Pesti Srácok

videó

Nincs felelősségvállalás - László Imre csak zárt ülésen merte tárgyalni az óvodai pedofil ügyét, a baloldali propaganda még oda se ballagott (Videó)

Gulyás Áron ‎PS Riport 2024 március 6.
Szerdán az újbudai képviselő testület rendkívüli ülésen tárgyalta a pedofíliával gyanúsított pedagógus asszisztens ügyét. A helyszínen lévő sajtómunkásokkal az ülés előtt közölte a biztonsági személyzet, hogy a zárt ülés elrendelése miatt, még az ülésterem közelében sem tartózkodhat egyetlen stáb sem. Igaz, ez a gyermekvédelem miatt mostanában oly' végletesen aggódó baloldali sajtót nem érintette, ők ugyanis hirtelen már nem tarják fontosnak a pedofilgyanús ügyek felszínre kerülését. Legalábbis ezúttal nem záporozott a függetlenobjektív sajtó kérdései, ők ugyanis inkább elhallgatták az esetet: meg sem jelentek az ülésen. Annak, aki kérdezni akart, végül az önkormányzat jegyzőjének személyes engedélye után nyitották meg a kordont és kizárólag a napirendről szóló szavazás erejéig tartózkodhattak a sajtó képviselői a teremben. László Imre polgármester és alpolgármesterei felelősségvállalás helyett beszéltek Orbán Viktorról, Szijjártó Péterről, a Karmelitáról. Arról azonban nem nyilatkoztak, hogy kinek a felelőssége, hogy a szexuális kényszerítéssel vádolt férfi miért dolgozhatott évekig a kerület által fenntartott óvodákban. Mint ismert, múlt pénteken csapott le a rendőrség a Gazdagréti Szivárvány Óvoda alkalmazottjára, aki ellen a XI. kerületi rendőrkapitányság folytat nyomozást. A feltehetően homoszexuális férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Sajtóhírek szerint a pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. Ráadásul a gyanúsított édesanyja, Győrffyné Molnár Ilona a helyi önkormányzat egyik fontos tisztségviselője, az óvodákat is felügyelő Humánszolgálati Igazgatóság vezetője.

Bús Balázs: Óbudán pártpolitizálás helyett újra együttműködésre van szükség – Mi kérdezünk

Ps TV 2024 március 6.
Nemrég jelentette be Bús Balázs, hogy ismét elindul Óbuda polgármesteri székéért a Fidesz színeiben, aki a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában beszélt a múltról és az előtte álló feladatokról, valamint a baloldal gyűlöletkampányáról, akik pártpolitikát hoztak a kerületbe, a helyiek pedig nem fontosak számukra. Bús 2006 és 2019 között már vezette a III. kerületet, a hivatalban eltöltött 13 év pedig önmagáért beszél, az óbudaiak pedig most tehetnek igazán különbséget, miután a DK-ba ejtőernyőzött Kiss László bő négy év alatt borzasztó leépülést hozott magával a Gyurcsány-szekta méltó tagjaként. Bús Balázs mindössze 457 szavazattal kapott ki 2019-ben és elmondása szerint ez szoros eredmény arra kötelezi, hogy újra megmérettesse magát Óbudán, ez a döntés pedig több hónapja érlelődött benne. A Fidesz polgármesterjelöltje részletesen mesélt a baloldali gyűlöletpolitikáról, amely megmérgezte a kerületet, arról a gazemberségről, amit kerületvezetés címszóval művelnek Kiss Lászlóék. A Dunába ömlő szennyvíz elhallgatása a kerületiek elől, a piaci bérleti díjak brutális emelése, az igaztalan vádaskodás, a hajléktalanhelyzet és a romló közbiztonság már egyre inkább szembetűnő a sokkal jobb sorsra érdemes Óbudán. Bús Balázs elmondta, hogy olyan polgárok is megállították az utcán, akik elmondásuk szerint 2019-ben nem rá szavaztak, azonban az utóbbi bő négy év alatt keservesen megbánták döntésüket. A ringbe szálló volt polgármester szerint a mostani kerületvezetés a fideszes projekteket vitte csupán tovább, saját ötletük és fejlesztésük nem volt, csupán besározni próbálták a fideszes vezetést. Az önkormányzati választásokra már összeállt Bús Balázs csapata, akik kerületben lakó, Óbudáért tenni akaró emberek, a jellemtelen baloldali szerencselovagok ellen mindenkire szükség lesz! Nézzétek most is a Mi kérdezünk műsorát!
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.