Pesti Srácok

Ursula von der Leyenről nem a szavahihetőség jut eszünkbe – Grund Bándy Péterrel

A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor Kurmai Kornéllal és Bándy Péterrel, a Demokrata vezető szerkesztőjével az európai uniós források visszatartásáról beszélgetett. A Magyarország által teljesített 17 feltétel jogrendszerbe ültetése után ugyanis a Bizottság ismét halogatja a nekünk járó pénzek folyósítását.

– mondta Bándy Péter a műsorban. A Demokrata vezető szerkesztője szerint még a magyar kormány képviselői sem tudtak az új fejleményekről, és a sajtóból értesültek a további feltételek támasztásáról. Az adásban az is elhangzott, hogy a magyar társadalom körülbelül 90%-a EU-párti, és a jelenlegi viselkedésével óhatatlanul ezt az arányt rontja az Európai Bizottság. A műsorban a srácok azt is pedzegették, mit akar valójában Brüsszel, és miért támogatja a lehetetlenségig Ukrajnát, miközben a saját tagállamai irányába nem tud teljesíteni – és vajon a keleti szomszédunk feltétel nélküli támogatása után maradt-e egyáltalán pénz az uniós kasszában. Az adás végén még kiderült, hogy a vendégek mit javasolnak az ideologizáló német válogatottnak a Japánnal szembeni nagy focibukta után.

Grund minden hétvégén a PS TV műsorán! Kövessetek a Facebookon és iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra is!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.