Pesti Srácok

Szijjártó Péter: harcoltunk a szabadságunkért, de senki sem segített nekünk, tehát senki se oktasson ki minket!

Minket nem lehet megvesztegetni, megzsarolni, megvan a saját álláspontunk, aminek semmi köze a pénzhez vagy az európai alapokhoz. A mi álláspontunk Európa jövőjéről szól – mondta Szijjártó Péter a francia LCI televíziónak adott interjúban.

A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy a magyar kormány elvi álláspontja szerint az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat azokkal az országokkal kell megkezdeni, amelyek felkészültek, és csak akkor szabad megkezdeni, ha erre maga az Európai Unió is felkészült.

– tette hozzá. Szijjártó Péter elmondta: sok vád ért minket, hogy taktikázunk az Ukrajnával szembeni álláspontunkkal.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg.

– tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány már többször elítélte Oroszország Ukrajna elleni háborúját: kiáll Ukrajna mellett, amikor területi integritásáról és szuverenitásáról van szó.

– közölte Szijjártó Péter.

– mondta. A riporternek arra a megjegyzésére, hogy ezzel az állásponttal a magyar kormány kisebbségben van, a miniszter azt mondta: "minket nem befolyásol egyetlen másik tagállam álláspontja sem, mert tiszteletben tartjuk bármely tagállam álláspontját; egyszerűen nem ők határozzák meg a mi álláspontunkat, és reméljük, hogy a mi álláspontunk is helyet kap". Megjegyezte, hogy az EU-ban vannak bizonyos kérdések, amelyekről egyhangú döntésre van szükség. Mint fogalmazott:

A Magyarország és Oroszország kapcsolatára vonatkozó kérdésre azt mondta, van egy nagyon racionális energetikai együttműködésünk Oroszországgal, mert az energia, az energiaellátás biztonsága nemzeti érdek.

– jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy Moszkva Ukrajna után uniós államokat is fenyegethet-e, azt mondta, nem hiszi, hogy Oroszország bármelyik NATO-tagállamot megtámadná, márpedig az EU-tagállamok többsége – különösen az Európai Unió keleti felén – NATO-tag is, a NATO pedig a világ legerősebb biztonsági és védelmi szövetsége, és a szerződés ötödik cikkelye értelmében, ha bármelyik tagját támadás éri, azt az egész szövetség elleni támadásnak kell tekinteni. Arra a kérdésre, hogyan lehetséges, hogy ma az EU-ban Magyarország áll a legközelebb Oroszországhoz, miután az 1950-es években a szovjet tankok szétverték a magyar szabadságot, majd az országban maradtak, Szijjártó Péter felidézte, hogy Magyarország 40 évig szenvedett a kommunizmus alatt, Kelet felől elnyomást kapott, a Nyugat felől pedig elhanyagolást.

– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a "jobboldali szuverenista" erők európai szerepére vonatkozó kérdésre elmondta, hogy az Európai Uniót nem a föderalizáció útján lehet megerősíteni. A föderalizáció és egy Európai Egyesült Államok létrehozása csak csökkentené, míg a szuverén államok közössége viszont erősíti az Európai Unió erejét.

– tette hozzá. Az interjúban szó esett az illegális migrációról is. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban leszögezte: Európába csak egyetlen út vezethet, a legális út.

– mondta. A miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország demokratikus ország, amelyet jelenleg kereszténydemokrata kormányzat irányít.

– szögezte le Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.