videó
Kanász-Nagy Máté: Nehéz értelmezni azokat a folyamatokat, amik mostanában a Jobbiknál vannak
Meg kell őrizni Magyarország GMO-mentességét és azon jogát, hogy ebben a kérdésben szuverén módon dönthessen – emelte ki Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese szerdán tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben megbomlott a nemzeti konszenzus egyes momentumos és jobbikos képviselők elutasító szavazata miatt. A Jobbik egyébként nem most változtatott először korábbi álláspontján. Az egykor bevándorlásellenes ellenzéki párt mostani elnöke, Gyöngyösi Márton júniusban, Brüsszelben a magyar baloldal EP-képviselőivel együtt támogatta azt a migránsok kötelező szétosztására vonatkozó javaslatot, amit aztán az uniós belügyminiszterek tanácsa többségi döntéssel elfogadott. Az LMP értetlenül áll a Jobbik lényegében a GMO melletti kiállása előtt. A magyar kormány egyébként mindig is kiállt hazánk GMO-mentessége mellett; a nemrég napvilágot látott harmadik, a nemzeti biodiverzitást szolgáló stratégia is kiemelten foglalkozik a kérdéssel.Új házelnököt választott az USA képviselőháza (VIDEÓ!)
Mike Johnson képviselőt szerdán az első körben a képviselőház megválasztotta házelnöknek – számolt be a Washington Post. Johnson egy viszonylag ismeretlen, szilárdan konzervatív republikánus.Szijjártó Péter adta át Donald Trump ajándékát a miniszterelnöknek (VIDEÓ!)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén járt a hét elején Szijjártó Péter New Yorkban, ahol aztán több tárgyalást is folytatott, majd amikor hazatért a kormányülésre, nem jött üres kézzel.Működik a 2010 előtti gyurcsányi recept Budapesten: hozzáértés hiányában 50 milliárddal adósítják el a BKK-t – Fővárosi Közgyűlés (videó)
A Fővárosi Közgyűlés újabb bohózatához érkeztünk október 25-én, szerdán, amikor a baloldali polgármesterek és képviselők ismét vagy elmenekültek kameránk elől, vagy nagyrészt semmitmondó válaszokkal szúrták ki a szemünket. Karácsony Gergely természetesen most sem tisztelte meg az újságírókat azzal, hogy leereszkedjen hozzájuk, a hátsó ajtón csempészték be a bátor főpolgármestert. Egyik helyettese, Kiss Ambrus azonban készségesen válaszolt kérdéseinkre a BKV 50 milliárdos eladósításával kapcsolatban, azt azonban nem tudtuk meg, hogy vajon miért jó ez a fővárosnak, és miért más, mint a Demszky-éra csődpolitikája. Egy biztos, Gyurcsány régi embere, Draskovics Tibor, a jó Drazsé azt folytathatja, amit 2010 előtt is: csőd, hitelek és eladósítás hozzáértés nélkül. Pikó András már régóta nem akar válaszolni a PestiSrácok.hu kérdéseire, most azonban nagy kegyesen elmondta, hogy az egyre romló józsefvárosi közbiztonság is a kormány hibája, neki semmi köze hozzá. Beszéltünk Niedermüller Péterrel is, aki diplomatikusan beszélt mellé abban a kérdésben, hogy valóban Gyurcsány Ferenc az 1956-os forradalom méltó örököse, de a Gyurcsány–Apró-villa Nagy Imréhez kötődő ügyében sem akart a lényegre térni. V. Naszályi Márta sem volt elragadtatva kérdéseinktől, hiszen kíváncsiak voltunk, hogy mit szól ahhoz hírhez, miszerint a baloldali szövetségesei nem az ő jelöltségében gondolkodnak a 2024-es önkormányzati választáson. Baranyi Krisztinát pedig annyira megviselték az utóbbi időszak botrányai, hogy külön bújócskát rendezett, hiszen vélhetően kellemetlen lett volna válaszolni a lyukas '56-os zászló kommunista címerrel történt visszavarrására és az ezt követő feljelentésre, valamint az sem lehetett élete csúcspontja, hogy a baloldali összefogás nélküle kezdett el kampányolni Ferencvárosban. Nézzétek meg videónkat!Indokolatlan gesztus lenne a brüsszeli bürokraták fizetésemelése – Kormányinfó (VISSZANÉZHETŐ)
