Pesti Srácok

Hová tűnt 500 milliárd forint a főváros kasszájából? – Both Hunor és Gav Duncan a Pankrációban

Ezúttal Both Hunor, a Patrióta YouTube-csatorna főszerkesztő-helyettese és Gav Duncan, a PestiSrácok.hu vloggere, a Fidesz egyetlen skót tagja volt Huth Gergely vendége a Politikai Pankrációban. A témákat ismét vendégeink hozták, így Gav javaslatára megbeszéltük, hogyan szekáltak ki egy "túl konzervatív beteget" egy brit kórházból a rá küldött "transznővérrel", illetve hogyan telepítettek – a szintén brit – Portland kikötővárosába egy több ezer fős befogadóképességű migránsbárkát a helyiek egyértelmű tiltakozása ellenére. Both Hunor pedig egy matekpéldával érkezett, amiből kiderült, hogy a Karácsony Gergely-féle budapesti Városháza már legalább 500 milliárd forint költségvetési pénzzel nem tud elszámolni. Illetve, hogy az USA-ban, a Donald Trump elleni koncepciós perben bennfentes jogi eszközökkel próbálják meghackelni a demokráciát.

Ajánljuk még

Magyar Pétert május kilencedikén koronázzák meg a Duna jegén

Magyar ugar április 28.
A szeretett vezetőt megkoronázzák, a szeretett vezető előtt hódol az egész ország, és a hadsereg is felvonul. Az egyetlen bökkenő Magyar Péter mennybemenetelének megünneplésével, hogy éppen május kilencre tették, ami az oroszoknál a győzelem napja, és a tokatábornok ezt akarja katonai parádéval ünnepelni. Ellenzéki újságíróként ezt azzal kommentálnám, hogy mennyire felháborítanak ezek az oroszbérenc kormánytagok...