magyar szuverenitás
Szijjártó Péter: meg kell őrizni Magyarország szuverenitását a háborúból való kimaradás érdekében
Egyedül Magyarország szuverenitásának megőrzésével biztosítható az, hogy hazánk ne sodródjon bele az ukrajnai háborúba a jövőbe sem – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Kocsis Máté úgy helyretette a "mindenszarista" Vadai Ágikát az ukrán titkosszolgálati akció kapcsán, hogy a fal adta a másikat
Helybe ment a "mindenszarizmust" vallásként gyakorló Vadai Ágika tegnap azért a bizonyos lószerszámért. Elébb azért büfögött, hogy már megint nem engedték be a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ahova szerinte ő hívatlanul is bemehet és ott politikai cirkuszt rendezhet, pedig ott ezúttal is az ország nemzetbiztonságáról volt szó. Pontosabban a nemzet biztonsága elleni ukrán fellépésekről külföldi és magyar "újságírók" közreműködésével. Aztán meg beleállt Kocsi Mátéba, a Fidesz frakcióvezetőjébe, hogy bűncselekményt követhetett el azzal, hogy hírt adott a bizottsági ülésről.Hidvéghi Balázs: Brüsszel egy bábkormányt akar Magyarországon
Hidvéghi Balázs a Magyar Nemzetnek adott interjújában jelentette ki, hogy az Európai Unió büntetőpolitikát folytat Magyarország ellen, ezért kiemelten fontos a nemzeti konzultáció kitöltése, hogy a magyar emberek meg tudják mutatni az erejüket, hallatni tudják a hangjukat a globalista nyomással szemben. A képviselő szerint ugyanis Brüsszel eltökélte, hogy bábkormányt állít hazánk élére, hogy ezáltal megtörje a szuverenista erőket.Szijjártó Péter a Tranziton: Brüsszelből utasították az ukrán kormányt a kőolajembargóra (Videó)
A külpolitikai bizonytalanság a háború kirobbanásával állandóvá vált. A világrendszerváltás, a háború és a korábbi egyensúly felborulása új kihívásokat hoztak. Az új helyzetek új alternatívákat is kínálhatnak? Meddig van hazánknak külpolitikai mozgástere? Mik a bizonyosságok a bizonytalanságban? Szijjártó Péter az idei Tranziton tartott előadásában mutatta be Magyarország valós súlyát a világpolitika küzdőterében.Orbán Viktor reagált a Momentum halálpárti követelésére: Továbbra is az élet pártján állunk, ahogyan eddig is álltunk és nem állunk át a halál oldalára – Kövesse velünk élőben az Országgyűlés mai ülését!
A kormányfő is felszólal a parlament választásokat követő ülésén. Orbán Viktor Országgyűlésben tartott beszédét, melyben a miniszterelnök Kálmán Olga az államfőre irányuló támadásaira reagált, majd pedig a Momentum eutanázia párti felszólalására is válaszolt élőben követkehit a PestiSrácok oldalán.Kocsmai igazságok – Miért nem akarunk világkormányt?
Amikor "titokzatos" erők teljesen más célra használnak fel olyan, eddig akár jól működő szervezeteket, mint a NATO, vagy olyan, egyre diszfunkcionálisabbnak bizonyulókat, mint az EU vagy a WHO, akkor ideje észrevennünk: valamiféle világkormányzás készül. Mit is jelent tulajdonképpen az, hogy világkormányzás? Egy olyan központi, bolygószintű akaratot, amely mögött kötelező szerződések, a nemzeti szuverenitásokkal szemben megerősített ENSZ, az összes földrészen joghatóságot vindikáló bíróságok állnak. Ez természetesen a kisebb országok szuverenitását tüntetné el a leghatékonyabban, hiszen a nemzeti kormányoknak attól kezdve nem a saját népüknek kellene elszámolniuk, hanem arra kellene koncentrálniuk, hogy valamelyik nemzetközi szervezet ne vadásszon rájuk, ne adjanak ki ellenük nemzetközi elfogatóparancsot, mert valakiknek valahol nem tetszik a szuverenista nemzeti politika. A világkormányt ugyanúgy nem választják, mint ahogy a létező liberalizmusra sem szavazott senki. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Alapjogokért Központ: békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor
Békére törekvő, szabadságpárti és a nemzetek szuverenitásán alapuló Európa-programot hirdetett Orbán Viktor – közölte az Alapjogokért Központ pénteken.A szabadságharc veresége utáni történelmünkből megtanulhattuk, hogy mit jelent a nemzeti önrendelkezés elvesztése
A történelemben persze nincsen mód megítélni, hogy mi lett volna, ha győz a forradalomból kibontakozó szabadságharc. De azt, hogy mire jutottunk nemzeti szuverenitás híján, nagyon alaposan meg tudjuk vizsgálni, hiszen apáink, nagyapáink, dédapáink, ükapáink nagyon is megtapasztalták mindazokat a következményeket, amelyek a nemzet szabad döntési képességének elvesztéséből következtek.Orbán Viktor: Új világrend van kialakulóban – Nem érdekünk a blokkosodás
A világban végbemenő változásokról, a magyar külpolitika stratégiai irányairól beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a szokásos éves nagyköveti értekezleten kedden délelőtt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ajánljuk még