videó
GEOrgPOLITIKA – Akár kormányt is buktathat a Berlinben összegyűlt több ezer traktoros gazda
Ma lesz Berlinben a Brandenburgi-kapunál a német gazdák tüntetése. Több ezer traktorral mentek a német fővárosba, hogy ott tüntessenek a balliberális kormány megszorításai ellen. Olaf Scholz kancellár kormányzata megemelte a gazdák számára kedvező szinten tartott ipari gázolaj árát és kötelezni akarja őket, hogy gépjárműadót fizessenek a mezőgazdasági munkagépek után is. Berlin ezzel akarja a tátongó költségvetési lyukat betömni, amelyet a zöld átállás erőltetése, valamint az elhibázott szankciók okoztak Németország számára. Scholz viszont elkövette azt a hibát, hogy elmondta: a befolyó pénz nagy részét Ukrajnának szánja. A gazdáknál ez kiverte a biztosítékot, mivel joggal követelik, hogy a német kormány az ő érdekeiket képviselje és ne Kijevét. Most már nemcsak a megszorítások visszavonását követelik, hanem a kormány lemondását is. Sok nagyobb gazdaság tulajdonosa a Bundesratban politizál tartományi szinten a CDU/CSU pártcsaládban. A konzervatív pártok már régóta előrehozott választásokat szeretnének, mivel a német gazdaságnak nagyon sok kárt okoztak a zöldpárti politikusok. A gazdák tüntetése pont kapóra jött, mert elképzelhető, hogy megbuktathatják a szociáldemokrata–liberális–zöld kormányt.Wintermantel szerint Szaniszló Sándor jól mondta: minden mindennel összefügg a baloldalon
A Karácsony Gergely vezetésével lebonyolított Lánchíd-beruházás összefügghet az Amnesty-vezér testvére, Vig Mór elleni nyomozással. Mint kiderült, a NAV nyomozói az A-HÍD Zrt.-nél is házkutatást tartottak tavaly év végén. Wintermantel Zsolt arra emlékeztetett, hogy a felújítás sokkal drágábban valósult meg, mint ahogyan eredetileg tervezték.Puskás most biztos büszke lenne! – Dalt írtak Szoboszlaihoz az angolok (Videó)
Újra, immár harmadik alkalommal írták át egy világsláger szövegét az angolok, hogy Szoboszlai Dominiket méltassák. Az átköltés meglehetősen népszerű lett a közösségi médiában: volt, aki egyenesen úgy fogalmazott, hogy Puskás most büszke lenne a magyar titánra.Championship-gólkirályjelölt érkezhet a magyar válogatottba? (Videó)
Egy ír lap szerint Marco Rossi egy ír játékost szeretne bevetni a magyar labdarúgó-válogatottban – szúrta ki az Origo. Az irishexaminer.com kész tényként közölte, hogy Rossi már meg is hívta a magyar nemzeti csapatba az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers gólkirályjelöltjét, az ír Sammie Szmodicsot. Mivel hivatalos kerethirdetés mostanában nem volt, mindez csak „titokban” történhetett volna meg.Hétfőn tízezer ember és háromezer traktor fog tiltakozni Olaf Scholz szivárványkoalíciója ellen (Videó)
Mint lapunk is megírta, a német gazdák nem tágítanak, és folytatják az országos demonstrációt a koalíciós kormány megszorításai, valamint az ukrán gabonadömping ellen tiltakozva. A tüntetők traktorokkal és egyéb mezőgazdasági járművekkel zárták le az ország több útját és autópályáját. Hétfőn mintegy háromezer traktor, kétezer teherautó és tízezer ember tölti meg várhatóan a berlini Brandenburgi kapu körüli utcákat a kormány elleni egyhetes tüntetéssorozatot lezáró nagygyűlésre. A demonstrációkkal nyomást gyakorolnak Olaf Scholz kancellár koalíciójára, hogy rendezze a költségvetési zűrzavart – írja a Reuters.Orbán Viktor: sose vezet jóra, ha a rivális táborából kezdenek dicsérgetni valakit (Videó)
Megkérdezték Orbán Viktortól, hogy ki az a személy az ellenzék soraiban, akit a legjobban kedvel vagy értékel. A kormányfő frappáns választ adott: mint mondta, azért nem mondja meg, hogy ki az, mert ezzel neki ártana a legtöbbet, hiszen nem vezet jóra, ha a rivális tábor dicséri az embert. Egyúttal azt is megjegyezte, hogy ő is odafigyel, ha a másik oldaltól ilyet hall.Videón, amint elfoglalják Berlint a német gazdák
A német kormány továbbra is semmibe veszi a gazdák követeléseit, és nem hajlandó enyhíteni az őket érő megszorításokon. A helyzet azonban egyre kritikusabb: a tüntetők már a főváros több csomópontját is lezárták.A táncoló Márki-Zay Péter nem létezik, nem bánthat – Eközben a táncoló Márki-Zay (Videó)
Az emberarcú kommunista mítosza még mindig benne élhet Kádár népében, gondolta Márki-Zay Péter, és posztolta hivatalos közösségi oldalára, hogyan ropja egy ex-miniszterelnök-jelölt polgármester szabadidejében.A németek a gazdák mellett még Orbán Viktor hatalomátvételétől is rettegnek – The Fair Right (videó)
A csodálatos és minden tekintetben übermensch Németország elég nagy trágyában van. Szó szerint, mivel a német gazdák holland mintára "megtrágyáztak" több nagyvárost is. Ez nem valami új mezőgazdasági technika, sokkal inkább a tüntetés egyik kőkemény formája. A hollandoknál hasonló a helyzet, bár ott kicsit nagyobb a tét. Ha pedig a németeknek nem volna elég gondjuk, kiderült, hogy Orbán Viktor lehet az Európai Tanács SOROS elnöke Charles Michel áthelyezése után. Ez persze még csak spekuláció, de a 444 és Telex már ezzel riogatja az olvasóit. Mindeközben előkerült az Epstein-lista is, ami igazából semmit sem bizonyít, de mindent összemaszatol. Schéda Zolival ma is megfejtettük a világot. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Ajánljuk még

















