videó
Kedves biciklisek! – Dezse Vű
A Déli pályaudvar forgalmas kereszteződésében éppen előttem pirosra váltott a lámpa. Ahogy annak lennie kellett, megálltunk, más autók is megálltak, az előttem szabálytalanul az út közepén haladó biciklis, aki egészen addig akadályozta az autóforgalmat, a tilos jelzés ellenére továbbment, és majdnem ütközött is a nekünk jobbról éppen szabályosan elinduló egyik autóval, amely hatalmas fékcsikorgás közepette megállt. Brutális volt, azt hittem, elütik. Szerencsére nem történt baleset, de ez nem a biciklis érdeme, hanem a szemfüles autósé. A biciklis akkor megijedt, nyilván neki állt feljebb, de azért mégis érezte, hogy hülyeséget csinált, és fel is ment a mintegy 10 méterrel odébb lévő bicikliútra, ahol addig is mennie kellett volna egyébként. Ez csak egyetlenegy olyan eset, amit autósként, vagy gyalogosként nap, mint nap tapasztalhatunk a forgalmi és moráli szabályokat egyre jobban ignoráló biciklisek esetében, akik pont tesznek rá, hogy létezik KRESZ, ahogy az sem érdekli őket, hogy a főpolgármester indokolatlan helyeken indokolatlan mennyiségű bicikliutat rajzolt fel nekik, például azzal sem törődve, hogy a mentő nem tud elmenni emiatt rendesen. A DK már nem tagadja a Gyurcsány-korszakot, van képük azt hirdetni, hogy akkor sokkal jobb volt, mint most (Karanténvlog)
A Karanténvlog mindig belefut valami orbitális baloldali furkóságba, és ez ezen a héten sem volt másképp. Egyrészt a méltán híres és nagy tudású Korózs Lajos elvtárs meghökkentő ostobaságai szögeztek oda bennünket a fotelbe, másrészt a Gyurcsány-szekta is kitett magáért. Az álmentős videóval villantó és a hamisított Covid-statisztikát büszkén lengető Korózs most is kitett magáért, hiszen tíz perc alatt megint hülyét csinált magából. A szerszámkészítő szakmunkásból gyorstalpalón politikai főiskolát végzett általános kontár fél percen belül cáfolta meg saját magát, miközben a butaságára büszkén hülyézte le a Fideszre szavazó milliókat, ezt pedig a Karantén sem hagyhatta ki. Gyurcsányék pedig újabb szintet léptek lefele, hiszen most már nemcsak simán tagadják a 2002–2010 közötti nemzetvesztő éveket, hanem most már büszkék is rá, és van képük azt üzenni, hogy Gyurcsány alatt jobban éltek az emberek és minden sokkal jobb volt. A Szemkilövető bandája sosem szégyenlősködött, ha a csillagot le kellett tagadni az égről, az ilyen pimasz hazugságok viszont még tőlük is meglepőnek tűnnek. A táblázatba szedett "eredményeiket" azonban szokás szerint atomjaira lehet szedni – a Karantén nem is teketóriázott. Ahogy egymással bánunk, az a hazánk – Idén is megrendezik a Magyarok Országos Gyűlését Ópusztaszeren (Videó)
Augusztus 11-én, pénteken kezdetét vette a Magyarok Országos Gyűlése (MOGY) az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A szervezők minden eddiginél több résztvevőre számítanak: tizennégy társszervezet, harminckilenc vendégközösség és nyolcszázötven önkéntes közreműködésével valósul meg a három napos találkozó. Az emlékpark kiállításai mellett csaknem kétszáz programmal mutatkoznak be művészek, hagyományőrzők, szakértők. A maguk készítette tárgyakkal száz kézműves lesz jelen a háromnapos találkozón. A szervezők azt is kiemelték, hogy idén is rengeteg felajánlást kaptak: ki gyümölccsel, ki pénzzel, ki szakértelemmel és munkával segíti a rendezvényt. Számos történelmi eseményhez köthető program is várja a kilátogatókat, ahol a fiatalok megismerkedhetnek a magyar kultúrával, népviselettel, valamint a hagyományos magyar harcművészettel, a barantával is. Részletek a videóban! Hová tűnt 500 milliárd forint a főváros kasszájából? – Both Hunor és Gav Duncan a Pankrációban
Ezúttal Both Hunor, a Patrióta YouTube-csatorna főszerkesztő-helyettese és Gav Duncan, a PestiSrácok.hu vloggere, a Fidesz egyetlen skót tagja volt Huth Gergely vendége a Politikai Pankrációban. A témákat ismét vendégeink hozták, így Gav javaslatára megbeszéltük, hogyan szekáltak ki egy "túl konzervatív beteget" egy brit kórházból a rá küldött "transznővérrel", illetve hogyan telepítettek – a szintén brit – Portland kikötővárosába egy több ezer fős befogadóképességű migránsbárkát a helyiek egyértelmű tiltakozása ellenére. Both Hunor pedig egy matekpéldával érkezett, amiből kiderült, hogy a Karácsony Gergely-féle budapesti Városháza már legalább 500 milliárd forint költségvetési pénzzel nem tud elszámolni. Illetve, hogy az USA-ban, a Donald Trump elleni koncepciós perben bennfentes jogi eszközökkel próbálják meghackelni a demokráciát. Így menteget bűnözőket a telexes Zách Dániel – Politikai Hobbista Hardcore (Videó)
A haladósajtó néhány hete még a gyorshajtók elleni keményebb hatósági fellépést követelte, de a legutóbbi esetnél hirtelen meggondolták magukat, hisz a gyorshajtóknak akár gyermekeik is lehetnek. Így inkább mégse szorítsák le őket a rendőrök az útról és ne állítsák elő, mert a gyorshajtók feldolgozhatatlan traumákat élhetnek át ezek közben. Legalább ekkora nézőpontváltozás, hogy az olimpia akár menő és értelmes beruházás is lehet egy hazai idegen médiamunkásnál, amennyiben az olimpia nem Budapesten van. Ha Párizsban, akkor viszont érdekes, hogy honnan kerül százszor annyi e.coli a haladók szerint már mindjárt kiszáradt Szajnába, mint kéne. Ők ne tudják, mi viszont eláruljuk. A második részben Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott volt a vendégünk, hogy Jeszinek ismét ne legyen könnyű dolga a titulusok kimondásánál.