vezető
Még tart a szerda a Parlamentben – A kormány szerint elsősorban az egyén felelős a szociális helyzetéért, ezen huszonkét órán keresztül akadt ki az ellenzék
Jócskán elhúzódott a még szerdán megkezdett vita a Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról kapcsán, mivel annak egyik pontjában az állam kiemeli: mindenki saját maga felelős szociális állapotáért, és amennyiben azt nem tudja maga garantálni, akkor a hozzátartozók kötelesek erre. Az ellenzék ezt annyira nem tudta megemészteni, hogy mintegy huszonkét órán keresztül felszólalásokkal „akadályozták” a vita lezárását.Jelentősen csökkenhet Magyarország gázfüggősége – Stratégiai nyilatkozatot írt alá Magyarország és Georgia
Stratégiai nyilatkozatot írt alá Orbán Viktor és Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke csütörtökön délelőtt, majd rövid sajtónyilatkozatot is tettek a Karmelita kolostorban. A megállapodás részeként Georgia támogatja Magyarország keleti irányú energiabeszerzését egy nagyszabású projektben, amelynek köszönhetően hazánk jelentős mennyiségű áramot importálhat Azerbajdzsánból, ami a háború és a szankciók okozta gazdasági nehézségek közepette kiemelt fontosságú a magyar energiabiztonság tekintetében.Niedermüller sok mindenről tud, csak nem mindenről beszél, Horváth Csaba dühös a DK-s alpolgármesterére (Fővárosi Közgyűlés)
Ismét összeült a Fővárosi Közgyűlés, ahol a baloldali többség hatékony kormányzás helyett általában terel, mutogat, felelősséget pedig nem vállal, hiába vezetik már három éve Budapestet. A szerdai közgyűlés nem ígérkezett túlságosan viharosnak, azonban több okból is egymásnak estek a fideszes és a várost vezető ellenzéki képviselők. Látható volt, hogy Karácsony Gergelyék továbbra is a brüsszeli szankciós politika elkötelezett hívei, határozottan elutasították ugyanis, hogy csatlakozzanak Szita Károly kaposvári polgármester nyílt leveléhez. Az Ursula von der Leyennek címzett levélben a szankciók Európára gyakorolt káros hatásairól volt szó, ezek megszüntetéséről, azonban a baloldal cinikus módon söpörte le az asztalról a terveket. A PestiSrácok.hu beszélt Niedermüller Péterrel, a DK erzsébetvárosi polgármesterével, aki továbbra is kerüli az árnyékkormánnyal kapcsolatos kérdéseket, bár távolságtartását nem a sértődöttség számlájára írta. Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester is kameránk elé állt, aki hibának nevezte a székelyföldi Csíkcsicsónak küldött angol nyelvű levelet, és indulatosan reagált a DK-s alpolgármestere beruházásból való kifarolására. Beszéltünk ezen kívül Őrsi Gergellyel, a II. kerület szocialista polgármesterével az értékalapú építményadóról és az MSZP pártvagyonának kiárusításáról, valamint Soproni Tamást is szembesítettük párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz cigányozásával kapcsolatban. A Fővárosi Közgyűlést tagjai indulatosan vitáztak Karácsony Gergelyék építményadójáról, amelyet most a margitszigeti ingatlanokra vetnek ki, amely – amennyiben más kerületekben is bevezetnék – akár több száz, vagy akár ezer százalékos emelést is jelentene bizonyos ingatlanok tulajdonosai számára számára. Nézzétek meg videónkat!Nagyon fontos problémára világított rá egy ismeretlen diák
A legutóbbi Fair Right igazán rendhagyóra sikerült, viszont nem a téma, hanem a vendég személye miatt. A nézői levelekre válaszoltam, amikor belebotlottam Erik üzenetébe. Erik diák, kormánykritikusként tekint magára, de igyekszik több forrásból tájékozódni. Így jutott el hozzám is, de van néhány olyan sarokpont, ahol ütközik a véleményük. Ezeket szerette volna átbeszélni, akár kamerák előtt is. Viszonylag rövid időn belül tető alá is hoztuk a vitát. A beszélgetés közben kiderült, hogy több témakörben is egyezik a véleményünk, viszont rávilágított egy olyan problémára, amit eddig nem sokan feszegettek. Hogy pontosan miről is van szó, csak a videóból derül ki. Nézzétek meg!Gulyás a Weltwochénak: a szankciók kitalálója Oroszország legjobb barátja
Akárki is találta ki az ukrajnai háború miatti brüsszeli szankciókat, az Oroszország legjobb barátja, hiszen az intézkedésekkel az Európai Unió nem Oroszországnak, hanem saját magának ártott – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Weltwoche című svájci hetilapnak.Nem fogjuk békésen tűrni, hogy egyházi iskolákat fenyegessenek!
Őszintén megígértem magamnak, hogy piszlicsáré ügyekkel nem foglalkozom a szükségesnél mélyebben, mert egyszerűen leszívják az ember amúgy is véges energiáit. Egyenesen energiavámpírként működnek a hangzatos, de valójában senkit és semmit sem befolyásoló események. Ilyen Pankotai Lili esete is. Az egyetlen oka, amiért írok róla – nem elsőre, de remélhetőleg utoljára –, mert ennek ellenére is meglehetősen mély hullámokat kavart az eset szülővárosomban, Pécsett. Az csak hab a tortán, hogy Pankotai ugyanabba az iskolába járt, ahová immár jó régen én is: a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába.Donald Trump üzent Orbán Viktornak
A magyar kormányfő a Twitteren osztotta meg, hogy miképpen reagált a volt amerikai elnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi nyilatkozatára, amiben azt mondta, hogy Magyarország előnyére válna, ha Trump lenne az elnök, hiszen akkor volt a legjobb a kapcsolat a két ország között.Giorgia Meloni szerint a békét nem a szivárványos zászlókkal való tüntetések teremtik meg
A békét Ukrajna támogatásával lehet elérni Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint, akinek kormánya a felsőházban is bizalmat kapott szerda este. A szenátus 115 igen, 79 nem szavazattal és 5 tartózkodással bizalmat adott a Meloni-kormánynak, miután a képviselőház többsége már kedden támogatásáról biztosította.Jámbor Andrásnak meggyűlt a baja az olvasással is parlamenti felszólalásakor
„Hol vannak már a kilencvenes évek, amikor az első szabadon választott országgyűlésben éles vitákat vívtak egymással a nagyrészt több diplomával rendelkező képviselők, akik ráadásul javarészt fejből beszéltek?” – tehetné fel a kérdést Jámbor András legutóbbi parlamenti szereplése kapcsán az, aki végigkövette a magyar Országgyűlés munkáját az elmúlt 32 évben – írja a Mandiner.Ajánljuk még

















