patek gábor
Kiss László bűntársának feljentése adott nagy lendületett az óbudai korrupciós botránynak
Önmagát és több, III. kerületi politikust feldobó titokzatos bűntárs feljelentése adott nagy lendületet a nyomozó hatóságnak az óbudai korrupciós botrányban - többek között ez is kiderül a Magyar Nemzet birtokában lévő nyomozati iratokból. A férfi ráadásul terhelő bizonyítékokat, videó- és hangfelvételeket is átadott az ügyészeknek, aminek meg is lett a következménye, hiszen az egész kerületet megrázó bűnügy már elsodorta Kiss László DK-s polgármestert, illetve szocialista helyettesét is. A lap által megismert gyanúsítotti és tanúvallomások, valamint egyéb dokumentumok alapján cikksorozatban tárják fel a III. kerületi pénzszivattyú működését.„Úgy mondták, a »főnöknek« megy a pénz” – Korrupcióval vádolják Óbuda „főnökét”, Kiss László polgármestert
Újabb, nagyszabású baloldali botrány van kibontakozóban, bár a folytatás szó talán pontosabb ebben az esetben. Ismét súlyos pénzek, fiktív számlák és szerződések kerültek a középpontba, a helyszín pedig Óbuda. Kiss László óbudai DK-s polgármester egyelőre hallgat a még márciusban kirobbant korrupciós botrányról, pedig a szálak egy vallomás szerint hozzá vezetnek. A botrány kirobbanásakor letartóztatott négy gyanúsított, a Kispestről érkező Patek Gábor és csapata a megalapozott gyanú szerint teljesítés nélkül számlázott az önkormányzat felé, az így kicsalt pénzt pedig a választási kampányban is felhasználhatták. Az ügy egyik résztvevője azonban ennél is tovább ment. A PestiSrácok.hu által megszerzett vallomásában azt állította: a gyanúsítottak közlése szerint a visszaosztott pénzekből jutott az óbudai polgármesternek is. A Demokratikus Koalíció kerületvezetőjének a politikai felelősséget mindenképpen vállalnia kell, a kérdésekre azonban már évek óta nem válaszol, ugyanis azok általában rendkívül kellemetlenek számára.Dódity Gabriella: adjanak a kerületiek egy új esélyt Kispestnek, hogy megmutathassuk, lehet ezt sokkal jobban is csinálni – Mi kérdezünk
Dódity Gabriella, a Fidesz–KDNP kispesti polgármesterjelöltje volt a Mi kérdezünk vendége, aki sosem adja fel és újra megpróbálja a mutyikkal, becstelenségekkel teletűzdelt, közel 25 éve hatalmon lévő baloldalt leváltani a XIX. kerületben. Dódity beszélt a kispesti baloldal elképesztő mennyiségű botrányáról, a még mindig tartó Lackner-perről, Miszter Negyven százalékról és Gajda Péter szocialista polgármester menekülőútjairól. A hatalomba beágyazott baloldal mindent megtesz, hogy ne essen ki a pikszisből, ehhez pedig minden eszközt fel is használ. A Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje azonban azzal a felhívással érkezett a kerületi lakosokhoz, hogy rendet tegyen Kispesten, amire óriási szükség van. Az a baloldali vezetés, amely csak propagandára legalább egymilliárd forintot költ öt év alatt, csak siránkozik, az utakat, bérlakásokat nem újítja fel, a mutyik során pedig csak úgy ömlik szét a pénz. Dódity Gabriella elkészítette a kerület mutyitérképét, ahol szinte az utcák is láthatatlanok a sok rögzített eset miatt, amelyek pöttyökkel jelennek meg a térképen. A kerületi lakosok számára most újra itt az esély, hogy végre lehetőséget adjanak arra, hogy a nemzeti oldal és Dódity Gabriella megmutathassa, lehet rendet tenni és lehet fejlődni Kispesten is, mert a baloldallal lehetetlen. Nézzétek meg a beszélgetést, érdekes részletekre derül fény a már letartóztatott Patek Gábor és a kispesti polgármester kapcsolatáról, valamint arról is szó esik, hogy hogyan lehet megúszni egy elsumákolt óvodafelújítást, és mennyire ábrándulhattak ki a kerületiek Gajda Péterből.Szavazástechnikai trükkel lehetetlenítette el az óbudai baloldal a kerületi korrupciós botrányt vizsgáló bizottság létrehozását (Videó)
