vezető
„Széles látókörű, intelligens, magával ragadó személyiség volt!” – A 72 évesen elhunyt pólólegendára, Csapó Dudira emlékezünk
Rövid, súlyos betegség után, 72 éves korában elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Csapó Gábor. A nagyszerű sportembert korábbi klubja, a Vasas saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Írásunkban rá emlékezünk.Bekapcsolva hagyták a számlálót – Kiderült, hogy 11 mikroadományozója volt az Action for Democracynek
A bizonyítékok szerint 11 ember 200 milliós "mikroadományából" jött össze a 3 milliárd a baloldalnak. Valakinek lehet, hogy 200 millió forint is mikroadománynak számít...Meddig kell tűrnünk a fröcsögő libsi gyalázkodást? – Reakció
Sajnálatos módon az internetes trollkodás, az álnevek mögé bújva végzett minősíthetetlen gusztustalankodás uralja az internetet. Ebből mi, konzervatív újságírók napi szinten kapunk: a halálos fenyegetésektől a családtagok szidásig minden belefér a kisiklott életű, irigy, magányos és megtört lelkű online anyázóknak. Nemrég Dezse-Zelenka Dóra és Dezse Balázs házasságával kapcsolatban bukkant fel az internet pöcegödrében, a Redditen néhány tematikus beszélgetés, ami átlépte azt a bizonyos vörös vonalat. Ezt pedig már nem hagyhattuk szó nélkül. Reakcióvideó következik.Robert C. Castel, a messziről jött ember, akit meg kellene hallgatnunk
Nemrégiben tűnt fel a magyar elemzői égbolton Robert C. Castel, a Neokohn főmunkatársa. Messziről jött ember ugyebár azt mond, amit akar, de ez az ember nemcsak jókat mond, hanem ékes magyar nyelven is mondja, olyan magyarsággal, amiből teljesen hiányzik sok évtizednyi nyelvrombolás és nyelvromlás hatása.Ursula von der Leyenről nem a szavahihetőség jut eszünkbe – Grund Bándy Péterrel
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Kurmai Kornéllal és Bándy Péterrel, a Demokrata vezető szerkesztőjével az európai uniós források visszatartásáról beszélgetett. A Magyarország által teljesített 17 feltétel jogrendszerbe ültetése után ugyanis a Bizottság ismét halogatja a nekünk járó pénzek folyósítását.Óriási pénzek mozognak az oszmán propaganda terjesztése mögött – Interjú Szántai Gáborral, a magyar történelem angol nyelvű internetes krónikásával
„Óriási, fogalmazzunk úgy, nem keresztény pénzek vannak az oszmán birodalom propagandájának angol nyelvű terjesztése mögött. Rengeteg a YouTube-videó, rengeteg a propagandaoldal, amelyek mind azt terjesztik, hogy akkor volt paradicsom Európában, amikor ők voltak itt az urak. Hasonlóan erős a Habsburg-párti propaganda is, amely viszont azt terjeszti, hogy Magyarország szinte nem is létezett, az osztrákok űzték ki egyedül a törököt, ezekkel szemben a magyar hang, a magyar szempontok alig jelennek meg. Óriási űrt kell betölteni!” – többek közt erről beszélt portálunknak Szántai Gábor, aki hat évvel ezelőtt azt vette a fejébe, hogy az internet és a közösségi portálok segítségével megismerteti történelmünket a magyar nyelvet nem ismerők körében. Mint megjegyzi, már Apponyi Albert idejében ki lett mondva, hogy Nyugaton nem tudnak semmit a magyarokról, „és ha mi nem visszük oda franciául, angolul, németül, vagy akármilyen nyelven a történelmünket, akkor megteszik helyettünk mások”. Úgy vélte, ez egy olyan történelmi tapasztalat, hogy azt gontolta, lesznek olyan intézetek, egyetemi kutatóhelyek, ahol alanyi jogon foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de nincsenek. Pedig mindenki számára nyilvánvaló, hogy milyen sokan tájékozódnak a közösségi médiából.Elhunyt Csapó Gábor
Hetvenkét esztendős korában elhunyt Csapó Gábor, olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó. A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) honlapjának közlése szerint a sportág legendás alakja vasárnap hajnalban halt meg.Ki viszi át fogában tartva? – Avagy a törökbecsei turulmentők
Azt mondják, Törökbecse pezsgő kulturális és gazdasági életével, a zsíros bánáti földeken megtermett világelső gabonával valóban igazi világváros volt hajdanán. Magyar világváros, amelynek dicső magyar múltra emlékeztető emlékeit az elmúlt száz évben elpusztították vagy legalábbis megkísérelték elpusztítani. A kevésbé baráti szerb–magyar együttélés idején talán azt gondolták, idővel úgy tűnik el Bánátból, Bácskából a magyar emlékezet, ahogy a magyar lakosság. A Trianon előtt színmagyar településen, Törökbecsén például a magyar lakosság aránya becslések szerint ma 20 százalék körül lehet. Aki először jár Törökbecsén, a várost megismerve mégis hitetlenkedve fogadja a népességarányt. Javarészt egy maroknyi helyi civilnek köszönhetően minden régi épület, minden kő, sőt, még az utcatáblák is a magyar múltról mesélnek. Eszembe ötlik Nagy László versének utolsó súlyos kérdése – és őket látom, a törökbecsei turulmentőket, akik több helyreállított magyar emlékmű után, csodák során át találták meg és gyűjtötték össze, a templomkertbe menekítve az 1918-ban ledöntött szabadságszobor obeliszkjének darabjait, és elhatározták, hogy a turulmadarat kiemelik a Tiszából, majd újra felállítják az emlékművet. A Turul újraállítását erkölcsileg a szerbek is támogatják – így lehet a szabadság madara, a megbékélés, a megbocsátás és a békés együttélés szimbóluma egyben.„Az aranyhoz sok vér tapad, ezért nekem nem lesz aranygyűrűm!” – Tizenkilenc évesen Kolimára vitték, tizenegy évet vett el legszebb éveiből a GULAG – Balogh László élettörténete (PS-exkluzív!)
Amint arról már beszámoltunk, november 25-én tartotta hagyományos megemlékezését a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) az óbudai GULAG-emlékműnél. A megemlékezésen Varga Judit igazságügyi miniszter mondott emlékező beszédet, amelyben szót ejtett azon szörnyűségekről, amelyeket a szovjet koncentrációstábor-rendszerbe elhurcolt honfitársainknak el kellett szenvedniük. Az emlékezés apropóján Balogh Attila, a SZORAKÉSZ vezetőségi tagja megtisztelte portálunkat azzal, hogy megosztotta velünk édesapja szenvedéstörténetét. Az alábbiakban a Kolimán raboskodó Balogh László megrázó élettörténete következik.Ajánljuk még

















