Pesti Srácok

Kocsis Máté úgy helyretette a "mindenszarista" Vadai Ágikát az ukrán titkosszolgálati akció kapcsán, hogy a fal adta a másikat

null

Helybe ment a "mindenszarizmust" vallásként gyakorló Vadai Ágika tegnap azért a bizonyos lószerszámért. Elébb azért büfögött, hogy már megint nem engedték be a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, ahova szerinte ő hívatlanul is bemehet és ott politikai cirkuszt rendezhet, pedig ott ezúttal is az ország nemzetbiztonságáról volt szó. Pontosabban a nemzet biztonsága elleni ukrán fellépésekről külföldi és magyar "újságírók" közreműködésével. Aztán meg beleállt Kocsi Mátéba, a Fidesz frakcióvezetőjébe, hogy bűncselekményt követhetett el azzal, hogy hírt adott a bizottsági ülésről.

Kocsis Máté helyretette az összevissza beszélő Vadai Ágikát a hazánk ellen indított ukrán titkosszolgálati akció kapcsán.
"Köszönöm Vadai Ágnes és baloldali sajtó aggódását, jól esik." - írta alig órája a közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. - "Tegnap kórusban fújták ugyanis, hogy a nemzetbiztonsági bizottság zárt üléséről nem hozhattam volna ki információt az ukrán beavatkozási kísérlettel kapcsolatban, mert az bizony bűncselekmény.
"Rettenetesen lehangoló, hogy Vadai Ágnes 23 év parlamenti képviselőség alatt sem volt képes megtanulni a vonatkozó szabályokat. (Talán ezért is jó, hogy nem engedjük be a bizottság üléseire.) Az sem túl megnyugtató, hogy Vadai Ágnes butaságaira rácsatlakozik a balos propaganda egy része, meg az úgynevezett “szakértők”, és tovább terítik azokat.
Szeretettel tájékoztatom őket, hogy az általam nyilvánosságra hozott tények az ukrán beavatkozási törekvésekről nem kaptak bizalmas vagy titkos minősítést. Azt is igazán tudhatná Vadai Ágnes, hogy önmagában a zárt ülés ténye nem teszi az ott elhangzottakat titkossá. Még pontosabban nem az teszi azzá. Szóval ne féltsenek, Vadaival és a balos “szakértőkkel” szemben ismerem a szabályokat."
PestiSracok facebook image
Ukrajna nyilvánvalóan a háborút ellenző politikánk miatt teszi ezt, s ezzel megsérti a szuverenitásunkat.
Szóval nem az a gond, hogy én ezt elmondtam a nyilvánosságnak, hanem az, hogy ez egyáltalán megtörténik, és magyar állampolgárok is részt vesznek benne.
Az érintett “honfitársainkra” pedig majd még visszatérünk, szép napot!" - írja végül a közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Kiemelt kép: Vadai Ágika (b) és az ő Ferije munkahelyükön, amint bőszen könyökölnek (Fotó: PS/Hatlaczki Balázs)