vezető
Anglia simán csoportelső, az USA drámai csatában ütötte el Iránt a továbbjutástól
Anglia kényelmesen megszerezte a csoportelsőséget a szigetországi derbin, ahol Wales helyzete alapból iszonyúan nehéz volt, hiszen gólzáporral kellett volna verniük Angliát a továbbjutásért. A másik meccs azonban minden szempontból jóval izgalmasabb volt, hiszen Irán és az USA a továbbjutásért vívott egymással – szerencsére a pályán mindenféle politikai feszültség nélkül. Az amerikaiak szívós munkával kibrusztolták a csoport második helyét jelentő soványka győzelmet, ám Iránnak nincs miért szégyenkeznie. Érdemes volt figyelni a végén mindent egy lapra feltevő játékosaik arcát, hihetetlen érzelmek, óriási akarás tükröződött rajtuk – sok csapat eltanulhatná tőlük, hogyan kell küzdeni a végsőkig.Békés Márton: a baloldal már belebukott a dollárbotrányba, csak ők ezt még nem tudják
Mindenekelőtt Karácsony Gergely felelősségét kell itt felvetnünk, az ő embere szervezte az egészet – állítja a történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatója, a Kommentár főszerkesztője a Mandinernek adott interjújában.Szenegál nagy szívvel megküzdött a továbbjutásért, Hollandia hozta a kötelezőt
Hollandiának csak a papírformát kellett hoznia a gyengécske hazai csapat ellen a csoportelsőséghez, Ecuador és Szenegál viszont tulajdonképpen ki-ki meccset játszott a továbbjutásért. Utóbbi párharcnál a dél-amerikaiaknak a döntetlen is elég lehetett, ám közepes színvonalú meccsen nem tudták megmenteni az egy pontot; Szenegál a harmadik vb-részvételén másodszor jutott tovább a csoportból.Felszabadítás helyett a kegyetlen rabság várt a magyarokra a világháború után – Az Öreg és a Gulag Alapítvány elnöke (VIDEÓ)
A szibériai haláltáborokban kegyetlen rabság és nemi erőszak várt a közel egymillió magyarra, akiket a szovjetek hadifogolyként vagy kényszermunkásnak hurcoltak el a háború végén. Kettétört sorsok, jelöletlen sírok Szovjetunió-szerte. Az Öreg Nagyné Pintér Jolánnal, a Gulag Alapítvány elnökével beszélgetett a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, november 25-én.Szijjártó: mindent meg kell tenni a közvetlen NATO–orosz konfliktus elkerülése érdekében
Mindent meg kell tenni a közvetlen fegyveres konfliktus elkerülése érdekében a NATO és Oroszország között, mivel az esetleges eszkaláció a földrajzilag legközelebb eső területeket érintené a leginkább, ezért leginkább a béketeremtésre kellene fókuszálni, figyelembe véve a tél közeledtét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Bukarestben.Bővül a Gyurcsány-párt: a Momentumból dobbant a DK-ba Bodrozsán Alexandra
Újabb virágot szakított le Gyurcsány Ferenc, ugyanis vélhetően teljesen véletlenül egy momentumos politikust sikerült a Demokratikus Koalíció szektájába csábítani. Nyilván még mindig nem arról van szó, hogy a baloldalon Gyurcsány Ferenc irányítana...GEOrgPOLITIKA – Húsz órás tűzharc egy szállodában és állampolgárságot a migránsoknak
Katar megállapodott a német kormánnyal, hogy 15 éven keresztül évi 2 millió tonna LNG-t szállít. Igaz, nem direkt történik a kereskedelem, hanem a katari cég eladja a gázt az amerikai ConocoPhillips energetikai vállalatnak és az tovább értékesíti Németországnak, nyilván haszonnal. Ez is azt mutatja, hogy Németország, ha nem az orosz, akkor az amerikai gáztól kezd függeni. Csak az utóbbi négyszer annyiba kerül.Gyurcsány alászállt a hegyről és leosztotta a lapokat Újbudán
A PestiSrácok.hu is beszámolt arról, hogy meglepő húzással a szocialisták egykori elnökét, a botrányokban vastagon érintett Molnár Gyulát kérte fel kabinetfőnökének az újrázást tervezgető László Imre, Újbuda DK-s polgármestere. Mellette pedig egy olyan személy is az élcsapat része lett, akivel a polgármester csupán néhány hétig volt képes együtt dolgozni. Azóta pedig ki is derült, hogy honnan "jutott eszébe" meghúzni a váratlan lépéseket László Imrének: információink szerint Gyurcsány Ferenc látogatta meg a kerületet és leosztotta a lapokat.A bácsinéninek kémnek tetszik lenni?
A világ átalakul. Régen a kémek rejtőzni igyekeztek a világ elől, ma büszkék rá, hogy milyen ügyesen vesznek részt az ügyek intézésében. Amerika nagy újítása, valljuk meg, hogy az ügynökei már nem fedésben, hanem a nyilvánosság kontrollja mellett végzik a világjobbító küldetéseik aprómunkáját.Ajánljuk még

















