Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Világos nem a NATO-főtitkárnak

Magyarország az orosz–ukrán háború kapcsán garanciát kapott arra, hogy az ország területén kívül nem kell részt vennie katonai akcióban, és nem kell se pénzt, se embert adnia a háborúhoz, továbbá Magyarország területét nem lehet felhasználni a háborúba történő bekapcsolódás céljából – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor elmondta: Magyarország lojális és elkötelezett tagja a NATO-nak, és emlékeztetett arra, hogy 1300 magyar katona vesz részt a NATO műveleteiben. Hozzátette, hogy Magyarország azon nem túl nagy számú országok közé tartozik, amelyek teljesítik összes vállalt kötelezettségüket: védelmi kiadásai meghaladják a nemzeti össztermék két százalékát, és a 20 százalékos képességfejlesztési célt is bőven eléri az ország. Közölte: Magyarország légtérrendészeti feladatokat is ellát Szlovákia, Szlovénia esetében, és időről időre a Baltikumban is. Hozzátette: Magyarország NATO-összekötő nagykövetség fontos közép-ázsiai és afrikai országok felé. Orbán Viktor elmondta: Magyarország ezekkel a vállalásokkal tudja erősíteni a NATO-t, és ezeket a vállalásait a jövőben is teljesíteni fogja. A kormányfő méltatta Jens Stoltenberget, akinek szerinte Magyarországon magas reputációja van, mert főtitkárságának ideje alatt a NATO és Magyarország közötti együttműködés megerősödött. Az orosz–ukrán háborúról azt mondta: közismert, hogy Magyarország álláspontja eltér a NATO-tagállamok többségének álláspontjától, és tudomásul veszi, hogy az övétől eltérő vélemények súlya és száma jelentős.

– fogalmazott. Elmondta, hogy Magyarország a szerdai tárgyaláson világossá tette: nem kíván blokkolni olyan döntéseket a NATO-ban, amelyek bár eltérnek a mi helyzetértelmezésünkből fakadó észszerű döntésektől, a többi tagállam által osztott és szorgalmazott döntések. Kiemelte: Magyarország megkapta Jens Stoltenbergtől a kért garanciákat arra, hogy minden NATO-területen kívüli katonai akció csak önkéntes jellegű lehet. Emlékeztetett: a legutóbbi magyarországi EP-választáson a legfontosabb eldöntendő kérdés a háború és béke kérdése volt.

PestiSracok facebook image

– közölte. Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy Magyarországot a jövőben sem fogják belekényszeríteni a háborúba, Orbán Viktor azt mondta: két garancia van erre, az egyik a magyar kormány, a másik a NATO főtitkára.

– közölte Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán, Budapesten, azután, hogy tárgyalt a magyar miniszterelnökkel.

Az Európai Néppárt elnöke és európai parlamenti frakciójának vezetője azért utazik Budapestre, hogy megismerkedjen a Tisza párt vezetőségével és megválasztott EP-képviselőivel – írja a Népszava, amelynek információit az Európai Néppárt sajtóosztálya is megerősítette. A Tisza párt a választás eredményeként hét képviselőt küldhet az európai parlamentbe, a képviselők pedig már akár jövő kedden, június 18-án csatlakozhatnak az EPP frakciójához, ha a képviselőcsoport többsége megszavazza az új tagok felvételét. A lap néppárti forrása nagyszerű hírnek nevezte, hogy hamarosan Európa- és jogállamiság-párti magyar képviselőket üdvözölhetnek a frakcióban. Szerinte a pártelnök „jó érzésekkel” utazik Budapestre, mert az elmúlt hónapban biztató fejleményeket látott Magyarországon. Manfred Weber legutóbb egyébként öt évvel ezelőtt, 2019-ben járt Magyarországon; akkor Orbán Viktorral tárgyalt a Fidesz és az Európai Néppárt között éleződő konfliktus rendezéséről.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.