vezető
Hivatalosan is hadat üzent Amerika a saját gyerekeinek – The Right Brothers
Mindent megtesz Amerika, hogy leépítse a jövő generációját. Mivel az LMBTQ-agymosás nem megy elég gyorsan, ezért úgy döntöttek, hogy fizikailag is tönkreteszik a gyerekeket. Ezt kötelező jellegű gyógyszeres kúrákkal, illetve műtétekkel kívánják megvalósítani, abban az esetben legalábbis, ha a gyerekeket túlsúlyosnak ítélik meg. Ez már egy-két kilogramm esetében is megtörténhet, a szülőnek pedig nincs beleszólása a beavatkozásba. A dolog azért is érthetetlen, mert a mi maradi, konzervatív felfogásunk szerint egész egyszerűen csak egészséges ételeket kellene adni a gyerekeknek, illetve arra ösztönözni őket, hogy rendszeresen sportoljanak. Az is érdekes, hogy hová tűnt az úgynevezett "fat acceptance movement", vagyis az, amikor betegesen elhízott embereket gyönyörűnek, bátornak és különlegesnek nevezünk. Dacos, kemény elszántsággal – Kern Károly vezérkari tiszt, a doni áttörés hőse
Pontosan nyolcvan esztendővel ezelőtt történt az úgynevezett doni áttörés, amely mindörökre kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar nemzet emlékezetében. A szovjet alakulatok 1943. január 12-én törték át a magyar arcvonalat a Don-kanyarban, a kezdetben hősiesen kitartó, csaknem kétszázezres 2. magyar hadsereg erejét azonban felőrölték az embertelen körülmények, az éhség, a rendkívüli hideg. A hadsereghez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül csaknem 120 ezren estek el, sebesültek meg vagy kerültek hadifogságba. Az évforduló alkalmából a Magyarságkutató Intézet Facebook-oldalán Babucs Zoltán, az intézet munkatársa jelentetett meg rövid írást, amelyben kiemeli: ideje eloszlatni a pártállami tévhitet, hogy „a vezérkari tisztek dőzsölve, jól fűtött házakban, térkép felé hajolva, az arcvonaltól biztonságos távolságban osztogatták a dermesztő hidegben küzdő csapatoknak a parancsokat”, a valóságban ugyanis a tisztek osztoztak a hadsereg sorsában, és amikor úgy hozta a szükség, maguk is fegyvert ragadtak.