Pesti Srácok

Wintermantel szerint Szaniszló Sándor jól mondta: minden mindennel összefügg a baloldalon

Wintermantel szerint Szaniszló Sándor jól mondta: minden mindennel összefügg a baloldalon

A Karácsony Gergely vezetésével lebonyolított Lánchíd-beruházás összefügghet az Amnesty-vezér testvére, Vig Mór elleni nyomozással. Mint kiderült, a NAV nyomozói az A-HÍD Zrt.-nél is házkutatást tartottak tavaly év végén. Wintermantel Zsolt arra emlékeztetett, hogy a felújítás sokkal drágábban valósult meg, mint ahogyan eredetileg tervezték.

Pestszentlőrinc–Pestszentimre DK-s polgármesterét, Szaniszló Sándort kérdezte a Magyar Nemzet munkatársa az "Amnesty- ügyekről", amire a volt szocialista, már Gyurcsány-párti politikus azt válaszolta:

Mint ismert, Vig Mór neve novemberben került a figyelem középpontjába. Az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvérére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága több százmilliós számlagyár működtetésének gyanújával csapott le. Az A-Híd Zrt.-nél pedig a sok százmilliós számlagyárat üzemeltető bukott ügyvéd elleni eljárás részeként tartott házkutatást a nyomozó hatóság. A fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője, Wintermantel Zsolt a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy Karácsonyék nem fogadták el azt a szerződést, amit még Tarlós István készített elő, és új közbeszerzést írtak ki a Lánchíd felújítására, ami így viszont ötmilliárd forinttal drágábban készült el, 60-szorosára emelték az előleget, ráadásul alacsonyabb műszaki tartalommal valósult meg. A politikus Szaniszló elszólására pedig úgy reagált:

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?