Pesti Srácok

Orbán Viktor reagált a Momentum halálpárti követelésére: Továbbra is az élet pártján állunk, ahogyan eddig is álltunk és nem állunk át a halál oldalára – Kövesse velünk élőben az Országgyűlés mai ülését!

A kormányfő is felszólal a parlament választásokat követő ülésén. Orbán Viktor Országgyűlésben tartott beszédét, melyben a miniszterelnök Kálmán Olga az államfőre irányuló támadásaira reagált, majd pedig a Momentum eutanázia párti felszólalására is válaszolt élőben követkehit a PestiSrácok oldalán.

Kálmán Olga a jelek szerint nehezen dolgozta fel a DK vasárnapi bukását, és újra elővette Dobrev Klára nemtelen vádjait a köztársasági elnökkel szemben. A kormányfő visszautasította vádakat és kijelentette, hogy továbbra is kiáll az államfő és az ügyvédi kamara mellett.

– válaszolta Kálmán Olgának (DK) a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte a DK választási kampányának része volt Sulyok Tamás támadása, amiért már meg is kapták ami járt.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A bukott pártok sorozat következő felszólalójaként a Momentum kezdett eutanázia párti kampányba és Karsai Dániel ügyére hivatkozva követelte a téma megvitatását. Orbán Viktor válaszában kijelentette, hogy mindig is megvette az olyan embereket, akik mások szenvedését politikai célokra használják fel. Majd leszögezte, hogy az eutanázia kérdése nem kerülhet népszavazásra, hiszen az ellenkezik az alkotmányban meghatározott szabályokkal.

– jelentette ki a miniszterelnök.

Toroczkai László (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy szerinte a kormány titokban megegyezett a Facebookkal. Orbán Viktor rámutatott, az állítás abszurditására, hiszen éppen az ő beszédeit törölték a platformról. Hangsúlyozta: voltak olyan pártok, amelyek külföldről kaptak pénzt, emellett pedig jelezte, hogy a Fideszt a globalistákhoz sorolni újdonságként hat Brüsszelben. A kormányfő felajánlotta a frakcióvezetőnek, hogy szívesen együttműködik vele a szuverenitás megvédésének kérdésében. A miniszterelnök hozzátette: egyetértett a képviselő szóhasználatával, miszerint vérlázító egy parlamenti képviselő gondolatainak elérhetetlenné tétele, ami egy demokrácia-probléma is egyben.

– javasolta Orbán Viktor.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.