Pesti Srácok

Óriási tömeg és kiváló hangulat – Harmadszor járt Európa legnagyobb böllérversenyén a PestiSrácok csapata (Videó+Galéria)

Február 10-én Győrvár volt a világ közepe, több ezren voltak kíváncsiak a tizenegyedik alkalommal megrendezett Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválra. Huszonhét csapat vett részt a fesztiválon a Kárpát-medence minden szegletéből, hogy összemérjék tudásukat és részesei lehessenek egy igazi kulturális találkozónak. A PestiSrácok szerkesztősége immár harmadik alkalommal vett részt a megmérettetésen Petőmihályfa csapatával közösen. Az idei böllérversenyen első lett Egyházashetye, a legjobb böllért pedig Vajdahunyad adta. A fesztivál erőssége volt az is, hogy a magyarországi csoportok mellett szinte minden külhoni magyar régió jelen volt a rendezvényen, így Győrváron egy napig nemzetegyesítő erővel is bírt a gasztronómia. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy ez az esemény egy kulturális küldetés. Hangsúlyozta: tizenegy év alatt sikerült elérni, hogy a fesztivál fontos találkozóhely legyen, nemcsak Vas vármegyének, hanem az egész Kárpát-medencének is. Az eseményen részt vett többek között a fesztivál fővédnöke, V. Németh Zsolt államtitkár, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Részletek a videóban!

20240210 -- Győrvári Böllérfesztivál // fotó:Hatlaczki Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.