vezető
Legyen minden jó – jutott eszébe Dobrev Klárának, aztán elmesélte, mi lenne, ha ők lennének kormányon
Megtartotta saját és Molnár Csaba beszédét is Dobrev Klára a DK XII. kongresszusán szombaton délután. A két felszólaló ugyanis végül ugyanoda futtatta ki önálló gondolatait: ha nincs Orbán, minden jó lesz. Aztán Klára asszony elmesélte, mi lett volna, ha baloldali kormányok lettek volna az elmúlt 12 évben. Ízelítőként csak annyit árulunk el, hogy a kulcsötlet az energetikai válságra az volt, hogy ne fizessünk áfát, valamint rendszerhasználati díjat, helyette adjuk a pénzünket a DK-nak.Az RTL-es Kolosi Péter külföldön is azt terjeszti, hogy a magyarok nem elfogadóak
Az RTL Klub álszentsége és álságossága nem új keletű; régóta tudjuk, hogy a magát elfogadónak, a kirekesztés ellen harcolónak és kiegyensúlyozottnak tekintő, és mindenki arcába ezt harsogó csatorna valójában a szélsőliberális és baloldali boszorkánykonyhák egyik legnagyobb bázisa és alappillére. Ráadásul az elfogadás is csak addig fontos nekik, amíg a pénz felül nem írja a gyönyörű elveket. Jó példa erre a Való Világ című valóságshow, ahol nyugodtan b*zizták le egymást a főszereplők, és az egyik résztvevőt akkor sem zárták ki, amikor kiderült, hogy közösségi oldalán azt osztotta meg, hogy Uzival kellene cigányokat ölni. Kolosi Péter, az RTL Klub tótumfaktuma akkor csöndben volt, ellenben egy nemzetközi konferencián most is kenetteljes szavakkal védte az LMBTQ-jogokat, azt sugallva, hogy Magyarországon bizony veszélyben vannak a másságukat felvállalók.Túl az alufólia sapkán: Varga Zoltán kényszerzubbonyba, a többiek némaságba burkolóztak a DK kongresszusán (Videó)
Varga Zoltán meghaladta az alufólia sapkát, már kényszerzubbonyról hadovál – ez a legfontosabb tanulsága a DK XII. kongresszusának, amit stílszerűen a XII. kerületi Kongresszusi Központban tartottak szombaton. A helyszínre érkező DK-s politikusok nem voltak túl bőbeszédűek; lehetséges, hogy tanultak Arató Gergely hibájából és többen inkább nem szólaltak meg. Szaniszló Sándor sem akart "üzenni a jobboldali médián keresztül" Horváth Csabának, végül azonban mégis megtette ezt, a frissen "dékásított" Déri Tibortól pedig azt tudtuk meg, hogy "mindenre van válasz", csak ezeket mi ma nem kaptuk meg.A nulla százalékos Párbeszéd szerint a kormánynak nincs társadalmi támogatottsága, mögöttük viszont tömegek állnak (Karanténvlog)
A szélsőbaloldal sosem adja fel. Minél kevesebb a támogatójuk, annál nagyobb a szájuk és annál nagyobb hazugságokra képesek arcpirulás nélkül, a Karantén pedig ezen a héten igazán felháborító megszólalásokat talált. A konstansan nulla, tehát NULLA százalékon álló Párbeszéd fröcsögőkirálya, Tordai Bence legutóbb annyira elragadtatta magát, hogy azt mondta, a kormány mögött nincs társadalmi támogatottság, bezzeg Karácsony Gergelyt csillogó szemű diákok hallgatják szájtátva. A másik párbeszedés büszkeség, a leninista Jámbor András az Országgyűlésben még felolvasni sem volt képes az előre megírt szöveget; nyilván egy Lenin-klasszikussal jobban elboldogult volna. A Karanténban nagyobb teret kap a szerdai Fővárosi Közgyűlés, ahol sikerült Niedermüller Péterrel is beszélnünk, a DK erzsébetvárosi polgármestere pedig kissé sértődöttnek tűnt, hogy nem került be az árnyékkormányba, bár kérdésünkre tagadta ezt. Mutatunk egy részletet Karigeri újabb megszégyenítéséből is, és egy kis Vadai-féle agresszív hörgéssel is szolgálhatunk. Tartsatok most is velünk!Annyira sokan vannak és annyira gyűlölik egymást a baloldalon, hogy az még a Holdról is látszik
