Pesti Srácok

Ég a bőre a fővárosi baloldalnak Karácsony botrányai miatt, így most már nekik is probléma, hogy lehetetlen lecserélni

Ég a bőre a fővárosi baloldalnak Karácsony botrányai miatt, így most már nekik is probléma, hogy lehetetlen lecserélni

Már Karácsony lehetséges utódjáról beszélnek a baloldalon – írja a Magyar Nemzet cikke, amely titokzatos MSZP-s forrásokra hivatkozva próbálja bizonyítani, mennyire megrendült a baloldali pártok bizalma a főpolgármesterben a sorozatos botrányok miatt. Mint látni fogjuk, a hibázni képtelen főpolgármestert lehetetlen politikailag leváltani: túlságosan beágyazott, és minden bénázása dacára népszerű Karácsony Gergely. Ezért a baloldalnak egy csodára lenne szüksége, hogy az egyre cikibb Karácsonytól megszabaduljon.

A Magyar Nemzet cikke egyik név nélküli források utalásaiból összerakott következtetése, hogy az MSZP-s politikusok egyértelműen Tüttő Katát tartják alkalmas embernek Karácsony Gergely helyére. A szocialista forrás ugyanakkor ezt egy nagy „HA” kíséretében jegyzi meg, ehhez ugyanis szerinte Karácsonynak önként kellene döntenie a kampány feladásáról. A cikk egy korábbi pontján ugyanis ugyanez, vagy egy másik név nélküli MSZP-s forrás azt hangsúlyozza, hogy bármilyen elbizonytalanodás is van Karácsony iránt a baloldalon, nem fogják a hajrában leváltani,

Marad tehát a lehetőség, hogy akkor Karácsony Gergely majd magától, ahogy érzi, hogy fogy körülötte a levegő, átadja a helyét Tüttő Katalinnak. A politikai nagyvadtól egy ilyen lépés elképzelhetetlen, annál ő sokkal jobb munkaerőnek tartja magát a főváros élén, ráadásul a pestiek már csak azért is imádják, mert bár tehetségtelen és kvázi nem csinál semmit az áldozatpóz gyakorlásán kívül, de legalább a sajátjuk. Az ő Gergőjük, az ő fiuk, kitartanak mellette, amíg csak szét nem porlik a főváros maradéka, amit még a haverok nem loptak szét belőle. Nem, Karácsony lehetséges utódjáról nem beszélgetnek a baloldalon, mert nem is beszélgethetnek, ahhoz a főpolgármester túl mélyen ágyazódott be a mutyik és szívességek kölcsönös rendszerébe. Néhány szocialista politikus álmodozik csak arról, hogy egyszer csak a Tüttő Katalin a Duna habjaiból – természetesen lovon – kiemelkedve, mint valami sziréntündér, egy varázspálcaintéssel eltünteti Karácsony Gergelyt és minden kellemetlen botrányát. Mert az biztos, hogy égeti a bőrét a baloldali politikusoknak a sok botrány, amelyet Gergely okozott, csak Karácsony még így is nyert helyzetben van hozzájuk képest. Politikailag lehetetlen lecserélni.

PestiSracok facebook image

Szoktuk emlegetni, hogy Karácsony Gergely képtelen hibázni, hiszen ha drágábban újítja fel a Lánchidat kevesebb tartalommal, vagy ha kukák ezreit szerelteti le főváros-szerte, ha nem vágatja a füvet és hagyja a csöveseket randalírozni, neki ettől mindig csak nő a népszerűsége. Ilyenek a pesti szavazók. Csakhogy ez most már a baloldalra is kezd visszaütni. Ők ültették a hibázni képtelen, szégyenlősen mosolygó, épp érettségire készülő gimnazistafiút a főpolgármesteri székbe, és most már ők is képtelenek leváltani. Karácsony meg lassan ránt magával mindent és mindenkit...

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?