vezető
Egyre durvábban hazudik a külföldi pénzekről a dollárbaloldal
A Telexnek nyilatkozott a magyar ellenzéket 3 milliárd forinttal pénzelő Action for Democracy vezetője, Korányi Dávid, aki kínosan próbálta bagatellizálni Rákay Philip hétvégi leleplező videóját, de Karácsony Gergely főpolgármester jelenlegi tanácsadója újabb hazugságokba bonyolódott. Korányi megpróbálta megmagyarázni többek között azt, hogy szerinte "mi számít választási kampánynak és mi nem", de mosdatta magát azzal is, hog "az autoriter vezetők elleni fellépés és a demokrácia leépítése elleni küzdelem" nem pártpolitikai kampány". Korányi szerint az sem igaz, hogy csak 11 ember adta össze a 3 milliárd forintot, amit a szervezet Magyarországra juttatott, mert állítása szerintt öbbfelületenis gyűjtögettek.Az univerzum szubatomi szinten transznemű és “queer” – legalábbis egy kék hajú, leszbikus kvantumfizikus szerint
Mivel egyre nehezebb dolguk van a haladó, liberális neokommunistáknak, hogy tudományosan is rendszerezzék azt a sok arcolvasztó hazugságot, amit a transzneműséggel és a nem bináris emberi őstermészettel kapcsolatban próbálnak lenyomni a normális világ torkán, ezért új eszközhöz nyúltak: felkértek egy kvantumfizikust, hogy magyarázza el, hogy miért queer és miért transznemű az univerzum, és miért csodálatos a nem bináris szubatomi világ, aminek mi a szerves részei vagyunk. Dr. Jessica Esquivel, a magát mexikóinak, feketének, queernek azonosító tudós elmondta, hogy valójában az univerzum csodálatos szivárványos transznemű részecskékből épül fel, nyilván annak reményében, hogy az átlag ember olyan keveset tud a kvantummechanikáról, hogy majd úgysem fog vele vitatkozni. Kedves Jessica, bár valóban nem értünk hozzá, mégis tudjuk, hogy Ön sem, ahogy azt is, hogy rengeteg hülyeséget beszél, és a csillagok állásából kiderítettük továbbá, hogy a világmindenség Önnel ellentétben tök normális, és ha erre járna egy földönkívüli űrhajó, akkor valószínűleg maga miatt irányítanák a romboló mezonágyút a bolygónkra. Köszi.Mi hiányzott az életünkből? A Gyurcsány TV, ami értéket közvetít
Az elnyomott és cenzúrázott, diktatúra által szabdalt és széttaposott ellenzéki sajtó mégiscsak él? A Népszavától a HVG-n, Telexen, Indexen átívelő, 24.hu-val, Nyugatifénnyel és persze mindenféle Hírhugóval és hasonló baloldali szennymédiával folytatódó sor most válik teljessé, hiszen a hírek szerint Gyurcsányék televíziót indítanak. Az elnyomás láthatóan fokozódik, de az teljesen biztos, hogy a szemkilövetőnek kevés a mostani paletta, ahol a szánalmas és primitív, ám agresszív demagógiát a nemzetre tudja önteni, így jön a Gyurcsány TV, vagy valami hasonló nemes kezdeményezés, erre már csak néhányat kell aludni. Ugye, mindenki várta már?Karácsony Gergely kimondta: háborúba küldené a magyarokat
Karácsony Gergely sosem volt a legélesebb kés a fiókban. Számtalan alkalommal döntötte már romba saját és párttársai reputációját a felelőtlen nyilatkozataival és észszerűtlen rendeleteivel. Budapest önsorsrontó polgármesterétől nem is nagyon vár túl sokat az ember, de most emelte a tétet. Ezúttal az ukrán propagandasajtónak nyilatkozott és sikeresen ráuszította az ukrajnai szélsőségeseket a teljes kárpátaljai magyarságra, kockára téve ezzel a biztonságukat. Vajon mikor ül le velünk úgy beszélgetni, mint Szergej Szidorenkóval, aki új szintre emelte a gyűlöletkeltő propaganda fogalmát?Érdekel még valakit a foci?
Az egész katari foci-vb mintha egyetlen nagy balhé lenne. Halálos balesetek az építkezésen, ideológiai villongások a szervezeti háttérben, botrányos bírók a pályán... és még sört sem lehet kapni. A sajtó hisztériázik. De érdekel még bárkit is maga a játék??? A németeket láthatóan a legkevésbé; ők mindent a látványos jóemberkedésre tettek fel. És ha szivárványos karszalagot nem hordhatnak, hát akkor befogják a saját szájukat, és így készítenek egy csoportképet – megint csak a látványos jóemberkedés jegyében. Aztán jól kiszívnak Japántól.Fieszta helyett szieszta – Portugália és Uruguay megmutatta, hogy a semmittevés is latinos
Portugália és Uruguay összecsapása igazi latin fociünnepet ígér – reménykedhettek a derűlátóbbak, figyelmen kívül hagyva, hogy a technikás játékon kívül mindkét csapatnak erőssége az idegőrlő, latinos semmittevés is. Uruguay például arra készült így a második fordulóban, hogy meglesz az első kapura tartó lövése a világbajnokságon. Ez ugyan sikerült, de semmi más nem, hiszen nem is próbálták meg. Portugália ennél egy fokkal többet dolgozott, és a szerencse is mellé állt, így félgőzzel is megszerezte a csoportelsőséget.Nagyon oda akart mondani Márki-Zay, végül csak egy újabb benyalás lett belőle a CIA-nak
Ha a CIA meg akarta volna buktatni a kormányt, Orbán Viktor már börtönben ülne – írta a kínosságát hihetetlen módon még mindig fokozni tudó Márki-Zay Péter. A bukott miniszterelnök-jelölt talán tényleg nem is veszi észre magát, hogy amint megszólal, vagy ír valamit, abból csak baj lesz.A Selecão máris nyolcaddöntős, Svájcra pedig ki-ki meccs vár Szerbia ellen – Brazília–Svájc 1–0 (0–0)
Újabb győzelmet aratott, és ezzel be is jutott a nyolcaddöntőbe Brazília a katari labdarúgó-világbajnokságon. A mai mérkőzésen 1–0-ra nyertek a dél-amerikaiak Svájc ellen, ám még a helvéteknek is a saját kezükben van a sorsuk, ugyanis Szerbia ellen megszerezhetik a G-csoport másik továbbjutást érő helyét.Szokott rázós kérdéseket kapni jobboldali újságíróktól? – tettük fel a kérdést Dömötör Csabának – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Nem valószínű, hogy Magyarország még az idén megkapja a zárolt uniós forrásokat. Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa várhatóan december 6-án szavaz arról, hogy feloldhatják-e a Magyarországnak járó pénzeket. A PS-nek nyilatkozó Dömötör Csaba szerint nehéz nem politikai nyomásgyakorlásként értékelni, ahogy Magyarországgal szemben eljár az Európai Unió vezetése. Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: bár lehet, hogy például a kohéziós pénzek visszatartása az egyik következménye annak, hogy magyar kormány az európai nyomásgyakorlás ellenére sem hajlandó változtatni a szankciós politikáján, hosszú távon mégsem lenne kifizetődő, ha bizonyos engedményekért cserébe az Orbán-kormány feladná az elveit. Dömötör Csabát megkérdeztem a Brüsszel által kifogásolt egyszereplős közbeszerzésekről, illetve arról is, hogy szokott-e rázós kérdéseket kapni jobboldali újságíróktól. Részletek a videóban! Érdemes megnézni a Dömötör Csabával készült beszélgetést!Ajánljuk még

















