Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Az USA időt kért Izraeltől

Washington kérésére az izraeli hadsereg elhalasztotta a szárazföldi inváziót, mivel az Egyesült Államok kis időt kért, hogy kiépítse légvédelmi és rakétaelhárító rendszereit a közel-keleti bázisain. A gázai háború óta több rakéta- és dróntámadás érte az USA iraki és szíriai támaszpontjait. Izrael egész éjjel bombázta a Gázai övezetet és ismét rengeteg civil vesztette az életét, köztük az al-Dzsazíra tévécsatorna helyi tudósítójának egész családja.

Wael Dahdouh is elvesztette a feleségét, lányát, fiát és unokáját a bombázásban. Az al-Dzsazíra szerint elképzelhető, hogy célzott likvidálási kísérlet volt és direkt mértek csapást Dahdouh házára, mivel tudósításai megmutatták Izrael embertelen támadásait a civil lakosság ellen. Riportjait sok tízmillióan nézik az arab világban. Eddig 22 arab újságíró vesztette életét Gázában, Ciszjordániában és Libanonban az izraeli támadások során.

Ehhez kapcsolódik az a hír, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter arra kérte a katari kormányt, hogy változtasson a Hamásszal való kapcsolatán, kezdve azzal, ahogyan az al-Dzsazíra az izraeli–gázai konfliktusról tudósít – jelentette szerdán az Axios. Blinken állítólag ezt hétfőn fedte fel az amerikai zsidó közösségek vezetőinek egy csoportja előtt, három olyan személy szerint, akik részt vettek a találkozón és beszéltek a hírügynökséggel. Az amerikai diplomata október 13-án látogatott Dohába, alig néhány nappal azután, hogy a Hamász izraeli betörése kiváltotta az ellenségeskedések legújabb eszkalációját a Közel-Keleten. Blinken nem hozott példákat arra, hogy milyen retorikát szeretne "lehalkítani". A külügyminisztérium nem kívánta kommentálni a diplomata állítólagos megjegyzéseit.

A katari külügyminisztérium nem válaszolt az Axios megkeresésére, és az al-Dzsazíra sem. Izrael azzal vádolta a dohai székhelyű hírcsatornát, hogy a palesztin militáns csoport "propaganda-szócsöve", és fontolgatja a csatorna betiltását.

PestiSracok facebook image

Az izraeli hadsereg folytatta razziasorozatát Ciszjordániában és ismét több tucat embert vettek őrizetbe terrorizmus vádjával. Októberben már ezzel 1400-ra emelkedett az elfogott palesztinok száma és 101 ember vesztette életét izraeli golyóktól a palesztinok lakta autonóm területen.

Libanon déli részén is folyamatosak már a harcok. Az izraeli légierő már vadászbombázókat is bevetett a Hezbollah állásai ellen és a libanoni híradó szerint több tucat síita milicista vesztette életét a légicsapásokban. A harci övezetből már szinte mindenkit kitelepítettek, mind libanoni, mind pedig izraeli oldalon. Szíriát is izraeli légitámadás érte az éjjel. A vadászbombázók az Izrael által elfoglalt Golán-fennsík felől repültek be az ország légterébe és csapást mértek a határ közeli katonai támaszpontokra és radarállomásokra. A támadásban nyolc szír katona vesztette életét és heten megsebesültek. Ezzel egyidőben bombázták a damaszkuszi és aleppói nemzetközi repülőtereket. Októberben ez már a negyedik ilyen támadás Szíria ellen.

Az orosz erők elfogtak két ATACMS taktikai ballisztikus rakétát – jelentette a védelmi minisztérium szerdán, sajtótájékoztatón. Kijev a múlt héten jelentette be, hogy Washington hónapokig tartó ukrán könyörgés után leszállította a fegyvereket. Két ATACMS-rakéta szerepelt az ukrán erők által kilőtt lövedékek között, amelyeket az orosz csapatoknak a jelek szerint sikerült megállítaniuk az elmúlt 24 órában. A többi között volt egy földi célpontok támadására átalakított Sz–200-as rakéta, két HARM-rakéta és két rakéta, amelyeket HIMARS többszörös indítórendszerek lőttek ki.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.