both hunor
Óriási tömeg és kiváló hangulat – Harmadszor járt Európa legnagyobb böllérversenyén a PestiSrácok csapata (Videó+Galéria)
Február 10-én Győrvár volt a világ közepe, több ezren voltak kíváncsiak a tizenegyedik alkalommal megrendezett Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválra. Huszonhét csapat vett részt a fesztiválon a Kárpát-medence minden szegletéből, hogy összemérjék tudásukat és részesei lehessenek egy igazi kulturális találkozónak. A PestiSrácok szerkesztősége immár harmadik alkalommal vett részt a megmérettetésen Petőmihályfa csapatával közösen. Az idei böllérversenyen első lett Egyházashetye, a legjobb böllért pedig Vajdahunyad adta. A fesztivál erőssége volt az is, hogy a magyarországi csoportok mellett szinte minden külhoni magyar régió jelen volt a rendezvényen, így Győrváron egy napig nemzetegyesítő erővel is bírt a gasztronómia. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy ez az esemény egy kulturális küldetés. Hangsúlyozta: tizenegy év alatt sikerült elérni, hogy a fesztivál fontos találkozóhely legyen, nemcsak Vas vármegyének, hanem az egész Kárpát-medencének is. Az eseményen részt vett többek között a fesztivál fővédnöke, V. Németh Zsolt államtitkár, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Részletek a videóban! Hová tűnt 500 milliárd forint a főváros kasszájából? – Both Hunor és Gav Duncan a Pankrációban
Ezúttal Both Hunor, a Patrióta YouTube-csatorna főszerkesztő-helyettese és Gav Duncan, a PestiSrácok.hu vloggere, a Fidesz egyetlen skót tagja volt Huth Gergely vendége a Politikai Pankrációban. A témákat ismét vendégeink hozták, így Gav javaslatára megbeszéltük, hogyan szekáltak ki egy "túl konzervatív beteget" egy brit kórházból a rá küldött "transznővérrel", illetve hogyan telepítettek – a szintén brit – Portland kikötővárosába egy több ezer fős befogadóképességű migránsbárkát a helyiek egyértelmű tiltakozása ellenére. Both Hunor pedig egy matekpéldával érkezett, amiből kiderült, hogy a Karácsony Gergely-féle budapesti Városháza már legalább 500 milliárd forint költségvetési pénzzel nem tud elszámolni. Illetve, hogy az USA-ban, a Donald Trump elleni koncepciós perben bennfentes jogi eszközökkel próbálják meghackelni a demokráciát. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.