videó
Kocsmai igazságok – Nem új világrend körvonalazódik, hanem jelenleg éppen a káosz "stabilizálódik"
Éppen befelé tartunk a káoszba és nem kifelé. Persze új világrend körvonalazódik, csak nem pár éven belül, hanem pár évtized, esetleg évszázad múlva. Ez ugye azokat nem vigasztalja, akik ebben az instabilitásban kénytelenek leélni az életüket. Az USA szuperhatalmi évtizedei úgy teltek el, hogy semmit nem tudott kezdeni Oroszország visszaerősödésével, és mintha észre sem vette volna Kína felemelkedését. Mostanában talán meg India megerősödése felett siklik át az amerikaiak tekintete. Amerika nem erős és jól tartott szövetségeseket akart magának, hanem csak vazallusokat, régi birodalmi hiba ez. Nem tudom, az USA milyen hasznot vár egy gyengülő Európától, de jelenleg nem tűnik úgy, hogy képes lenne megvédeni minket az oroszoktól és az iszlámtól. Lehet, hogy nem is akar. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Téveszmék, tévhitek, történelmi hamisítások, hazugságok – Szakály Sándor történész és az Öreg
A szovjet doni áttörés 1943. január 12-én, 81 éve Magyarország számára súlyos következményekkel járt – katonailag és politikailag egyaránt. A 2. magyar hadsereg komoly vérveszteséget szenvedett, de nem 200 ezer magyar maradt ott a Donnál. Szakály több dokumentumot idézve nevezi hamisnak ezt a számot, ami Münnich Ferenc 1958-ban megjelent könyvében szerepelt először, és azóta használják forrásként egyes magyar történészek. A másik nagy téma, amiről beszélünk Szakály Sándorral, hogy nemsokára lesz 80 éve, hogy 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot. Itt is sok tévhitet, történelmi hazugságokat kellett helyre tenni.A svédek migráns politikusai szerint Magyarország idegengyűlölő, ezért nem jár nekünk uniós forrás
Rendkívül érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Menczer Tamás. Az államtitkár közösségi oldalán két "svéd" politikust mutatott be, akik Magyarország megbüntetetéséért kampányolnak, mivel szerintük Magyarország idegengyűlölő. Hogy, hogy nem, a két migrációs hátterű politikus szerint éppen az illegális bevándorlással kapcsolatos politikával van probléma.Hidvéghi Balázs: a Tusk-kormány hetek alatt szétverte a lengyel jogállamot (Videó)
Hidvéghi Balázs videobejegyzésében és az Európai Parlamentben is felszólalt a brüsszeli kettős mérce ellen. Míg az uniós elit a legkisebb vélt hibáért is képes eljárásokat indítani bármelyik ország ellen, ahol éppen jobboldali kormány van hatalmon, addig az fel sem tűnik nekik, hogy a Tusk-kormány lábbal tiporja a lengyel alkotmányosságot.Aresztovics: Ukrajna vagy Oroszország barátja lesz, vagy a része (Videó)
Megszokhattuk, hogy Ukrajna háborús helyzetéről a korrekt elemzéseket nem Kíjevből kapjuk, de legalábbis nem az ukrán politikusoktól. Kivételt képez Olekszij Aresztovics, Zelenszkij volt főtanácsadója, akinek talán nem véletlenül kellett elhagynia hivatalát és hazáját is, hogy most valahonnan Nyugat-Európából fejtse ki a véleményét a háborúról. Aresztovics, aki egyébként az ukrán elnöki pozícióért is bejelentkezett (vagyis jelentkezett volna, ha lennének választások), most meglehetősen váratlan kijelentéseket tett Ukrajna sorsával kapcsolatban.Voronyezst támadták drónokkal az ukránok
Az ukrán határtól nagyjából 250 kilométerre található Voronyezs orosz város polgármestere kedden szükségállapotot rendelt el, miután a várost az orosz hatóságok szerint ukrán dróntámadás érte.Véletlen egybeesés: az a cég is érintett lehet a számlagyáros botrányban, amely Karácsony közbenjárására felújította a Lánchidat (Videó)
Mint ismert, az A-Híd Zrt. végezte a Lánchíd felújítását, ám mint az szintén köztudott, a cég meglehetősen furcsa körülmények között győzött a Karácsony Gergely vezette városvezetés által kiírt közbeszerzési eljáráson. A tender elnyerése ugyanis nem volt botrányoktól mentes. A cég ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyerte meg a Lánchíd felújítására kiírt új eljárást a Karácsony Gergely vezette Városházának köszönhetően, mint amennyiért Tarlós István korábbi főpolgármester idején végezte volna el a munkát. Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője feltette a kérdést Karácsony Gergelynek: véletlen-e, hogy az a cég érintett a számlagyáros botrányban, amelyért a főpolgármester kardoskodott, hogy felújíthassa a Lánchidat?Aggódnak a fővárosiak a Budapest-bérlet miatt – Bizonytalanságot szült Karácsonyék inkompetenciája (Videó)
Ismeretes: a Budapest-bérlet február végéig marad érvényben, és az, hogy utána milyen változások érintik a fővárosi tömegközlekedést, egyelőre bizonytalan, miután a városvezetés bojkottálta a megállapodást a kormánnyal. Az Index birtokába került BKK-s belső levelezésből kiderült: a 2020 óta változatlan, tehát az inflációt sem követő, évi 7,4 milliárd forintos összeg helyett a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium utolsó ajánlata 8,6 milliárd forint volt. Ezt a közszolgáltatások fenntartásáért kérte az állam a 2022-es év elszámolásához, figyelembe véve az üzemeltetési költségek növekedését. Karácsonyék azonban sokallották a tárca ajánlatát, a határidőig nem fogadták el, így december 31-én a vonatkozó szerződések lejártak. A fővárosi önkormányzat pedig ezzel elveszítette a jogát a hév és az agglomerációs Volánbusz-járatok menetrendjének alakítására, és megszűnt a közös Budapest-bérlet jogi alapja is. Az utca emberét kérdezte lapunk arról, hogy mi a véleménye a Budapest-bérlet körül kialakult bizonytalan helyzetről. Részletek a videóban!Hatezer traktorral a kormány ellen – Sikerül Scholznak behúzni a kéziféket?
A mai nagy tüntetésre 6000 traktorral érkeztek a kormánnyal elégedetlen farmerek. Láthatóan sikerült a gazdáknak hatást gyakorolni Olaf Scholz kancellár kormányára. A „közlekedésilámpa-koalíció” csütörtökig ki fog dolgozni egy új támogatási tervet a német gazdák számára, amely komoly terheket vehet le a vállukról. Rolf Mützenich, a Szociáldemokrata Párt frakcióvezetője a sajtónak azt nyilatkozta, hogy nyárig több olyan lépést tesz majd a kormány, amely biztosítja a kisebb gazdaságok jövőjét. Ez azért fontos, mivel pont a kis, családi vállalkozások kerültek veszélybe a megszorító intézkedések, valamint a klíma- és állatvédelmi törvények miatt. A törvények komolyan szabályozzák az állatok életterének nagyságát, és ez sok gazdát arra kényszerített, hogy hitelt vegyenek fel az istállók átépítése miatt. Hasonló a helyzet a műtrágyatörvénnyel és a megújuló energiával. Ezek mind többletköltségekkel jártak, mivel a napelemek és szélturbinák beszerzését sem tudta minden gazda saját zsebből megoldani. A műtrágyákból is csak a drágább, környezetkímélő fajtákat szabad használni, ami megnövelte a termelési költségeket.Ajánljuk még

















