vezető
Megújulás helyett parttalan orbánozással, Gyurcsány ölelő karjaival és egy kis történelemhamisítással indult az új esztendő
Csak a szoki’ – mondhatnánk! A politikai frontvonalak megdermedtek, a kormány Brüsszellel, Gyurcsány a múltjával, az ellenzék többi része pedig önmagával küzd. Azaz semmi meglepetés. Mindenkinek megvan a saját gólemje – így megy ez tavaly április óta! S így megyünk neki a következő évnek is. A kérdés csak az maradt, hogy miközben Gyurcsányék maguk alá gyűrik az egész baloldalt, a 2010 előtti időkről pedig akkorát hazudnak, mint ide Jeruzsálem, addig kinek a létezése válik értelmetlenné 2023-ban. Mert aki megújulás és megkülönböztethetőség nélkül lát neki a „politikai munkának”, az már most jobban teszi, ha a felesleges körök helyett inkább megpróbál a Demokratikus Koalícióba átkéredzkedni. Ott egyébként is erős a fogadókészség. Kunhalmi Ágnesnek is. Csak a magyar kormány tud úgy kivéreztetni, hogy közben milliárdokat ad ajándékba – Gyurákovics Andrea és Kovács András a Polbeatben (videó)
Csak a magyar kormány képes arra, hogy úgy véreztessen ki önkormányzatokat, hogy közben milliárdokkal támogatja őket. Remek példa erre a napokban kirobbant botrány, vagyis az, hogy ugyan a kormány összesen 44 milliárd forint rezsitámogatást ad 156 önkormányzat részére pártpreferenciára való tekintet nélkül, mégis több kerület is kimaradt a pénzosztásból, köztük 5 DK-s, és a Baranyi Krisztina vezette Ferencváros is. Ennek mindössze annyi az oka, hogy ezen önkormányzatok polgármesterei nem voltak hajlandóak egyenként leülni tárgyalni. A DK tárgyalás helyett perelni akar. A szuperképességekből egyébként Karácsony Gergelynek is jutottak: ő például az egyetlen olyan főpolgármester, aki akkor okozza a legtöbb kárt, amikor épp csinál valamit, de csak ő képes arra is, hogy úgy okoz brutális környezeti károkat Budapestnek, hogy állítólag nála zöldebb politikus a világon nincsen. Gyurákovics Andreával, a ferencvárosi Fidesz frakcióvezetőjével és Kovács Andrással, az Origo munkatársával beszéltük ki a legkomolyabb budapesti ügyeket. Neonáci ukránokat támogat a "liberális" Momentum, Gyurcsányék hatalmas öngólt lőttek (Karanténvlog)
Gyurcsány Ferenc már korábban is így gondolkodott, de most már nyíltan is kijelentette, hogy leszalámizza a baloldal maradékát és az ő brigádjuk lesz az egyeduralkodó a szemétdombon. A Karanténvlog le is csapott a nagy forradalmárokra, akik közben hatalmas öngólt lőttek, miközben a kisembereket, a szegényeket karolják fel szavakban, képesek egy bárgyú taktikai húzás miatt olyan slamasztikába kerülni, amit nehéz lesz kimagyarázni. A nagy dacosság közepette ugyanis nulla forintot kaptak rezsitámogatásra a kormánytól, miközben minden más ellenzéki kerület százmillió forintos nagyságrendben kapott támogatást, még a DK-s Niedermüller is, aki 300 millió forintot szerzett így a VII. kerületnek. Természetsen a Karantén nem hagyta szó nélkül a Momentum újabb pojácáskodását, hiszen Tompos Márton, a párt szóvivője hirtelen nagyon őszintének próbált mutatkozni, most már megint szabadulna Gyurcsánytól, és közben a neonáci ukránokat védi habzó szájjal, egyáltalán nem zavartatva magát attól, hogy épp az ukrán vezérkari főnök pózolt a tömeggyilkos náci Bandera fotójával. Nem hagyjuk ki a vármegyéket sem, hiszen a baloldal és liberálisok sikítófrászt kaptak az átnevezéstől, persze más nyugati országok több évszázados hagyományait szolgalelkűen tudják majmolni. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a Youtube-csatornánkra is! Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike