vezető
Borvendég Zsuzsanna a PS-nek: A gazdasági bérgyilkosok már nagyon rég megvetették a lábuk Magyarországon – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Cyrus Eaton, a titokzatos amerikai „filantróp” már az ’50-es években eljött a szocialista országokba, hogy a Rockefellerek dollármilliárdjait a friss piacokra zúdítsa. Eaton amolyan korai Soros Györgyként érkezett először a Szovjetunióba, aztán Magyarországra – állítja Borvendég Zsuzsanna történész. Kellett az új piac az amerikai bankároknak, a cél érdekében pedig elkezdték tisztára mosni annak a Kádár Jánosnak a nevét, akit ’56 eltiprása miatt a Nyugat addig gyűlölt. Cyrus Eaton a Rockefellerek alkalmazásában állt és azért jött a Vasfüggöny mögé, mert felismerte annak lehetőségét, hogy amennyiben sikerül megvetnie a lábát a térségben, akkor egy jövőbeli rendszerváltoztatást követően előnyben lesz minden más befektetővel szemben – nyilatkozta a Ferkó Dániel kérdezben Borvendég Zsuzsanna. A korabeli szovjet és magyar sajtóban Eaton érkezését úgy tálalták, hogy ő a jó tőkés, aki szeretni kell, mert jót tesz az emberekkel és az országgal. A valóságban ezek az emberek gazdasági bérgyilkosok voltak, akik előkészítették a fejletlenebb államok adósrabszolgaságba taszítását. Részletek a videóban! Rettegünk Elon Musk agyba szerelhető csipjétől – The Right Brothers
2023 első Right Brothers-adásában Elon Musk a fő téma. De nem kell megijedni, ezúttal nem a Twitterről beszélünk Georg Spöttlével, hanem a jövőről, Musknak ugyanis van egy zseniális, hihetetlen, ugyanakkor rendkívül ijesztő projektje, a Neuralink. Ez tulajdonképpen egy csip, amit ha az ember agyába ültetünk, akkor fantasztikus képességekkel ruházza fel a felhasználót, összeköti az agyát számítógépekkel, telefonokkal, az egész internettel, vagy mások agyával, ami az emberi evolúció egy új fejezetét nyithatja meg, amennyiben nem pusztítja el önmagát tisztelt fajunk a technológia segítségével. Természetesen egy kis politikával is foglalkoztunk, Svájc ugyanis egy olyan törvényt tervez meghozni, amivel korlátozhatja örökre az illegális bevándorlást, és mindezt a klímavédelem álruhájába bújtatva. Egyszerűen zseniális. 2023-ban sincs kiegyezés, meghátrálás és békejobb
Ilyenkor, újév első napjaiban érdemes számot vetni azzal is, hogy vajon mi várható az idei évtől. Alapjáraton ez nem volna egy igazán komoly kérdés, hiszen az ilyen köztes éveket az olyan emberek, akik a közéletben evickélnek, legyenek azok politikusok, újságírók vagy egyebek, szeretik a leginkább csak átvészelni. Ilyenkor ugyanis nincs akció. Nincs akció, mert nincsen egyetlen választás sem. Az országgyűlésit magunk mögött hagytuk, az önkormányzati és európai parlamenti pedig még bőven több mint egy év múlva következik majd. Nyilván, a kampányidőszak ez év végén kezdetét veszi majd, de az is mennyire messze van? Nem kérdés tehát, hogy 2023 egy épelméjű, normális világban egy békés év volna. Most pedig pontosan tudjuk, hogy nem lesz. Sőt, talán viharosabb lehet 2022-nél is. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike