videó
Egy egész iparág épült azokra a felnőtt szójafiúkra, akiket nem akar elengedni otthonról az anyukájuk – Dezse Vű
Képzeljétek el, hogy Los Angelesben éltek. Végre felnőttök, elmentek főiskolára, és ezt nyilván minél messzebb akarjátok a szülőktől, hogy folyamatosan piálhassatok, csajozhassatok, pasizhassatok és senki ne is tudjon beleszólni. Ezért nyilván New York például egy lehetséges célpont, ennél messzebbi nincs. Sikerül. És akkor egyszer csak kopogtatnak az albérletetek, vagy kollégiumi szobátok ajtaján, ahol egy kedves középkorú hölgy áll, aki úgy mutatkozik be, mint a helyi pótanyátok, akit az anyátok bérelt fel és alkalmaz, hogy a gondotokat viselje. A kezében egy tepsiben valami finom étel gőzölög, és amikor átadja, körbenéz, szeme az üres sörösüveget keresi. Kiderül, hogy az édesanyátok nem tud titeket elengedni, ezért az előtted álló hölgy az ő kivetülése, amiért horror pénzeket fizet a család havonta.Szánthó Miklós a PS-nek: Elemi érdekünk, hogy Trump győzzön és elkerüljük a világháborút – Mi kérdezünk
A konzervatív jobboldal versenyelőnye a baloldallal szemben, hogy realista. Ezért mi pontosan tudjuk, hogy minél inkább fokozza a nyugati elit a háborús uszítást és pszichózist, annál közelebb kerülünk egy globális, vagy több régiót érintő fegyveres konfliktushoz – így magyarázta meg a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című videóműsorában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, hogy másfél hete, a washingtoni CPAC-en miért fogalmazta meg ijesztő jóslatát arról, hogy "puskalövésnyire vagyunk a harmadik világháborútól". Szánthó szerint ugyanakkor a nyugati konzervatívok is ébredeznek, és egyre szélesebb a jobboldal globális összefogása a woke-ideológia és a szervezett illegális migráció ellen, illetve a béke érdekében.Orbán Viktor optimista az előttünk álló két év gazdaságpolitikáját illetően
Minden elhangzott, aminek el kellett, a gazdaságpolitikát a gazdasági miniszterek csinálják, ami előnyös. Kell, hogy legyen intellektuális bázis, és társadalmi befolyással rendelkező társa is a kormánynak – mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy világos, hogy Magyarország a Nyugat része, de nem választja le magát a világ keleti részéről sem.Egy kiszivárgott videón ismeri be az egykori NATO-főparancsnok, hogy Orbán Viktor "kemény ellenfél" (videó)
Újabb videó jelent meg az X-en található MagaBabe nevű profilon, amelyen Wesley Clark tábornok, a Korányi Dávid-féle Action for Democracy (A4D) kuratóriumi tagja arról beszél, hogy gyakorlatilag tehetetlenek Orbán Viktorral szemben.Biden homlokon csókolta, majd beleszagolt Meloni hajába (VIDEÓ)
A Mandiner szúrta ki azt az igen kínos jelenetet, amelyből az európai kontinens minden épeszű lakója képes levonni a következtetést: az Egyesült Államok 82 éves elnökét lassan nem lehet közösségbe engedni, mert diplomáciailag vállalhatatlan. Érdekes, miért tűrik ezt az USA-ban.Ilyen, amikor már a baloldalt is zavarja a sokszínűség – Hardcore Hobbista
Hollywood annyira túltolta a woke-ot legújabb műveiben, hogy a nézők inkább a közelmúlt ideológiailag kevésbé terhelt filmjeihez és sorozataihoz fordultak, de Hollywood szerint csakis a nézőkkel van baj. A Google jóval önkritikusabb volt saját mesterséges intelligenciájával, és nem engedi többé, hogy fekete diverzitást varázsoljon horogkeresztes egyenruhákba. A második félidőben Stier Gábor a vendégünk, akivel megszakértjük Oroszország és Ukrajna meglehetősen bonyolult politikai viszonyait.Az arabok találták fel a repülést, amikor lezuhantak egy szikláról? – The Right Brothers
A feketék építettek mindent, beleértve a japán kultúrát, de egy új tanulmány azt is kimutatta, hogy az arabok találták fel a repülést. Ezt úgy tették meg, hogy tollakat aggattak magukra, és leugrottak egy szikláról, így ez már tulajdonképpen hivatalos. Miközben a „hiteles” történészek igazságot tettek, a Google titokban levette a kizárólag fekete embereket rajzoló AI-alkalmazását, ami hatalmas botrányt váltott ki, az angolok pedig bevallották, hogy a magyaroknak igazuk volt, valóban léteznek no-go zónák Londonban.Sulyok Tamás megválasztásakor végleg kettészakadt az ellenzék? – Imre Gyula a Grundban
A Grund e heti adásában Hoppál Hunor vendége a Fidelitas Digitális és Innovációs Kabinetjének vezetője, Imre Gyula volt. A srácok a napokban reflektorfényt élvező államfőválasztás közjogi hátterét elemezték. Ismeretes, hogy Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság eddigi vezetőjét választották hazánk új köztársasági elnökévé. De vajon milyen parlamentáris hagyományból fakad, hogy az Országgyűlés választja meg Magyarországon a legfőbb közjogi méltóságot? Volt-e egyáltalán bármiféle relevanciája az ellenzék által felvetett közvetlen elnökválasztásnak? Mit mutat a kormánnyal szembeni pártokráciában a baloldal egy részének távolmaradása, és az LMP és a Mi Hazánk jelenléte az államfőről szóló szavazáson? És milyen elnöki ciklusra számíthatunk Sulyok Tamás szakmai karaktere alapján? Ezekről beszélgettünk a legutóbbi Grundban.Hamarosan mehet Európa is háborúzni, de előbb még lerombolják a meglévő kapcsolatokat is – EUnuch
A francia elnök nem zárja ki, hogy európai csapatok is harcolhatnak hamarosan Ukrajnában az oroszok ellen. Persze hadüzenet nélkül, mert az minek, hiszen ez már csak így megy manapság. Ja, és persze nem ő lesz az, aki harcol majd, hanem a franciák, meg a magyarok, meg a németek. Az átlagember. Erről is beszélgettünk ezen a héten, de szóba került a V4-ek találkozója kapcsán az is, hogy Donald Tusk eleve úgy ment oda, az EU-s érdeket fogja képviselni, nem pedig a szövetségét.Ajánljuk még

















