videó
Gyurcsány már istenhitből és vallástudományból is kioktat bennünket egy régi bolsevik haverjával – Karanténvlog
Sokszor leírjuk, hogy nincs a pofátlanságnak határa, ez a baloldali politikusoknál továbbra sem változott. Gyurcsány Ferenc új podcastjében egy folyamatosan diktatúrát kiáltó "vallásfilozófussal" elmélkedett, megosztva ószövetségi ismereteit, mindenkit kioktatva a helyes Isten-értelmezés mibenlétéről. A szemkilövetőnek nem sült le a képéről a bőr, amikor egyházakról, vallásról és istenhitről prédikált, beszélgetőtársa pedig egy feketeöves gyűlölködő volt, akiről a Karantén lerántotta a leplet. Nem meglepő: Gyurcsány embere volt már a 2000-es években is, amikor szerepet vállalt a kormányaiban. A vlogban természetesen foglalkozunk a Brüsszelből feloldott pénzek körüli hercehurcával is, a felvétel időpontjában azonban még az uniós csúcs előtt voltunk, így annak kimeneteléről még nem tudtunk beszélni. Szóba került ezen kívül az Országgyűlés utolsó ülésnapja is, ahol a baloldali képviselők teljesen meg voltak zuhanva a Brüsszelből érkező hírek miatt, hiszen a haza és a nemzet igazi barátai teljesen meg voltak döbbenve, hogy a magyarok mégis kapnak pénzt. Nézzétek most is a Karanténvlogot!Magyarország világossá tette Bulgária számára: megvétózza az ország schengeni tagságát, ha marad a büntetővám
Botrányos és ellenséges lépés volt, hogy Szófia büntetővámot rótt ki az orosz gázra – nyilatkozta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ez nem jelentett mást, mint hogy Észak-Macedónia, Szerbia és Magyarország számára a földgáz átszállítását veszélyeztessék.Nyitrai Zsolt: Megkapták a 140 ezer új laptopot a diákok és a pedagógusok
Az Orbán Viktor vezette kormány elkötelezett az emberek jólétének biztosítása mellett; a magyar polgároknak nyújtott magas színvonalú szolgáltatások sorába illeszkedik a laptopok kiosztása is a tanulóknak és pedagógusoknak – mondta a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban. Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: a szolgáltató állam lényege, hogy a döntéseivel támogatást nyújt társadalmi csoportoknak, segít nekik a mindennapokban."Bármilyen uniós vita van, mindig az az első kérdés, hogy Magyarország mit mond" – A Mi kérdezünk vendége Dornfeld László elemző
Komoly szerepet játszik Magyarország az uniós vitákban – hangsúlyozta Dornfeld László, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a Mi kérdezünk című műsorunkban. A szakértő a mostani EU-csúcs döntéseiről úgy fogalmazott: hatalmas összegekbe kerül az uniós tagországoknak Ukrajna támogatása, ellenben Magyarországnak járó uniós források folyósítását igyekeznek minden szinten megakasztani Brüsszelben. A műsorban szóba került Orbán Viktor és Emmanuel Macron francia elnök múlt heti, párizsi találkozója is, amivel kapcsolatban Dornfeld László kihangsúlyozta: az esemény megcáfolta azt a baloldali mesét, miszerint Magyarország el lenne szigetelődve.Öt perc – Leírták, mert egyeseknek nem világos: tilos dollárért árulni a hazát
Megalakult a Szuverenitásvédelmi Hatóság, mert a baloldal még addig sem jutott el, hogy nem árulhatja dollárért a hazát. Ha önerőből ennek a megértése nem ment, majd a büntető törvénykönyv segít: 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki külföldi befolyásolásnak nyit utat a választásokon. Ennek egyik szakértője, Karácsony Gergely ezen a héten is magára vonta a figyelmet, hiszen berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését, hogy párttársa segítségére siessen, akit korrupció gyanúja miatt vett elő a saját testülete. Érdekes egybeesések ezek mindenesetre. Ahogy az is, hogy Amerika profitál a háborúból. Ráadásul az USA külügyminisztere szerint az emberéletek százezreit követelő háború "win-win", mert az Ukrajnának szánt amerikai támogatások 90 százaléka az Egyesült Államok hadiiparában realizálódik, és még az oroszok is gyengülnek. Örülünk, hogy az amerikaiak ilyen jól szórakoznak az ukránok bőrére és Európa számlájára.Kell nekünk ez a nemzeti konzultáció? Mit üzen nekünk Farkasházy Tivadar ítélete? Éles vita a Politikai Pankrációban (videó)
A Politikai Pankráció című műsorunkban ezúttal Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője és Varga Etele szabadúszó újságíró feszült egymásnak. A parázs, ugyanakkor élvezetes beszélgetés során a felek két témát szedtek atomjaira. A felek először a nemzeti konzultáció szükségességéről és annak kérdéseiről vitáztak, majd az adás második felében rátértek Farkasházy Tivadar jogerős ítéletére, ami kimondja: Farkasházy nem szurkol a magyar válogatott ellen. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Horváth József a PS-nek: Európa már csak a múltjából él (Videó)
Bemutatták Horváth József biztonságpolitikai szakértő legújabb, Veszélyes idők című könyvét, amelyben a vezérőrnagy a Magyar Nemzetben megjelent írásait foglalta kötetbe. Az így készült kötet az Európát, és benne Magyarországot fenyegető biztonságpolitikai kockázatokat, valamint a lehetséges válaszokat mutatja be. A bemutatón Horváth József rövid interjút is adott stábunknak, amelyben elmondta, Magyarország egyre előrébb lép az elmúlt bő tíz évben a biztonsági kapacitások kiépítésében, de a "vas" önmagában nem elég, kell egy olyan szellemi erő, nemzeti elhivatottság, ami képes megvédeni a hazát.GEOrgPOLITIKA – Hamász-fegyverraktár Németországban
Németország legfelsőbb ügyésze letartóztatási parancsot állított ki négy palesztin férfi ellen, akik a Hamász terrorszervezet tagjai. Amint az elsődleges kihallgatásból és megfigyelés adataiból kiderült a gyanúsítottak zsidó vallási és kulturális intézmények ellen terveztek merényleteket. A férfiak állítólag egy álcázott földalatti fegyverraktárból jutottak volna hozzá a szükséges lőfegyverekhez. Ezeket Berlinbe akarták szállítani a támadások kivitelezésére. Ez lett volna az első eset, hogy a Hamász Németországban csap le.Gránátot dobtak egy kárpátaljai település községi tanácsülésére – Frissítés: Zelenszkij pártjának volt tagja lehetett az elkövető (Videó +18)
Egy ember életét vesztette, 26-an pedig megsérültek a kárpátaljai Kereckén, ahol egy férfi három gránátot dobott a községi tanács ülésére. Az elkövető indítékairól és személyéről egyelőre nem hoztak nyilvánosságra semmilyen információt, de portálunk értesülései szerint egy leszázalékolt katona volt a tettes. A helyi médiában az esetet követő órákban olyan hírek jelentek meg, miszerint a támadó Szerhij Batrin, A Nép Szolgája, vagyis az ukrán elnök pártjának volt tagja.Ajánljuk még

















