vezető
GEOrgPOLITIKA – Szíven lőtte magát az orosz katona, hogy elkerülje a fogságot
Ukrán drón vette fel, ahogy a Wagner csoport egyik parancsnoka, aki a Cserdas hívójelre hallgatott, szíven lőtte magát, hogy elkerülje a fogságot. Nyilván már olyan hírek vannak az ukrán fogolytáborokról és a kihallgatási módszerekről, hogy inkább a golyót választotta. Az ukránok esküdt ellenségüknek tekintik a Wagner csoport specialistáit.Extrém módon hullik szét a szivárványkoalíció Újbudán: női ruhában pózolva, Tajvanról gáncsolja a DK-t a párbeszédes Barabás Richárd
Barabás Richárd, a Párbeszéd nevű, a jelek szerint még mindig létező párt újbudai alpolgármestere egészen extrém módon gáncsolja saját koalíciós partnereit és a DK-s polgármester párttársait: még nyáron, Nancy Pelosi demokrata párti amerikai házelnök tajvani látogatása során ő is a szigetországba látogatott, ahonnan női ruhában jelentkezett be közösségi oldalán. Az alpolgármester azonban nemcsak öltözködésében váltott csapatot; információink szerint tajvani tartózkodása alatt folyamatosan igyekezett elgáncsolni a Központ Újbudai Kulturális Kft. élére a DK által támogatott új vezető kinevezését. A belharcok harmadik frontját pedig a Jobbik nyitotta meg, miután Bába Szilviát felmentették a szociális és egészségügyi bizottság elnöki tisztségéből, amiért egyes esetekben nem szavazott együtt a baloldali szövetséggel. Más kérdés, hogy ez akár a Momentumra, vagy az LMP-re is igaz – végül mégis az országosan megbicsaklott Jobbik helyi frakciója kerülhet az ellenzéki szalámizó látókörébe.Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál.A jobboldaliság ma egy nagyon tág fogalom, a konzervatívokat pedig a világ ma úgy képzeli el, mint az amishokat – Interjú Ábrahám Róberttel
Puzsér Róbert tette fideszessé, bár ő inkább orbánistának vallja magát, miközben Vágó István az, aki felfedezettjeként beszél Ábrahám Róbertről, akit annak ellenére tart tehetségesnek, hogy jobboldali. A PS TV Különvélemény című műsorának házigazdáját és a Parkoló Hobbista hiányozhatatlan tagjának tehetségét 2017-ben még a jobboldalisággal véletlenül sem vádolható 24.hu is elismerte, hiszen az év vloggerének kiáltották ki. Első körben mégsem a videós tartalmaival, hanem a verseivel hívta fel magára a figyelmet, amiket a többi között a fiatalkori, Franciaországba való szökése alatt megélt nehéz napok ihlettek. A karrierje kezdetéről, jobboldaliságról, vallásról és Majka kormánykritikus daláról is beszélgettünk Ábrahám Róberttel, aki szerint Ambrózy Áron kollégánk a legliberálisabb ember, akivel valaha találkozott.Román volt-e Mátyás király? – Hunyadi Mátyás fia és unokája genetikai beazonosításának következtetései
Most akkor román volt Mátyás király, ahogy a románok állítják, vagy sem? – ez a kérdés sokakban felmerült azzal a sajtóhírrel kapcsolatban, hogy a Magyarságkutató Intézet legújabb bejelentése szerint sikerült azonosítani a Hunyadi család genomját. Erre a kérdésre is választ kaptunk az intézet csütörtöki sajtótájékoztatóján.Órákon át ropogtak a fegyverek Horgoson – Nem tűrnek tovább tétlenül a horgosiak
Több órán át tartott az illegális migránsok összecsapása Horgoson, a szerb–magyar határ menti településen. A Vajma vajdasági hírportál szerint a kora esti órákban a falu központjánál, az óvoda közelében dörrentek a lövések, késő este már a falu másik felében, a futballpálya felől lehetett fegyverropogást hallani. Előkerült egy térfigyelő kamera felvétele is, 18 óra után látni rajta egy csoportot, akik gépfegyverrel a kézben indulnak meg. Nem hivatalos információk szerint nagy mennyiségű rendőr érkezett Horgosra, több utcát lezártak és még 22 óra után is zajlott a rendőrségi akció.Összegyűjtöttük a híres „európai értékeket” – Így lehetsz egy megbecsült ország megbecsült politikusa
Szegény Szijjártó Péter egyre elkeseredettebben küzd azzal, hogy az Európai Unió politikai életében teljesen átvették az irányítást a gátlástalan hazudozók. Legújabban viszont őt hazugozzák, amiért emlékezteti az uniós vezetőket, hogy a háború gyorsabb lezárását ígérték az oroszellenes szankciók eredményeként. A magyar külügyminiszter még mindig egy úriember illedelmességével próbál jobb belátásra bírni egy egész seregnyi pszichopatát, miközben egyáltalán nem értékelik a gyógypedagógusi erőfeszítéseit. Kérdés viszont, hogy meddig érdemes, illetve muszáj ilyen kesztyűs kézzel bánni az emberi színvonalú együttműködésre alkalmatlanokkal. Ha ezt akarják, mártózzunk meg inkább mi is az európai értékekben!MZP: Nem véletlen, hogy a választások apropóján alakult meg az Action for Democracy
Elismerte Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd című műsorában, hogy az Action for Democracy nevű amerikai szervezet azért jött létre, hogy befolyásolja a magyarországi választások eredményét, konkrétan, hogy a baloldal kampányát támogassa – írja az Origo.Cristiano Ronaldo történelmi tette és Brazília futballszambája, avagy portugál és brazil siker Katarban
Utolsóként a nagyágyúk közül Portugália és Brazília is bemutatkozott ma este Katarban. Cristiano Ronaldo történelmet írt, Brazília pedig ellentmondást nem ismerő, nagyszerű játékkal jelezte: a hatodik vb-címért érkezett Katarba!Ajánljuk még

















