vezető
Ferenc pápa békére szólította fel a fiatalokat az Ifjúsági Világtalálkozón Lisszabonban (Videó és galéria)
Ahogyan már tegnap beszámoltunk róla, Ferenc pápa is hivatalosan megnyitotta a 37. Ifjúsági Világtalálkozót a portugál fővárosban. A nyitó ceremónia keretében vitték fel a fiatalok a találkozó két szimbólumát – a keresztet és a Mária-ikont – a színpadra, ahol Ferenc pápa mellé állították ki őket. Az ünnepség, amelyen több százezren vettek részt, egyik leglátványosabb része a pontifex megérkezése mellett a zászlók felvonulása volt. „Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét” – ez volt talán a legfontosabb üzenete a Szentatyának a fiatal generációhoz. A sajtószektorban Bese Gergő atyával beszélgettünk.Tüttő Kata elszólta magát: a vízdíjemelés mellett jönnek a megszorítások a közlekedésben és a közvilágításban is
Tüttő Kata a főváros vízdíjemelési terveit magyarázta, amikor egyszer csak azt mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában: akkora a fővárosi vízművek vesztesége, hogy a közlekedésből, a közvilágításból, a kaszálásból kellene elvenni. Tehát a BKK jegyárai és a fővárosi vízdíjak emelése után újabb emelést jelentett be a főváros baloldali vezetése.GEOrgPOLITIKA - Közel-keleti körkép
Az iráni titkosszolgálat likvidált egy terroristacsoportot Teherán külvárosában. A búvóhelyként használt lakásban találtak hat lőfegyvert, nyolcvan darab lőszert és több pokolgépet. A csoport feltehetően nyilvános helyeken akart robbantásos merényletet végrehajtani. Az ügynökök most vizsgálják, hogy vannak-e még szabadlábon háttéremberek vagy köthető-e a csoport külföldi hírszerző ügynökségekhez. Júliusban is volt egy hasonló fogása az operatív csoportnak, akkor 43 pokolgépet találtak a kiiktatott terroristáknál.Van remény: júliusban közel 8 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek átlagára
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatása mellett a Gazdasági Versenyhivatal 2023. július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert. Az árfigyelő az elmúlt hónap tapasztalatai alapján rendkívül hatékonynak bizonyult, kíméletlen versenyt generált az áruházláncok között, így jelentős részben ellensúlyozta az élelmiszerárstop kivezetésének hatásait.Fradival, Fradi nélkül
A Ferencváros eddigi klubmodellje az első, legelső, abszolút kezdőkörben bekövetkező kiesésével megbukott. Nem végleg, hanem csak éppen most adta ki azt a bukást, ami ebben a rendszerben benne van, és két-három évente egyszer jelentkezik. Ettől még ha jól választanak új edzőt, bejön néhány igazolás, akár komoly eredményt is elérhetnek a Konferencialigában, komoly alatt értve még a tavaszi nemzetközi meccseket.Bárki bármikor lehet kínai, csádi, sőt, még illegális indiai is – The Right Brothers
Biztosan érezte már mindenki azt, hogy rossz testbe született. De nem arról van itt szó, hogy az illető elégedetlen azzal, hogy fiú, vagy esetleg lány. Nem. Itt sokkal komplexebb erők kezdtek működni, ugyanis hivatalosan is megerősítették a szakértők, hogy a faji hovatartozás nem genetikus, csupán egy szociális tákolmány, ezért tulajdonképpen bárki megváltoztathatja azt. Én tegnap óta kínai vagyok, próbálják ki Önök is. A részleteket Georg Spöttlével átbeszéltük, hogy Önnek már ne kelljen ezen gondolkodni.Pressman személyesen kaszáltathatta el az amerikai beutazási kedvezményeket
Látszólag jól haladtak az egyeztetések a magyar és az amerikai fél között, de a nagykövet közbelépett – számol be a magyarnemzet.hu.Van-e idegesítőbb jelenség a klímahisztizőknél?
Minden bizonnyal léteznek idegesítőbb entitások a klímahisztériázóknál a világon, de ezeken a melegnek éppen nem nevezhető, viszont meglehetősen eseménytelen napokon, ahol már Gyurcsány Ferenc legkirívóbb tevékenysége is csupán annyi, hogy Kötcsén üldögélve elmélkedik a Tony Blair-féle szociáldemokráciáról, persze szigorúan csak délelőtt, nekünk most megteszik most azok is, akik örömmel kötik bele kezüket az aszfaltba, hogy aztán üvöltve és visongva vegyék tudomásul, hogy ezért esetleg a karjuk felét is le kell vágni.Mi kérdezünk – Pintér László: Könnyebb visszafordulni a hegyen, ha tudod, jövőre újra jöhetsz!
A Mi kérdezünk című műsor ezúttal a hegymászással foglalkozott, és természetesen méltó helyet kapott a beszélgetésben Suhajda Szilárd is, akinek nevétől és sajnos halálától volt hangos a sajtó heteken keresztül. Pintér László, a Hegymászók Országos Szövetségének kommunikációs vezetője volt a PS TV vendége, aki nemcsak a szövetség ügyeit képviseli kimagaslóan, de a Suhajda Team tagjaként is dolgozott. A kiváló sportkommentátort, hegymászásszakértőt nem volt nehéz szóra bírni szeretett sportága rejtelmeiről, és a kiváló nagyváradi mászóról, Varga Csabáról is beszélgettünk.Ajánljuk még

















