marton ferenc
Óriási tömeg és kiváló hangulat – Harmadszor járt Európa legnagyobb böllérversenyén a PestiSrácok csapata (Videó+Galéria)
Február 10-én Győrvár volt a világ közepe, több ezren voltak kíváncsiak a tizenegyedik alkalommal megrendezett Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválra. Huszonhét csapat vett részt a fesztiválon a Kárpát-medence minden szegletéből, hogy összemérjék tudásukat és részesei lehessenek egy igazi kulturális találkozónak. A PestiSrácok szerkesztősége immár harmadik alkalommal vett részt a megmérettetésen Petőmihályfa csapatával közösen. Az idei böllérversenyen első lett Egyházashetye, a legjobb böllért pedig Vajdahunyad adta. A fesztivál erőssége volt az is, hogy a magyarországi csoportok mellett szinte minden külhoni magyar régió jelen volt a rendezvényen, így Győrváron egy napig nemzetegyesítő erővel is bírt a gasztronómia. Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elmondta, hogy ez az esemény egy kulturális küldetés. Hangsúlyozta: tizenegy év alatt sikerült elérni, hogy a fesztivál fontos találkozóhely legyen, nemcsak Vas vármegyének, hanem az egész Kárpát-medencének is. Az eseményen részt vett többek között a fesztivál fővédnöke, V. Németh Zsolt államtitkár, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő is. Részletek a videóban!Találkozzunk idén is Győrváron, a Vas vármegyei böllérversenyen és nagyszabású gasztrofesztiválon!
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg február 10-én a Kárpát-medence legnagyobb böllérversenyét, egyben gasztrofesztiválját a Vas vármegyei Győrváron, ahol a PestiSrácok.hu számos újságírója, műsorvezetője és egyes állandó szerzőink, köztük Borvendég Zsuzsanna történész is erősíti majd a mezőnyt. A fesztivál különlegességét az adja, hogy évről-évre a külhoni magyar csapatok is szép számmal vesznek részt a disznótoron, a nagyközönség pedig szombat hajnaltól estig ingyenesen kóstolhatja és értékelheti a versenyzők által készített falatokat, miközben koncertek és előadások teszik még emelkedettebbé a hangulatot. Nagy összetartó erővel is bír tehát az esemény, amit jól mutat, hogy 108 önkéntes segíti a nagyszabású program lebonyolítását. Az idei találkozóra Győrvár polgármestere, Kaczor Zsolt és Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztivál és Böllérverseny főszervezője, a közgyűlés alelnöke invitálja meg olvasóinkat és nézőinket cikkünkben. Mi tehát ott leszünk, JÖJJÖN EL ÖN IS!A Kárpát-medence legnagyobb böllérversenye lesz a Vas vármegyei Győrváron
Február 11-én Győrváron ismét a magyaros disznóságok kapnak főszerepet, ugyanis 2023-ban sem maradhat el a Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztivál és Böllérverseny, ahol a Kárpát-medence minden szegletéből idén is harminc csapat méri össze gasztrotudását. Az ingyenes rendezvényen a finom falatok mellett számos koncert, bolondesküvő és az elmaradhatatlan pálinkaszökőkút is várja a korgó gyomrúakat. Ebből a hatalmas téli buliból a PestiSrácok.hu sem maradhat ki, mivel immár hagyományteremtő jelleggel idén is találkozhatnak a látogatók a csapatok között szerkesztőségünk különítményével. Szomorú hír ugyanakkor, hogy a háború miatt a kárpátaljai csapat ezúttal nem lesz ott a versenyzők sorában.Magyar tábor épül Vajdahunyad festői környékén, várják a támogatókat, telekvásárlókat (videó)
Olvasóink már megismerkedhettek a Hunyadiak világhírű várkastélynak is otthont adó Vajdahunyad háromezer fős, nagyon összetartó magyar közösségével, melynek vezetője, Ferenczi István most arra kéri az anyaországiakat, hogy támogassák tervüket a várkastély fölötti, festői Cserna-völgyben kiépülő ifjúsági tábor létrehozásában és személyesen is erősítsék a közösséget azzal, hogy üdülőtelket vesznek a csodaszép és a román lakosság által egyre inkább felhagyott kirándulóhelyen.Magyarország legnagyobb böllérversenyén, a Vas megyei gasztrofesztiválon vendégeskedtünk (videó)
A múlt hétvégén rendezték meg Magyarország legnagyobb böllérversenyét a Vas megyei Győrváron, amelyen a harminc csapat közül az egyik a PestiSrácok.hu különítménye volt. Az esemény – ahogy az a disznóvágásokon szokás – kora reggel kezdődött, majd a sátrakban kóstolhatták meg az érdeklődök a kínálatot. A kreatívan tálalt ételek mellett pálinkakülönlegességek is a terítéken voltak, amelyeket külön díjaztak is, sőt, még egy pálinkaszökőkutat is felállítottak a helyszínen. Mindeközben a busók a tél elűzésén dolgoztak, de az érdeklődők egy bolondesküvőt is láthattak. Az eseményt megelőző napon díszvacsorát tartottak a csapatoknak a győrvári Makovecz Faluházban, ahol többek között Kaczor Zsolt Mihály polgármester és V. Németh Zsolt, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is köszöntötte a versenyzőket. A Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Marton Ferenc pedig elmondta, hogy sikerült azt a céljukat elérni, hogy majdnem minden határon túli közösség részt vegyen a rendezvényükön. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy a verseny nyertese az erdélyi Vajdahunyad csapata lett. Vezetőjük így köszöntötte az egybegyűlteket: Tetszik, nem tetszik, hajrá Fidesz, éljenek a magyarok!Hatalmas élmény volt a Vas megyei böllérfesztivál – A PS és a Pesti TV csapata állta a sarat (Videó+Képgaléria!)
