Pesti Srácok

Az ügyészség letartóztatná az óbudai korrupciós botrány gyanúsítottjait (Videó)

null

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványozza annak a négy személynek a letartóztatását, akiket a III. kerületi korrupciós botránnyal összefüggésben vettek őrizetbe szerdán – tudta meg a Magyar Nemzet. A DK-s önkormányzatnál tegnap házkutatást is tartottak, az ügy szálai pedig a baloldal egyik fontos háttéremberéhez vezethetnek el.

Indítványozzák az óbudai korrupciós botrány tegnap őrizetbe vett gyanúsítottjainak a letartóztatását – közölte a lap megkeresésére az ügyben vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt eljáró Központi Nyomozó Főügyészség. Mint lapunk is megírta, a főügyészség szerdán négy embert vett őrizetbe a III. kerületi önkormányzatot érintő korrupciós bűnügyben. A hatóság tájékoztatása szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a III. kerületi önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott.

– írta a főügyészség.

PestiSracok facebook image

Házkutatás az önkormányzatnál

A hatóság munkatársai a Magyar Hírlap értesülése szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál is házkutatást tartottak. A lap úgy tudja, az eljárás összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel, ami pedig nem más, mint a III. kerületi korrupciós botrány, amiben a KNYF jó ideje nyomozást folytat. Az ügyben több név is előkerült a sajtóban, köztük a baloldal egyik fontos háttérembere, P. Gábor.

Így számolja a kenőpénzt a baloldal kulcsembere

Az óbudai korrupciós ügy hátteréről 2021-ben Anonymous is több alkalommal beszámolt már. Az álarcos alak által közzétett felvételek közül a „legütősebb”, amikor egy rejtett kamerával készített felvételen az látszik, hogy P. Gábor és egy ismeretlen személy egy autóban ülve több millió forint – feltételezhetően – kenőpénzzel számolt el. A felvételeken jól látható, ahogyan az összegeket papírzacskóba tették. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó.

P. Gábor ott volt az óbudai újság „átszervezésénél” is

Sajtóhírek szerint az egyik letartóztatott személy, P. Gábor 2020-ig a XIX. kerületi Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője, Gajda Péter kispesti szocialista polgármester jobbkeze volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként dolgozott. P. Gábor Karácsony Gergely kampányában is közreműködött, Óbudán pedig az önkormányzati lap irányítását is rábízta Kiss László DK-s polgármester. Utóbbi projekt önmagában is rendkívül érdekes, hiszen Kiss László azonnal rendezkedésbe kezdett a kerületi újságnál, ehhez pedig – akkor még szocialista színekben – segítségül hívta párttársának kapcsolatait.

A 2019. őszi önkormányzati választást követően szerződést bontott a DK-s vezetésű önkormányzat a lapot 25 éven át kiadó Impress-Régió Kft.-vel, azzal az engedménnyel, hogy még egy évig a régi csapat készítheti a kerületi újságot. Az ezután sorra kerülő közbeszerzésen egy érvényes pályázat született, és a cég kapott is bő 356 milliót arra, hogy kéthetente egyszer, öt évig kiadja a kerületi lapot. Amikor a korábbi főszerkesztő egyeztetni akart a lap átadás-átvételéről, Kiss László Patek Gábor telefonszámát adta meg neki.

A propagandalappá silányított kerületi újság egyébként szemléletes példája annak, hogy a baloldal hogyan kebelez be mindenkit. A lap már lemondott főszerkesztője, Prusinszki István például levelet írt az Óbudai Hírek nevű online hírportálnak, amely sokat foglalkozott az Óbuda Újság viselt dolgaival. Ez tisztán rávilágít, hogy pontosan milyen „szakmai munka” folyt a szocialista intézőember által átvett lapnál.

– írta az óbudai lap korábbi főszerkesztője a kerület másik médiumának.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Képernyőkép

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.