vezető
GEOrgPOLITIKA – Bohócot csinált magából a német védelmi miniszter, Zelenszkij pedig már láthatóan érzi, hogy kivéreztetik őket az oroszok
Nagyszerű ötlete volt Christine Lambrecht német védelmi miniszter asszonynak és újévi beszédét Berlin utcáin, petárdazápor közepette tartotta. Igaz, hogy szinte egy szót sem lehetett hallani az egészből, de a Monty Python megirigyelné a jelenetet. Érdekes, hogy sem a sajtó referense, szem a személyi titkára nem figyelmeztette, hogy az ő korában a szélfútta haj már kevésbé szexi, és hogy beszéde nagyrésze nem hallható. El tudom képzelni, hogy a bakik sorozatát elkövető szociáldemokrata politikustól már meg akarnak szabadulni, és direkt hagyták, hogy bohócot csináljon magából. Baranyi jogszabályt szegve titkolózik, a II. kerület pedig nemes egyszerűséggel letiltotta kolléganőnk email címét – így áll a baloldali kerületek átláthatósága
Baranyi Krisztina úgy tűnik, hogy a jogi eljárással is inkább szembenéz, semhogy Ferencváros gazdálkodásáról közérdekű információkat közöljön. A PestiSrácok.hu számos bal- és jobboldali önkormányzathoz közérdekű adatigényléssel fordult, ebben arra kérdeztünk rá, milyen fordulatot vett az általuk vezetett kerület és/vagy település pénzügyi helyzete a 2019 októberi választásokat követően. Az általunk küldött adatigénylésre a megkérdezettek többsége határidőn belül, érdemben válaszolt, ezeket is górcső alá vesszük majd természetesen, először azonban a titkolózó polgármesterekkel kezdünk, akik nem hajlandóak a közérdekű információkat sem megosztani, amire egyébként jogszabály kötelezi őket. Baranyi Krisztina például úgy tűnik, ismét tolmácsra szorult, mások pedig ennél egy fokkal szofisztikáltabban próbálták meg elhallgatni tevékenykedésük részleteit: ott van például Dunaújváros, ahol a baloldali városvezetés tudathasadása már odáig fajult, hogy azt válaszolták, hogy nem válaszolnak (kérdés marad, hogy akkor ez most válasz-e, vagy sem), vagy az Őrsi Gergely–Berg Dániel tandem a II. kerületben, akik úgy tűnik, blokkolják kollégánk e-mail-címét a hivatali szervereken. Tehetséges gyerekek életét tette tönkre egy liberális iskola, csak hogy meg ne bántsa a többi tanuló érzéseit
2023 elején ott tart a világ, hogy a szeretteinknek talán már nem is „boldog új évet”, hanem „normális új évet” akarunk kívánni. Azt, hogy ez az állítás igaz, mi sem támasztja alá jobban, mint egy rövid, de annál idegtépőbb történetet egy iskoláról, ahol nem szóltak egy csomó diáknak arról, hogy megkapták a kiváló diákoknak járó díjat, mert az igazgatónő és a beavatott tanárok attól tartottak, hogy ezzel megsértik a többi diákot, akik nem részesültek kitüntetésben, mert valószínűleg nem tanultak elég szorgalmasan. A durvább része ennek az, hogy a nem, illetve túl későn értesített kitűnő diákok nem tudták feltüntetni a díjazást az egyetemi felvételiken, ezért emiatt akár le is maradhatnak az ösztöndíjakról, vagyis a jövőjük is múlhat mindezen. De a lényeg, hogy néhány diákot nem bántottak meg.