Megjelennek és tolakodnak, ahol valamit le lehet nyúlni. Önkormányzati mandátumot, Budapestet, amerikai pénzt, pedagógustüntetést. Ez már annyira szükségszerű, akár egy természeti törvény. A probléma az, hogy nem a magyar ember, hanem a külföldi üzleti érdekeket szolgálják, hogy nem a pedagógusokért, vagy éppen a budapesti lakosokért, hanem a saját hasznukért dolgoznak. De baj az is, hogy romboló szándékból politizálnak, és olyan sokan vannak (hat párt, kilenc szervezet, tizenegy elnök és tizennyolc vezető politikus), ráadásul annyira utálják egymást, hogy – Gajdics Ottó klasszikusával élve – egy tyúkólat sem lehet rájuk bízni. Tényleg ellenzékváltás kell – mindenkinek jobb lenne! De, hogy és miként süllyedtek idáig? Kis magyar ellenzéki tabló következik.Meglepődtek Szijjártó Péter felszólalásán az ENSZ-ben – Itt van a magyar tárcavezető javaslata (videó!)
Donald Trump modelljét kellene alkalmazni az ukrajnai háború kapcsán, ugyanis a közel-keleti béke előmozdítása érdekében az amerikai elnök közvetítésével megkötött megállapodások során kulcsfontosságú volt, hogy a szembenálló felek tárgyaljanak egymással – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, New Yorkban.Hivatali visszaélés miatt nyomozhatnak az amerikai nagykövet és a magyar bírák találkozója miatt
Hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt tett bejelentést a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen Tényi István, aki egy, a Blogstar oldalán megjelent cikkben leírtak miatt kérte a hatóságot arra, hogy indítson vizsgálatot ismeretlen elkövető ellen. A Tűzfalcsoport által jegyzett írásban ugyanis arról számolnak be, hogy az amerikai nagykövet két magyar bíróval találkozott, ami igencsak kiverte a biztosítékot még szakmai berkekben is, az eset ugyanis a magyar igazságszolgáltatásba való durva beavatkozásként is értelmezhető.Márki-Zayt gyalázza és Soros pénzautomatáját mosdatja a globalista sajtó
A megrögzötten Orbán-gyűlölő Amerikai Népszava bolond embernek nevezi a baloldalon messiásként felemelt Márki-Zay Pétert, amiért folyamatosan mindent kikotyog a magyarországi ellenzék külföldi pénzzel kitöméséről. A választási kampányban a pénzelést végrehajtó, és ezzel a magyar választásba külföldről beavatkozó Action for Democracy ügynökszervezetről ugyanakkor sietve leszögezi a szélsőséges globalista lap, hogy nem követett el semmi törvénytelenséget. Gazdagon elhalmozza Márki-Zayt becsmérlő jelzőkkel a cikk, ugyanakkor a szerecsenmosdatás végül a törvénykerülő baloldal kínos beismerő vallomásába fordul át. A PestiSrácok.hu már 2019-ben felhívta a figyelmet arra, hogy komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt az ellenzéki pártok külföldi finanszírozása.Orbán Viktor: Brüsszel és a pénz viszonya kaotikus, a magyar kormány újabb ársapkát vezet be a cégek védelmében
Két hét után újra interjút adott Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. A magyar kormányfő legutóbb az Északi Áramlat elleni szabotázsról, az inflációról és az Oroszországgal szemben kivetett szankciókról is beszélt. Orbán Viktor akkor úgy fogalmazott, az inflációt a szankciók okozzák, most pedig azt hangsúlyozta: a józan ész előbb-utóbb tért nyer. A háború következményei rengeteg áldozatot követelnek, a mi életünket is megnehezíti a gazdaságon keresztül. A kormányfő arra számít, hogy a tűzszünet és a béketárgyalások melletti hangok erősödni fognak – ezek szerinte Magyarországon is megvannak, mert itt józan emberek élnek.Ajánljuk még

