A Rákosi-korszak óta nem mindennapi jelenetsoroknak lehettek szemtanúi a III. kerületi önkormányzat nyilvános képviselő-testületi ülésére érkezők: a tanácsterem előterét csak néhány perccel a kezdés előtt nyitották ki, majd belépve baloldali kampányszlogenekkel dekorált, kétszeresen lekordonozott helyiségbe léphettek be az érdeklődők. A sajtót a nyilvános testületi ülésektől más kerületekben teljesen szokatlan módon ezúttal is egy kordon mögé terelték, amelyet magukat biztonsági személyzetként definiáló illetők őriztek. Nem véletlen az aggodalom, hiszen a kerület történetének legsúlyosabb korrupciós botránya van kibontakozóban, ami az ülés egyik legérdekesebb napirendi pontját is szolgáltatta. A helyi Fidesz–KDNP ugyanis egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ennek megalakítását azonban egy szavazástechnikai trükkel lehetetlenítette el a testület baloldali többsége.Dagad az óbudai korrupciós botrány, az MSZP milliókat kaszált a DK és a gyanúba keveredett cég bizniszén
Bár a Kétfarkú Kutyapárt magát viccpártnak állította be a karrierjük hajnalán, úgy tűnik belejöttek a politikai csatározásba. Az oldalukon ugyanis megjelent egy cikk, amiben leleplezik az óbudai MSZP és az önkormányzat közötti turpisságot, amelyből kiderül, hogy egy, a szocikhoz köthető cég– melyet a 2019-es önkormányzati választások után alapítottak és már kaptak is egyből megbízásokat a DK-s vezetésű helyhatóságtól– csúnyán túláraztak három kerületi táblát. Konkrétan milliókért helyezték ki ezeket.Kiss László, DK-s polgármester rokonáig érhetnek a szálak az óbudai korrupciós botrányban?
Súlyos, akár nyolcévi szabadságvesztésre is számíthatnak a III. kerületi csúszópénzes botrány elkövetői, ha a bíróság elítéli az érintetteket – írja a Magyar Nemzet. Az ügyben egyelőre hivatalos személyt nem hallgattak ki gyanúsítottként, de a nyomozásban nyilvánvalóan azt is tisztázni fogják, hogy kapott-e bármelyik baloldali politikus a vesztegetési pénzekből.Százmilliókat nyeltek el, majd volt, amelyik felszívódott az óbudai korrupciós ügyben érintett cégek közül – Hárman letartóztatásban vannak
Egy nulla alkalmazottal rendelkező, hárommillió forintos törzstőkéjű kis kft. több milliárdos közbeszerzést nyert el újságkiadásra a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál. Egy másik krumplit osztott, okosórát szállított, majd eltűnt, áttette székhelyét Romániába. Hárman letartóztatásban, egy gyanúsított bűnügyi felügyelet alatt. A polgármester terel, és politikai lejáratást sejtet, miközben az ügy egészen egyértelműnek tűnik. Így áll jelenleg az óbudai korrupciós botrány.Puskás Péter: Letartóztatásban vannak az óbudai korrupciós ügy gyanúsítottjai (Videó)
Kiss László ugyan bagatellizálná a szerdán kirobbant korrupciós botrányt, a valóság azonban az, hogy már le is tartóztatták azt a négy érintettet, akiket tegnap vettek őrizetbe a hatóságok. P. Gábor és csapata a gyanú szerint teljesítés nélkül számlázott az önkormányzat felé, az így kicsalt pénzt pedig a választási kampányban is felhasználhatták. Puskás Péter, a kerületi Fidesz frakcióvezetője csütörtökön délután rendkívüli ülést kezdeményezett, amelytől azt várja, hogy adjon magyarázatot Kiss László és csapata arra, hogyan fizethetett az önkormányzat olyan tételek után, amelyek mögött nem áll valódi teljesítmény.Az ügyészség letartóztatná az óbudai korrupciós botrány gyanúsítottjait (Videó)
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indítványozza annak a négy személynek a letartóztatását, akiket a III. kerületi korrupciós botránnyal összefüggésben vettek őrizetbe szerdán – tudta meg a Magyar Nemzet. A DK-s önkormányzatnál tegnap házkutatást is tartottak, az ügy szálai pedig a baloldal egyik fontos háttéremberéhez vezethetnek el.Ajánljuk még