Pesti Srácok

Ne értékeljük le a német útlevelet, az nem gagyi!

null

Vita a német kormánykoalícióban: az FDP (liberálisok) és a konzervatív uniópártok felszólaltak az SPD (Szociáldemokrata Párt) honosítási reformtervei ellen, amit leginkább Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter akar felgyorsítani azok számára, akik hosszabb ideje már Németországban élnek. Az FDP mellett a CDU/CSU (Kereszténydemokrata és Keresztényszociális Pártok) is ellenzik az állampolgárság felvételének könnyítését, hiszen az újabb illegális migránsok millióinak jelenthet meghívót.

A liberálisok (FDP) ellenzik a Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter által kezdeményezett honosítási reformot.

– mondta Bijan Djir-Sarai, az FDP főtitkára a Rheinische Post című napilapnak hétfőn. A politikus jól látja, hiszen a 2015-ben érkezett közel 1,5 millió migráns jó része nem is jogosult menedékjogra, és nagy részük a mai napig szociális segélyből tartja fent magát. Ennek ellenére Németország kapui továbbra is nyitva állnak a migránsok előtt. A balkáni útvonalon érkező illegálisok szinte egytől egyik Németországot jelölték meg célországnak. A szociáldemokrata Faeser terveire a honosítások felgyorsításának érdekében Djir-Sarai azt mondta, hogy "az állampolgárság megadása a német társadalomba való sikeres beilleszkedés eredménye kell, hogy legyen, és nem szabad ezt az integrációs folyamat elejére helyezni".

PestiSracok facebook image

Az SPD, a Zöldek és az FDP kormánykoalícióban megállapodtak abban, hogy a Németországban élő külföldiek számára megkönnyítik az állampolgárság megszerzését, Nancy Faeser most ezt a projektet próbálja erőltetni. A belügyminisztérium törvénytervezete értelmében azok, akik már több éve itt élnek, könnyebben válhatnak német állampolgárrá. Sőt, ha valaki öt éves tartózkodási engedéllyel rendelkezik és gyermeke születik, akkor az újszülött automatikusan megkapja a német állampolgárságot. Nancy Faeser a Tagesspiegel című napilapban megjelent vendégcikkében azt követelte, hogy a minősített tartózkodási joggal (letelepedett munkavállalók) rendelkező külföldiek a jelenlegi nyolc év helyett öt év után honosíthatók legyenek. A különösen jól beilleszkedett személyek esetében hároméves időszakot kellene alkalmazni.

– írta a szövetségi belügyminiszter.

A konzervatív unió is bírálja a reformterveket

A CDU/CSU is szkeptikusan nyilatkozott a belügyminiszter terveiről.

– fogalmazott Mario Czaja, a CDU főtitkára a Rheinische Post című napilapnak hétfőn, hozzátéve: továbbra is érvényesnek kell lennie az "először integráció, azután állampolgárság" mottónak. Reem Alabali-Radovan, a szövetségi kormány integrációs biztosa megvédte a terveket.

– mondta az SPD politikusa a Funke Mediengruppe lapcsoportnak hétfőn.

– tette hozzá. Alabali-Radovan ezzel Alexander Dobrindt CSU-frakcióvezetőre utalt, aki azt mondta:

Christian Dürr, az FDP frakcióvezetője a Funke médiacsoport hétfői műsorában úgy fogalmazott:

Szerinte a jövőben az állampolgársági jogot is pontosan ehhez kellene igazítani.

– mondta.

Fotó: