videó
GEOrgPOLITIKA – Iráni rakéták az izraeli vadászgépek ellen – Nyolc évet kért Németországban az ügyészség az Antifa egyik vezetőjére
Irán helyettes védelmi minisztere bejelentette, hogy Teherán segít Bassár el-Aszad kormányának légvédelmük megerősítésében. Szíriát az elmúlt időben rendszeresen támadták izraeli harcigépek; volt, hogy az Iránból érkező humanitárius segélyszállítmányt bombázták le, amely a földrengés sújtotta régióba ment volna. Az izraeli légierő a napokban ismét támadta Damaszkusz nemzetközi repülőterét, a szír hadsereg és az Irán által támogatott Hezbollah milícia állásait. A támadásokban két civil és meg nem nevezett számú katona vesztette életét. Teherán Szajjad–4B és Bavar–373 típusú légvédelmi rakétarendszereket ad át Damaszkusznak. Az eszközök rakétáinak hatótávolsága 300 km.Szánthó Miklós: Magyarország nagyon is ott van a porondon! – The Right Brothers
2023. május 4-én és 5-én második alkalommal rendezi meg az Alapjogokért Központ a CPAC Hungary-t, vagyis a konzervatívok legfontosabb fórumát Budapesten. Ennek apropóján a The Right Brothers vendége ezúttal Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója volt, akivel természetesen sokat beszélgettünk a közelgő rendezvényről, de nyilván elkalandoztunk, és rengeteg egyéb dolog is szóba került, mint például Donald Trump, a nyugati őrület, a transzneműek, de még a gyomorforgató pedofilok is.Visszatértek a kecskék a Hardcore Hobbistába!
Persze nem kezdhetünk rögtön kecskézni, előbb az aktualitásokról is szót kell ejteni! Például arról, hogy válaszolhat-e a neki feltett kérdésre Szijjártó Péter a sajtószabad Hollandiában, vagy helyette inkább ezt a saját tudósítójukra bízzák, ha az eredeti válasz liberális szempontból nem sikerült megfelelőre? És ezután visszatérnek a kecskék, hogy a hülyéknek meg a Média1-nek is dobjunk valamit. Végül bepillantást nyerhetünk a kanadai női erőemelők tesztoszteronszagú világába, hogy aztán a második részben Lóránt Károly mérnökkel utánaszámoljunk a belvárosi "humánéttermiség" szent gráljának, a globális felmelegedésnek.Ha a belügyekbe való beavatkozásra keresnek példát, ott a guruló dollárok esete – Menczer Tamást kérdeztük
"Az egész világ akkumulátorokat akar, csak az ellenzék nem. Nem lehet, hogy némi köze van ehhez a guruló dollároknak?" – tette fel a költői kérdést Menczer Tamás. A külügyi államtitkár szerint számos ponton megmutatkozik, hogy az ellenzék nem a magyar, hanem külföldi érdekeket szolgál; ezt mutatja meg az akkumulátorvita, de a guruló dollárok ügye is. Az orosz–ukrán háború kapcsán úgy vélekedett, hogy bár az euroatlanti régió szélsőségesen háborúpárti, emiatt is kerülhet Magyarország külföldi és belföldi támadások kereszttüzébe. Az egyik ilyen vitás kérdéseként a szankciókat nevezte meg az államtitkár, amelyek kapcsán kiemelte: Magyarország számára adottságai miatt kulcsfontosságú, hogy mentesüljön azok (közvetlen) hatásai alól. Mint mondta, ezért ratifikálta ezeket hazánk az EU-ban olyan feltételekkel, hogy Magyarország mentesül az energetikai korlátozások alól."Ha kell, flexszel tüntetjük el legközelebb a kordont" – Ismét cirkuszt rendezett a Karmelita előtt a Momentum (Videó!)
Ismét szétszedték az építkezési kordont a Momentum politikusai a Karmelita kolostornál. Elmondásuk szerint az említett kordont újra és újra le kell bontani, hiszen az a hazugságnak és a cinizmusnak a jelképe. Ezt követően a kormányülésre érkező politikusok autója elé ültek le, amíg a rendőrség többszöri felszólítás után el nem távolította őket az útból. Ezután hallatlan bátorságról téve tanúbizonyságot, egy ideig a Karmelita előtt üldögélt pár momentumos politikus Hadházy Ákos társaságában, várva a távozó minisztereket. A munkások eközben elkezdték visszaépíteni a kordont; ezt megakadályozandó a harcias momentumosok belekapaszkodtak az építési kordonba. Végül a tervezett 24 óra helyett mindössze 4 órás demonstrációnak alig nevezhető cirkuszt rendeztek a szólásszabadságért harcoló képviselők. Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke elmondása szerint legközelebb, ha kell, flexszel bontják el a kordont. Részletek a videóban.Kocsmai igazságok – Amerikában Trumpot akarják lecsukni, a belga rendőrség meg az Európai Néppártot vegzálja
Trumpot "rabosították" az éjjel – szerintünk senki nem tudja előre, hogy ebből mi fog kisülni: Trump újabb elnöksége, polgárháború, egy újabb demokrata elnök? Amerika belső válsága egyre fenyegetőbb a világ számára – tárgyalóképes marad-e az USA, vagy a háborúval akarja majd elterelni a figyelmet a belpolitikai káoszról, esetleg a háborús vereség elfedésére kell az otthoni balhé? Az Európai Néppárthoz látogatott a belga rendőrség. A tűrhetetlen magyarországi korrupció miatt bekövetkező esemény nem tántorítja el az európai értelemben vett konzervatívokat attól, hogy mindent megtegyenek a magyaroszági demokrácia megmentése érdekében. Szabó Gergő és Bálint Botond a kocsmában beszéli ki a mélyen a kocsmai szint alatt található eseményeket.Több tízmilliós csalás gyanúja merül fel a baloldal buszbérlése körül (Videóval)
A DatAdat Professional Kft. összesen több mint 50 millió forintot, míg a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) mintegy 40 milliót költött buszos utaztatásra, illetve személyszállításra tavaly márciusban – írja a Mandiner. Az ellenzéki kampányzáró eseményre érkező buszokról, amelyek százas nagyságrendben sorakoztak a budai rakparton, a PestiSrácok.hu számolt be először helyszíni videójában, amelyben aktivistákat és buszsofőröket kérdeztünk arról, hogy kik finanszírozták a járatokat. Erre a járművet vezető sofőrök, de még az alvállalkozók sem tudtak válaszolni.Letartóztatták Donald Trumpot – Soros által támogatott és hatalomba segített ügyész emelt vádat ellene (VIDEÓ!)
Letartóztatták Donald Trumpot, akit New Yorkban vettek őrizetbe; még ujjlenyomatot is vettek tőle, amikor besétált a manhattani büntetőbíróságra. Történelmi pillanat, ugyanis az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy egy volt elnök ellen büntetőeljárás indul. Trump ellen Alvin Bragg manhattani főügyész indított nyomozást, valamint ő kezdeményezte a volt elnök letartóztatását is. A New York-i kerületi ügyész kampányát korábban Soros György fizethette. Donald Trump azt nyilatkozta, nem hiszi el, hogy ez megtörténhet Amerikában. Videón látható, ahogy Trump rendőri felvezetéssel megérkezik.A baloldalnak egy polgárháborúhoz sincsenek meg a tömegei – Dézsy Zoltán és az Öreg
Dézsy Zoltán filmrendezővel azt latolgattuk, hogy a rendszerváltás után 33 évvel sem dőlt el véglegesen, hogy az ország marad-e nemzeti elkötelezettségű, polgári és a hagyományos európai keresztény értékeket felvállaló ország, vagy jön egy nem kívánt „fordulat”, amely Magyarországot áttolja a balliberális, globalista térfélre? A külföldi érdekek köztünk járnak – az Öreghez ezúttal Dézsy Zoltán látogatott el.Ajánljuk még

















