videó
Skót duda – No name emberek nyertek a választáson, de mi a titkuk? (VIDEÓ)
Nem mehettünk el a Skót dudában az EP- és önkormányzati választások eredménye mellett, ami nem rossz kormánypárti szempontból, de azért elgondolkodtató, hogy egy Tisza párt a semmiből, program nélkül a második helyet tudta behúzni. Tudjuk, hogy az önkormányzati választások természete más, de azért meglepődtünk, hogy a kutyapárt tudott nyerni a XII. kerületben, ahogyan az is, hogy a fradisták feltehetően nem Ferencvárosban laknak. Mindemellett az I. kerületben visszahódította a Fidesz a bársonyszéket. A kampány itt annyiban volt más, hogy nem azzal a tipikus kormánypárti plakáttal próbálkoztak, csupán a sarokban, kicsiben volt feltüntetve a pártlogó. Lehet, hogy ez volt a siker titka? Találgattunk, majd áttértünk egy bicskanyitogató témára, hiszen a kövér emberek már edukálnak minket arról, hogyan és mivel kell kitörölni az alfelünket... Erről azért gyorsan át is tértünk a németekre, ahol csúfos bukásban volt része Olaf Scholznak és koalíciós partnereinek, ami nem csoda, hiszen a német nagyvállalatok vezetői szerint a bóvli országok szintjére süllyedt Németország. Plusz egy témaként azért a végén felmerült az is, hogy a franciák is telecsinálnák a Szajnát a párizsi olimpia idején, mert Macron fürdeni akar benne, és azért is, mert a városkép szebb arcát akarja mutatni úgy, hogy a hajléktalanokat és prostikat kitiltotta erre az időre. Ezt pedig sokan zokon vették.Menczer Tamás: a vasárnapi nagy támogatásnak köszönhetően tudta Orbán Viktor megvédeni Magyarország békéjét (Videó)
Vasárnap a magyar emberek nagy többséggel támogatták a békepárti Orbán-kormányt és a Fidesz–KDNP-t. Ez azért is nagyon fontos, mert a NATO főtitkára szerdán Budapesten tárgyalt Orbán Viktorral, és ennek a nagy győzelemnek, nagy felhatalmazásnak köszönhetően tudta elérni a kormányfő azt, hogy a NATO Ukrajna-missziójában Magyarország sem katonával, sem pénzzel nem vesz részt – hangsúlyozta közösségi oldalára csütörtökön feltöltött videójában Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.Gulyás Gergely a Kormányinfón: a Momentum eredményei alapján nincs öt százaléka a nyílt és büszke hazaárulásnak Magyarországon (VIDEÓ)
Európa több országában megrengette a kormányokat a választások eredménye, ugyanakkor hazánkban beszédes adat, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség annyi szavazatot kapott, mint a második, harmadik és negyedik induló összesen – jelentette ki a Kormányinfón Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter kiemelte: a választói felhatalmazásnak is köszönhető, hogy hazánk korrekt módon tudott megegyezni a NATO főtitkárával, és kimaradhat az Ukrajna-misszióból. A Momentum Mozgalom választási eredményei kapcsán kitért arra: örömteli, hogy "nincs öt százaléka a nyílt és büszke hazaárulásnak Magyarországon".Tüntetők és rendőrök csaptak össze az argentin parlamentnél (Videó)
Tüntetők és rendőrök csaptak össze helyi idő szerint szerdán az argentin kongresszus előtt, miközben az épületben a szenátorok több állami vállalat privatizációjával kapcsolatos vitatott reformcsomagról tárgyaltak – jelentette a helyi média.Túszul ejtette a kislányát, majd gyilkossággal fenyegetőzve követelőzött az egyiptomi Rabea M. – mindössze 7 év 6 hónapot kapott (Videó)
Mindössze 7 év 6 hónap börtönre ítélték ma az egyiptomi Rabea M.-et, aki két éve Soroksáron saját kislányát ejtette túszul. A gyerek meggyilkolásával fenyegetőzött arra az esetre, ha nem viszi oda hozzá a rendőrség az egyiptomi nagykövetség munkatársát. Mindezek ellenére nem terrorcselekmény elkövetésével vádolják, hanem mindössze személyi szabadság megsértésének és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, továbbá testi sértés bűntettének kísérletével, magánlaksértés, valamint garázdaság vétségével. Sokkal súlyosabb büntetést kaphatott volna, ha terrorcselekmény miatt ítélik el. A vádhatóság mindenesetre súlyosításért fellebbezett. Az egyiptomi a tárgyaláson megfenyegette a tanúkat, így letartóztatásban marad.Megérkezett az orosz haditengerészeti kötelék Havanna kikötőjébe (Videó)
Megérkezett szerdán Havanna kikötőjébe az az orosz haditengerészeti kötelék, amelynek látogatását a két érintett ország egy héttel ezelőtt jelentette be.Még a baloldali szavazók is újraszámolnák a főpolgármester-választásra érkezett szavazatokat (Videó)
Megkérdeztük az utca emberét, hogy mit gondolnak a vasárnapi önkormányzati választás eredményeiről. Nem mondhatnánk, hogy a válaszokon meglepődtünk, hiszen a szoros eredmény és az enyhén szólva is kétes körülmények mindenkiben kételyeket keltettek. Így az sem volt feltűnő, hogy még azok is újraszámolást szeretnének, akik egyébként elégedettek voltak az eredményekkel. Hiába, vannak ügyek, amik még a balos szavazók számára is kétesek.Éljen a Forradalmi Kommunista Internacionálé, avagy miért verték agyba-főbe a Fáklya antifáit – A PS minden erőszakot elutasít, ahogy a kommunistákat is (videó)
Hétfőn vélhetően antikommunisták ütöttek rajta a Kesztyűgyár Közösségi Házban a Fáklya nevű, deklaráltan szélsőbaloldali kommunista mozgalom tagjain. A magyar kommunista antifák a Forradalmi Kommunista Internacionalé megalakulását élvezhették élő adásban a mozinak kibérelt helyiségben. Úgy 18 óra tájban négy-öt fekete csuklyás férfi rontott be a terembe, és összeborogatta a székeket, asztalokat, megtiporta a Fáklya szórólapjait, miközben verekedésbe keveredtek az "elvtársakkal". A Fáklya szerint elvtársaik szépen helytállva megfutamították a támadókat, ám három kommunista súlyosan megsérült. A rendőrség szerint egy könnyű sérült volt, és 24 órán belül elfogtak két támadót.Kocsmai igazságok – Reménytelenül keressük a racionális döntés nyomát az ellenzéki szavazatokban!
Mi megértjük, ha valaki nem szereti a Fideszt. De ha ennek a nemszeretem-érzésnek a megélése érdekében valaki teljesen irracionálisan szavaz, azt nem. Teljesen érthető, hogy az ellenzéki szavazók meg akartak szabadulni a kudarcot kudarcra halmozó régi ellenzéktől. Hát ez most majdnem teljesen sikerült is. Viszont mi ennek kapcsán soha nem akarunk olyat érezni, hogy ennél még a Feri és a Klári is jobb volt. És most megkaptuk ezt az érzést. Magyar Péterhez képest még a Feri is jó fej és a Klári is kedves. És persze egyetlen olyan Tisza-szavazó sincs, aki el tudná mondani, hogy mit csinálna a harminc százalékos pártja, ha hatalomra kerülne, a bosszún kívül. A vezérük sem tudná, de róla el tudjuk mi is képzelni. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Ajánljuk még

















