Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Akár kormányt is buktathat a Berlinben összegyűlt több ezer traktoros gazda

Ma lesz Berlinben a Brandenburgi-kapunál a német gazdák tüntetése. Több ezer traktorral mentek a német fővárosba, hogy ott tüntessenek a balliberális kormány megszorításai ellen. Olaf Scholz kancellár kormányzata megemelte a gazdák számára kedvező szinten tartott ipari gázolaj árát és kötelezni akarja őket, hogy gépjárműadót fizessenek a mezőgazdasági munkagépek után is. Berlin ezzel akarja a tátongó költségvetési lyukat betömni, amelyet a zöld átállás erőltetése, valamint az elhibázott szankciók okoztak Németország számára. Scholz viszont elkövette azt a hibát, hogy elmondta: a befolyó pénz nagy részét Ukrajnának szánja. A gazdáknál ez kiverte a biztosítékot, mivel joggal követelik, hogy a német kormány az ő érdekeiket képviselje és ne Kijevét. Most már nemcsak a megszorítások visszavonását követelik, hanem a kormány lemondását is. Sok nagyobb gazdaság tulajdonosa a Bundesratban politizál tartományi szinten a CDU/CSU pártcsaládban. A konzervatív pártok már régóta előrehozott választásokat szeretnének, mivel a német gazdaságnak nagyon sok kárt okoztak a zöldpárti politikusok. A gazdák tüntetése pont kapóra jött, mert elképzelhető, hogy megbuktathatják a szociáldemokrata–liberális–zöld kormányt.

Jemenből hajóelhárító MARS-rakétákat lőtt ki a síita húszi milícia egy amerikai hadihajóra. A Pentagon szerint a támadást sikeresen elhárították és senki sem sérült meg. Az USA és Nagy-Britannia már a harmadik éjjel indított támadást az Irán által támogatott csoport ellen. A húszik állásai mellett a jemeni fővárosban, Szanaaban is rakéták csapódtak be döntéshozó központokban. A húszik szóvivője bejelentette, hogy a légicsapások ellenére továbbra is támadják az Izraelhez köthető hajókat. A húszik fenyegetése miatt eddig kétezer hajó kényszerült megkerülni Afrikát. A húszi hadsereg, amely hozzávetőlegesen 100 ezer főt számlál, komoly fegyverkészletekkel rendelkezik, amelyek Iránból érkeznek.

Továbbra is heves harcok folynak a Gázai övezetben és a légicsapások következtében nem volt sem mobil, sem internetszolgáltatás. Ismét elfogyott a gázolaj a kórházak áramgenerátoraiból és ez szinte teljesen ellehetetlenítette az ellátást. A civil áldozatok száma már meghaladta a 24 ezer főt. Közel-keleti politikai elemzők úgy vélik, hogy Izrael teljesen el akarja pusztítani a Gázai övezetet, a lakóépületeket, kórházakat, iskolákat és az energetikai infrastruktúrát, így kényszerítve az ott élőket annak elhagyására. Az ENSZ szerint a lakóépületek 70 százaléka már megsemmisült. Az IDF hétfő reggel arról számolt be, hogy már kilencezer Hamász-harcost lőttek le az elmúlt száz napban.

Kína szeretné elérni, hogy legyen egy nemzetközi békekonferencia, amely lefektetné a fegyvernyugvás alapjait. Vang Ji külügyminiszter szerint fegyverszünetre és a kétállami megoldás kidolgozására van szükség, mivel utóbbi a garanciája egy tartós békének. A kínai politikus Kairóban tárgyalt egyiptomi kollégájával, majd az Arab Liga több vezetőjével.

PestiSracok facebook image

Nem csillapodik a feszültség Ciszjordániában sem. A hétvégén az izraeli katonák öt palesztint lőttek agyon. Egy, a libanoni Hezbollah által kilőtt rakéta megölt két embert Izraelben. Izraelben ismét hatalmas tömeg tüntetett a túszok kiszabadítása érdekében; követelték, hogy a kormány ismét tárgyaljon a fogolycseréről a Hamásszal. Még legalább 130 elhurcolt személy sorsa ismeretlen. Feltehetően sokan közülük életüket vesztették a légicsapásokban. A túszok hozzátartozói azzal vádolják Benjámín Netanjáhút, hogy már leírta ezeket az embereket és nem képes kompromisszumokra az érdekükben. A Hamász ismét videót közölt, amelyben négy túsz szerepelt. A hozzátartozóik kérték az izraeli kormányt, hogy tegyenek meg minden lehetségest szabadulásuk érdekében. Benjámín Netanjáhú miniszterelnök a hétvégi sajtótájékoztatójában elmondta, hogy szó sem lehet tűzszünetről vagy béketárgyalásokról; a háború addig fog tartani, amíg végleg felszámolják a Hamászt.

A Hezbollah libanoni fegyveres szervezet vezetője vasárnap, a gázai hadművelet századik napján úgy vélte, hogy Izrael kudarcot vallott gázai céljai elérésével, ezért kénytelen lesz tárgyalni. „Mit ért el az ellenség a száz nap alatt a gyilkoláson kívül?” – tette fel a kérdést televíziós beszédében Hasszán Naszrallah. „(Izrael) semmilyen tényleges vagy látszólagos győzelmet nem ért el. Elbukott a kihirdetett, félig nyilvánosságra hozott, illetve hallgatólagos céljai elérésében. Ha így folytatja, legyen szó Gázáról, Ciszjordániáról, Libanonról, Jemenről vagy Irakról, az ellenséges kormánynak nem lesz más választása, mint elfogadni a gázai ellenállás feltételeit, azaz véget vetni a gázai agressziónak és tárgyalni” – tette hozzá Naszrallah.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.