Nem lesz konszenzus az uniós költségvetés-módosítási javaslat kapcsán, a magyar kormány ugyanis úgy itéli meg, a brüsszeli bürokraták nem szorulnak rá a fizetésemelésre, a migránspaktum finanszírozása pedig ellentétes Európa érdekeivel – többek között erről beszélt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szerdai Kormányinfón. Ugyanitt Csák János, kultúráért és innovációért felelős miniszter bejelentette: a kormány CSOK Plusz néven a városi családtámogatási rendszert is újragondolta.Egyre abszurdabb dolgokat művelnek az emberek pénzért az interneten – Libz of TikTok
Sok embernek nincs jobb dolga, ezért úgy keresi a pénzét, hogy élő TikTok-videókban úgy tesz, mintha egy videojátékból lépett volna elő és gépies mozdulatokat ismételget egymás után ajándékokért cserébe, vagyis pénzért. Ezek az NPC-live-ok, amik már tényleg úgy néznek ki, mintha egy elfuserált jövőből jöttek volna...Sztálin képe díszelgett az '56-os forradalomról szóló újpesti kiállításon (videó)
"Érted is küzd a kommunista párt" – az újpesti Ifjúsági Kulturális Központ időszaki kiállítást tartott, névleg az '56-os forradalmi eseményekről, valójában azonban kommunista nosztalgia lett az egész eseményből. Az újpesti Fidesz szerint tudatosan így szervezték meg a kiállítást az MSZP-s és DK-s képviselők.Nem várt helyről kapott egy kokit a momentumos bajai polgármester (VIDEÓ!)
Ahogyan szerte az országban, úgy Baján is megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, ami kissé komikussá vált a momentumos polgármester asszony beszéde alatt. A szerényre sikerült pavilon, ami előtt szónokolt Nyirati Klára, egyszer csak megadta magát, elájult és egyenesen a polgármester asszony fejére dőlt, aki először meglepődött, majd dühösen megpróbálta visszatolni a helyére a hátteret.GEOrgPOLITIKA – Egyre több az áldozat az izraeli–palesztin háborúban
Nem szeretek csak negatív híreket közölni szeretett „Arábiámból”, ezért a rektor úr meghívására elmentem ma a Sultan Qaboos Egyetemen megrendezett kulturális napra. Az egyetemen tanuló diákok ilyenkor lehetőséget kapnak, hogy bemutassák saját hazájukat, annak történelmét és kulináris világát, szóval süthettek, főzhettek az egyetem kollégiumának konyháján. Az alapanyagok a gulyásleves elkészítését támogatták, mivel a marhahús és a zöldségek a közeli piacról könnyen beszerezhetőek voltak. Az orosz, kolumbiai és francia lányok is kitettek magukért, de életem legjobb almás-fahéjas palacsintáját is itt ettem. Fotókkal és történetekkel arab nyelven folyt a bemutató a Rubik-kockáról, a Busójárásról, hogy miért lett hungarikum a lángos és milyenek a magyar gyógyfürdők. Az oroszok népmeséikről tartottak kis bemutatót és persze volt pirog is. A közeli általános iskola gyerkőcei sorba álltak az olasz standnál. A spagetti az itteni kicsiknél is sláger. Az elmúlt két hónapos nyelvi tréning záróvizsgája előtt van mindig megtartva a nemzetek napja és az egyik legvidámabb része a szemeszternek. Vannak diákok, akik már harmadik alkalommal jönnek Ománba, mert remek a nyelvi képzés és életre szóló barátságokat kötöttek helyiekkel, ami nem nehéz, mert kevés vendégszeretőbb néppel találkoztam, mint az ománi. Az, hogy magam is harmadszorra jöttem ide, magáért beszél.Ajánljuk még

















