vezető
Az úzvölgyi náci huligánok most Kézdivásárhelyen tombolnának – figyelmeztet Tőkés László
Okkal tehetjük fel a kérdést: kinek milyen érdeke fűződik az interetnikai feszültségkeltéshez, az ukrajnai háború közvetlen térségében? Joggal volna elvárható a román kormánytól, nevezetesen pedig Klaus Iohannis államelnöktől, hogy gátat vessenek a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Nemzet Útja-féle gyűlöletbeszédnek, valamint erőszakot gerjesztő akciózásnak – írja Tőkés László hétfői közleményében.Kopott farmerban és sídzsekiben jelent meg a DK-s polgármester a GULAG-áldozatok emléknapján
Kopott, világos farmerban és sídzsekiben jelent meg Kiss László Gyurcsány-párti polgármester a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján rendezett koszorúzáson. A fotók tanúsága alapján az óbudai polgármesteren kívül mindenki tudta a részt vevők közül, hogy milyen viseletben illik megjelenni egy ilyen eseményen. A problémát a helyszínen firtatóknak Kiss László sajtósai úgy reagáltak, hogy a polgármester minden eseményre ilyen öltözetben megy el.Deák Dániel: a Telex próbálta kimosdatni Korányit és a dollárbaloldalt, de csak még több hazugságba keverték magukat (VIDEÓ)
A Telexen próbálta magát mentegetni Korányi Dávid, aki a baloldal tiltott külföldi kampányfinanszírozási botrányának egyik kulcsszereplője. Deák Dániel legújabb videójában arról beszél: kis utánajárással kiderül, csak még több hazugságba keverte a baloldalt a Korányi-cikk.Ne értékeljük le a német útlevelet, az nem gagyi!
Vita a német kormánykoalícióban: az FDP (liberálisok) és a konzervatív uniópártok felszólaltak az SPD (Szociáldemokrata Párt) honosítási reformtervei ellen, amit leginkább Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter akar felgyorsítani azok számára, akik hosszabb ideje már Németországban élnek. Az FDP mellett a CDU/CSU (Kereszténydemokrata és Keresztényszociális Pártok) is ellenzik az állampolgárság felvételének könnyítését, hiszen az újabb illegális migránsok millióinak jelenthet meghívót.GEOrgPOLITIKA – Szétverték Brüsszelt csapatuk győzelme után a marokkói migránsok
Marokkói migránsok verték szét Brüsszelt, miután az észak-afrikai királyság csapata 2–0-ra legyőzte Belgiumot. A fiatal közel-keleti és afrikai „szurkolók” autókat gyújtogattak, kirakatokat törtek be. A rohamrendőrök még mindig az utcákon vannak, mert a zavargások után száz százalékban még nem állt helyre a rend. Vízágyúkat és könnygázt kellett bevetni a tomboló tömeg ellen, Philippe Close brüsszeli polgármester pedig arra figyelmeztette az embereket, hogy ne jöjjenek be a városközpontba. A brüsszelieket megdöbbentette ez az erőszak-potenciál.Lapátot ragadott a „kertész családban nevelkedett” Karácsony és halálra ítélt néhány facsemetét
Az ásók és lapátok bűvkörében maradt továbbra is Zugló korábbi polgármestere, Karácsony Gergely. A főpolgármester ezúttal nem a szocialisták, hanem néhány fa kapcsán került a lapát jobbik végére.Féktelenül: Baranyi szerint szükség volt arra, hogy egy politikus megmondja, ki a sajtó, a Fradi szurkolói pedig riasztóak
„Riasztónak” tartja a Fradi szurkolóit Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. A klubnak otthont adó kerület vezetőjének a csapat játéka sem tetszik, de hasonlóan megveti a jobboldali sajtót, amelynek képviselőit nem tartja újságíróknak.Rejtélyes kansasi ügyvéd az ellenzéki „guruló dollárok” mögött? – Hobbista Hardcore
Dagad a botrány Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, és még ki tudja, hány érintett politikus kampányához érkezett amerikai pénzekkel kapcsolatban. De valamiért nem foglalkozik senki az egészben kulcsszerepet játszó, az amerikai Demokrata Párthoz ezer szálon kötődő, politikai pénzek tisztára mosásában jeleskedő, rejtélyes kansasi ügyvéddel, David Coplevitzcel. Ideje lerántani róla a leplet! Már a Hír TV-n sugárzott legutóbbi műsorban bemutattuk őt, most viszont csakis neki szenteltük ezt a Hobbista Hardcore „különkiadást”.Ady városa, a „Körös-parti Párizs”
Kedves meghívásnak tettünk eleget a PestiSrácok.hu képviseletében Huth Gergely főszerkesztő és jómagam, amikor elfogadtuk Nagy J. Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnökének invitálását Nagyváradra, a Lórántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központba egy előadásra és filmvetítésre.Ajánljuk még

















