„A csend nem rend!” – Az Amnesty International elhallgatott bántalmazási botrányának margójára
Az ősz elején indult tüntetéssorozatban kiemelt szerepet kapott az Amnesty International nevezetű Soros-szervezet, amelynek aktivistái rendre szervező-koordinátorként tevékenykednek az egyes megmozdulásokon: a tömegben „stratégiailag” szétoszolva megafonba kiabálják a különböző jelszavakat, a többi pedig már a pszichózis dolga. Ezek alapján nem lenne olyan nehéz elképzelni, hogy nemcsak skandáltatják, de szerzik is azokat a jelszavakat, amelyekkel végigmeneteltetik a tanárokat és diákokat Budapest utcáin. Az egyik ilyen jelszó, hogy a „csend nem rend”. Vajon mit szólnak ehhez azok, akiket éppen az Amnesty akar elhallgattatni a szervezet körül kibontakozó nemi diszkriminációs botrány eltussolása közben? Kíváncsian várjuk, hogy vajon saját maguk ellen is utcára vonulnak-e hasonló jelszóval a derék aktivisták.
Ki vigyáz a biztonsági őrre? Avagy a balos kánonban ilyenkor mi a következő lépés: ki fog vizsgálatot indítani, ha az emberjogi tótumfaktum követ el jogsértést? A csend akkor hirtelen rend lesz.
Mint ismert, az Amnesty International magyarországi Soros-propagandafészkének volt munkatársai arról számoltak be a szintén Soros Györgyhöz köthető Open Democracy-nek, hogy miközben a jogvédő szervezet a külvilág előtt a nemi egyenlőségért állt ki, a valóságban rendszerszintű volt a szervezeten belül a munkahelyi bántalmazás és nemi alapú diszkrimináció.
Egy normális világban sehol nem lehetne nemi diszkrimináció: sem a magánéletben, sem egy munkahelyen. Egy kevésbé normális (értsd, valós) világban pedig legalább az elvárható lenne, hogy egy olyan szervezetnél, amely magát a jogvédelem, illetve a nemi egyenlőség élharcosának tartja, ne legyen semmiféle diszkrimináció. Akik oly hangosan állnak ki akár nem, vagy alig létező kisebbségek mellett, lám, a nőket semmibe veszik. Ilyen, amikor a liberalizmust annyira túltoljuk, hogy a kígyó önmaga farkába harap. És ez a jobbik eset.
Mert a rosszabbik az, ha egy szervezet azért alakul, hogy aláássa a társadalom szövetének fundamentumait. Hogy zavart és megosztottságot keltsen. Indulatokat generáljon, eksztatikus pszichózist biztosítson az erre nyitottak számára. Akik destabilizációs aktorként települnek rá egy ország jogrendszerére a végletekig kiforgatva azt, nem is létező társadalmi csoportokat generálva, amelyeket aztán rendszerellenségnek titulálnak. Miközben éppen a saját rendszerüknek van ellenségképe: a konvencionális társadalmi berendezkedés, ahol az apa férfi, az anya pedig nő, kettejük szövetsége pedig egy szent és egyenlőségen alapuló szövetség. Úgy tűnik, a két részállítás közül egyikkel sem ért már egyet az Amnesty.
Hogy is érthetne, ha ezzel a magyar társadalmi status quót erősítené. Hiszen, ha egy szervezetnek hivatása a zavarkeltés, úgy az ilyen alapigazságok, mint a nemek közti egyenlőség, vörös posztónak számít. Zavarkeltés mesterfokon, osztály- és társadalmi harc, míg azt sem tudjuk, hogy akkor éppen fiúk vagyunk-e, vagy lányok. Igaz, ezt az állapotot egyes, az Amnesty Internationalhez hasonló szervezetek által leuralt országokban már meghaladták.
Végül pedig kiderül, hogy lehet petíciózni, jelentéseket írni és mucsai magyarozni a hazai állapotok miatt. Sőt, lehet jogvédőket telepíteni külföldi pénzen az országba. Csak nem érdemes. Ugyanis épeszű magyar embernek eszébe sem jutna kirúgni például egy várandós nőt, csak azért, mert a szülési szabadság alatt nem termel hasznot. Hogy ezután az Amnesty vezetősége önmagát világítja át, az már csak hab a tortán az átláthatóság élharcosaitól.
Soha nem hallgattak meg, (ahogy a 2019-es felmondásomkor hátrahagyott, 13 oldalas jelentésemnek sem lett látható, kézzelfogható következménye, sőt, azt máig gondosan elzárják az elnökség többi tagja elől), ellenben tavaly nyilvánosságra hoztak egy dokumentumot, amelyben azt állították az öt, egykor teljes állásban a szervezetnek dolgozó, a panaszt benyújtó női munkatársról, hogy nem voltunk hajlandóak részt venni az általunk kezdeményezett vizsgálatban. A valóság ezzel szemben az, hogy dacára az ellenvetéseinknek, »független« szakértőként egy olyan embert jelöltek ki, aki korábban tisztséget viselt a szervezetben, – amelynek jelenleg is büszke aktivistája –, hogy ő végezze a vizsgálatban a meghallgatásunkat. (Amely vizsgálat természetesen a részvételünk hiányában mindent rendben talált)
– írta Mérő Vera, a szervezet korábbi aktivistája közösségi oldalán arról, hogy hogyan is zajlik egy jogvédő vizsgálat egy ilyen nívós szakmai szervezetnél. Mi, akik kicsit tapasztaltabbak vagyunk a hasonló „vizsgálatok” terén, csak annyit tudunk hozzátenni: jó reggelt, évek óta erről beszélünk. Lehet szó jogállamiságról, melegjogokról, vagy akár diszkriminációs kérdésekről, azok eljárásrendje mindig a fent leírtakhoz hasonló.
Mindeközben pedig az Amnesty aktivistái megafonokkal üvöltik a pesti éjszakába, hogy „a csend nem rend”. Generálja az indulatokat és persze besöpri a pénzt. Merthogy a jogrend erőltetett megdöntése is lehet profitorientált szakma. Sőt. De ne legyenek kétségeink: ahogy az általuk vélt diszkrimináció ellen kiálltak, majd eldobták az ügyet, hamarosan sorra kerülnek a tanárok is. Hogy mi vár azokra a pedagógusokra, akik karrierjüket feltették egy lapra, a Soros-szervezetek melletti kiállásra? Azt az éppen előző „aktuális ügy” képviselőitől kell megkérdezni. Már ha engednék őket megszólalni.
Azt hiszem a balos jogrettegők ilyenkor fordulnának az Amnesty Internationalhez némi emberjogi pátyolgatásért. Várjunk csak...
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
