Pesti Srácok

Fegyelmi eljárást kezdeményeztek a kormányzati rezsitámogatásról gyurcsányi utasításra lemondó László Imre ellen

Fegyelmi eljárást kezdeményeztek a kormányzati rezsitámogatásról gyurcsányi utasításra lemondó László Imre ellen

Fegyelmi eljárást kezdeményez az újbudai Fidesz László Imre ellen, mivel véleményük szerint a kerületvezető polgármesteri tisztségéből eredő kötelességét szegte meg azzal, hogy a médiában megjelent hírek szerint Gyurcsány Ferenc és a DK központi parancsára nem vett részt azon az egyeztetésen, amelyen az XI. kerület számára nyújtandó kormányzati támogatásról lett volna szó, és így százmillióktól esett el a helyi költségvetés.

A fegyelmi vizsgálatnak célja, hogy tisztázza, a kormány képviseletében eljáró kormány- és miniszteri biztos meghívásáról az önkormányzat vezetői, a képviselő-testület tagjai és a polgármesteri hivatal dolgozói közül kinek volt tudomása, kikkel konzultált a polgármester a részvételről, és kik döntöttek végül arról, hogy az újbudai emberek érdekeit senki sem képviseli ezen a fórumon.

A DK-s polgármesterek távolmaradása komoly vihart kavart a baloldalon; még a Gyurcsány-párt szövetségesei is élesen kritizálták az önkormányzataikat megrövidítő, „taktikázó” kerületvezetőket.

PestiSracok facebook image

– reagált a XI. kerületi Momentum az esetre.

– vélekedett az LMP nevében Kreitler-Sas Máté, míg a szocialisták azt írták:

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.