vezető
Milliókat „kalapozott össze” Szikra-táborra Jámbor András szélsőbaloldali mozgalma
Büszkén hirdeti a pedofilbotrányba keveredett Szikra Mozgalom, hogy már két és fél millió forintot sikerült összegyűjteniük arra a baloldali rendezvényre, amelyet szombaton tartanak a Népligetben. Ismert, a párbeszédes Jámbor András fémjelezte egyesület eredetileg Bodajkon tartotta volna a háromnapos Szikra-tábort, mely aztán a helyszín üzemeltetőjének döntése miatt meghiúsult. Jámborék ezek után több helyen is próbálkoztak, ezek közül egy dunakanyari helyszín látszott esélyesnek, ám végül ott sem kaptak lehetőséget a baloldali találkozó megtartására - írja a Magyar Nemzet.Elképesztően sarcolják Karácsonyék egy XIII. kerületi bolt vásárlóit
Olvasói levélben hívták fel szerkesztőségünk figyelmét arra, hogy milyen elképesztő sarcot szed a permanens pénzhiánnyal küzdő Karácsony Gergely és a Fővárosi Önkormányzat egy XIII. kerületi áruház vásárlóitól. A főpolgármester úgy tűnik nemcsak a vidékieknek jogos kompenzációként járó szolidaritási hozzájárulást nem hajlandó kifizetni, de a budapestieken is igyekszik behajtani azt a pénzt, amit a 40(+) tanácsadó valamiért nem tudott a városkasszában tartani.Simicskó István: a magyaroknak a kereszténység erős bástyájaként kell példát mutatniuk Nyugat-Európának
A magyarok a keresztény civilizáció megmentését és megtartását szolgáló tetteikkel, templomok, keresztek megtartásával, felújításával, illetve újak építésével, jó példát kívánnak mutatni a jelenleg válságban lévő nyugati kereszténységnek - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője kedden, Gödrén.Még a szélsőségesen liberális Helsinki Bizottság is elhatárolódik alapítójának pedofíliát mentegető gondolataitól
„Vannak nagyobb problémák is amivel foglalkozni kell, mint a pedofília” - ezt a címet is adhatták volna annak a Kőszeg Ferenccel felvett interjúnak, melyet Gulyás Márton készített az SZDSZ és a Helsinki Bizottság egykori alapítójával. A civil szervezet állásfoglalásában elfogadhatatlannak nevezte azokat a kijelentéseket, amelyeket Kőszeg mondott. Mint írják, Kőszeg Ferenc válaszai szöges ellentétben állnak a Magyar Helsinki Bizottság értékrendjével, a kiszolgáltatott helyzetben lévők érdekében végzett mindennapi munkánkkal és a belső szabályzatainkkal is” - majd magukat mosva tisztára hozzátették: „közel húsz éve nem képviseli a Magyar Helsinki Bizottságot, nem nyilatkozik a szervezet nevében”.Karácsony Gergely megint panaszkodik, és rendőrt is hívott a Lánchídnál dolgozó biztonsági őrökre
Megint panaszkodik valami miatt Karácsony Gergely a Facebookon. A főpolgármester most épp az írta, hogy „a kormány őrző-védő vállalkozója ma lezárta a Lánchíd mindkét járdáját, hosszú ideig súlyosan balesetveszélyes helyzetek sorát előidézve ezzel”. Szerinte emiatt több ezer gyalogos volt kénytelen az úttestet használni, ami balesetveszélyes, ezért a rendőrség beavatkozását kérte.Juhász Péter cégének is juthatott a dollármédia milliárdos támogatásából
Bajnai politikustársának, Juhász Péternek is bőven jutott anyagi forrás a 2022-es országgyűlési választások kampányidőszakában– számolt be a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a négymilliárdos külföldi támogatásból több tízmillió forint vándorolt Juhász zsebébe, aki a milliókért cserébe egy internetes portálon próbálta lejáratni a kormánypártokat, de ő volt az is, Márki-Zay Péter előválasztási sikere után hosszabb interjút készített a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjével. Az oldala természetesen – a dollármédia kamu oldalaihoz hasonlóan – azóta már nem működik.Továbbra is feszült a magyar-ukrán viszony - Zelenszkij a háború után foglalkozna a kárpátaljai magyarok problémáival
Magyarország több gesztust is tett Ukrajnának az utóbbi időben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig Kárpátaljára látogatott, ahol a magyar közösség vezetőire is időt szánt. Jelentheti ez, hogy felcsillant a remény a feszült ukrán–magyar kapcsolatok rendezésére? Habár mindenképpen pozitív fejleményekről van szó, a kárpátaljai magyarok képviselői, illetve a szakértők sem túl derűlátók a kérdésben, írja a Magyar Nemzet.Ezúttal egy ukrán tisztségviselő fulladt vízbe „úszás közben”
Az ukrán külügyminisztérium hétfőn megerősítette, az örményországi nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét találták holtan a Szeván-tóban, Örményország legnagyobb tavában - számol be a magyarnemzet.hu.Karácsony Budapestjének jelképe: az Üllői úti bója
Karácsony Gergely négyéves városvezetésének kiváló jelképei lehetnek, az Üllői és Váci úton lévő kerékpárutat határoló bóják, hogy szakszerű legyek pollerek. Arról már nem is említek szót, hogy Karácsony ezekkel a vackokkal természetesen a külvárosban és az agglomerációban élőket büntette meg megint, mivel ők ülnek az egy plusz sáv hiánya miatt órákig majd a dugóban.Ajánljuk még

