A hétvégén rendezték meg Magyarország legnagyobb böllérversenyét a Vas megyei Győrváron, amelyen a harminc csapat közül az egyik a PestiSrácok.hu különítménye volt. Az esemény – ahogy az a disznóvágásokon szokás – kora reggel kezdődött, majd a sátrakban kóstolhatták meg az érdeklődök a kínálatot. A kreatívan tálalt ételek mellett pálinkakülönlegességek is a terítéken voltak, amelyeket külön díjaztak is, sőt, még egy pálinkaszökőkutat is felállítottak a helyszínen. Mindeközben a busók a tél elűzésén dolgoztak, de az érdeklődők egy bolondesküvőt is láthattak. Az eseményt megelőző napon díszvacsorát tartottak a csapatoknak, a győrvári Makovecz Faluházban, ahol többek között Kaczor Zsolt polgármester és V. Németh Zsolt, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is köszöntötte a versenyzőket. A Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Marton Ferenc pedig elmondta, hogy sikerült azt a céljukat elérni, hogy majdnem minden határon túli közösség részt vegyen a rendezvényükön.Magyarország legnagyobb böllérversenyén, a Vas megyei gasztrofesztiválon vendégeskedtünk (Exkluzív fotógaléria és videó a PS-en!)
Csütörtökön vette kezdetét a Vas Megyei Gasztronómiai Fesztivál és Böllérverseny, a rendezvényre a Kárpát-medencéből is érkeztek vendégek. Ez volt az eddigi legnagyobb rendezvény, amelynek végén Vajdahunyad csapata örülhetett. A második Oszkó, a harmadik Nemeskeresztúr lett – írja a Vaol.hu. A PestiSrácok.hu fotóriportere, Horváth Péter Gyula helyszínen készült fotóit a galériára kattintva láthatják, hétfőn pedig a Pesti TV-n jelentkezünk a rendezvényről készült izgalmas összeállítással.Mi is ott leszünk Magyarország legnagyobb disznóvágásán, Győrváron! - Vendéglátóink jól beintettek Márki-Zaynak (VIDEÓ!)
Kaczor Zsolt Mihály, Győrvár község polgármestere, V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos és Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke a Pesti Riporternek mondták el, mit gondolnak arról, hogy Márki-Zay Péter korábban többször is felháborító kijelentéseket tett a vidékiekről. Az egyik legundorítóbb példaként hozták fel, amikor trágyán nevelt gombához hasonlította őket az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A politikusok megcáfolták az ellenzék azon érveit is, miszerint a vidéki emberek el vannak zárva a hírektől, továbbá, hogy a baloldal szerint a kormánypártok elcsalnák a választást. Kaczor Zsolt Mihály elmondta: nevetséges a pánikkeltés a választás tisztaságával kapcsolatban, az valójában sosem kérdőjeleződött meg, az ellenzék csak a Fidesz-KDNP jól szervezett, népes és összetartó vidéki hálózatát irigyli.Görbe szablyával előre! – Különleges ajándékot kaptunk Vas megyei barátainktól a Szamuely-filmbemutató után
Szerdán mutattuk be Stefka István A halál népbiztosa című, Szamuely Tibor életét és gaztetteit feldolgozó dokumentum-játékfilmjét, amelyet a PestiSrácok.hu kiadója gyártott, a producere pedig Huth Gergely volt. A Pesti TV és a PestiSrácok.hu csapata nemrég Győrváron, a Sör és Csülök Fesztiválon és a Birkás pálinkafőzdében, Olaszfán és Petőmihályfán élvezhette a vendéglátók parádés vendégszeretetét, most pedig Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke és Kaczor Zsolt Mihály, Győrvár polgármestere lepte meg Stefka Istvánt és Huth Gergelyt egy-egy kuruc kori görbe szablya másolatával.Ajánljuk még