembemenő. Karácsony az igazi nagy problémával foglalkozott: a SUV-ok parkolásával. Mert Budapestnek most ez a legfontosabb. Saját magunk gyilkosai vagyunk: a zöld őrület, amikor a mezőgazdaságból vegyipar lesz – Kocsmai igazságok
A nagyipari mezőgazdaság hiába alapja elvileg az európai élelmiszerbőségnek, a modernitás egyik legnagyobb tévútja. A mennyiség ára ugyanis a minőség egészen elképesztő mértékű romlása és általában az ember teljes elszakadása a természettől. Már régóta zömében vegyipari termékeket eszünk, nem élelmiszereket. Ráadásul erre az ipari őrületre rátelepedtek ideológiailag a zöldeknek nevezett szobatudósok, akik a városi idióták legvadabb részét alkotják: ők azok, akik szerint egy tehén környezetszennyező, de az ő műanyagba csomagolt életük maga a környezettudatosság. A történelemben eddig az volt a tapasztalat, hogy a sikeres ordas ideológiákat okos pszichopaták menedzselik, és a dühöngésbe hajló vakbuzgóságot meghagyják az utcai rohamosztagosoknak. A haragoszöld mozgalmakban azonban nem lehet okos embereket találni, azokat utcai verőlegény szintű intellektussal rendelkező, a szellemi fogyatékosság alsó határán mozgó kretének vezetik. Persze van tartótisztjük, általában Amerikában, de a "mozgalom" maga önjáró, a gazdái alól is kipusztítja a termőtalajt. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Nincs baj a gazdaságban, ha a baloldali képviselők is állampapírban fialtatják a pénzüket, V. Naszályi Márta pedig a bérlőjén nyerészkedik
Nem az első alkalom, hogy legitimálja a baloldal a jobboldal politikáját, hiszen korábban a szocialista Tóth Bertalanról derült ki, hogy a parlamentben ugyan kritizálja a családtámogatási rendszert, a valós életben ő maga is igénybe veszi a forrásokat. Ugyanígy tett az egykori Jobbik-vezér, Jakab Péter is. Az idei vagyonnyilatkozatokból pedig kiderül, hogy a szavak szintjén ugyan szidják a balosok a gazdaságpolitikát, mégis bíznak annyira az államban, hogy állampapírban fialtatják a pénzüket. Mindeközben egy másik kettősségre is fény derült, hiszen a Párbeszéd rendszerint aggódik az emberek lakhatása és az elszálló albérletárak miatt, de azért az I. kerületi polgármesterük szemrebbenés nélkül emeli drasztikusan a lakása bérleti díjának árát. Hadházyt és Szabó Tímeát nem érdekelte a svéd NATO-csatlakozás, az ellenzék az eutanáziáról és a pedofilokról értekezett az Országgyűlésben
Bár a kormánytagok Sopronbánfalván vannak a kihelyezett kormányülésen, ez nem zavarta a baloldalt abban, hogy ma fontoskodjanak és rendkívüli ülést hívjanak össze a parlamentbe a svéd NATO-csatlakozás apropóján. A kormánytagok egyébként azért sem tartották fontosnak, hogy rendkívüli ülést tartsanak, mert nemsokára úgyis lesz rendes ülés. Rekordgyorsan vége is lett a hiányzók miatt a mai ülésnek, mert határozatképtelen volt a Ház. Az ellenzék vélhetően azért annyira nem bánkódik emiatt, hiszen soraikból is számos politikus hiányzott, nem ment el például Szabó Tímea, Hadházy Ákos, vagy Szabó Rebeka sem a baloldal által "kiemelt fontosságúnak" tekintett svéd NATO-csatlakozást megvitatni. Azért az ügyeletes bajkeverők nélkül is jutott egy-két orbánozás, és persze belefért a kormány összemosása a pedofilokkal, de megtudhattuk azt is, hogy a Mi Hazánk egyáltalán nem akar svéd NATO-csatlakozást.