videó
Dömötör Csaba: így néz ki az ő sajtószabadságuk (Videó)
Dömötör Csaba sem hagyta szó nélkül a Momentum mai akcióját. A politikus a Karmelita előtt adott interjút az ifjú titánok pártjának kiscsoportos foglalkozása kapcsán, ami meglehetősen ironikus, hiszen a baloldali akciócsoport megpróbálta utasítani a média munkatársait arra, hogy milyen kérdéseket tehetnek fel nekik. Ilyen ugyanis a balos sajtószabadság, de mit vártunk egy olyan párttól, amelynek a volt elnöke bement egy portál szerkesztőségébe, mert ott nem azt írták, ami neki tetszik.Kimentek a tankok, bejöttek a bankok – Boros Imre és az Öreg
Most a bankok a frontra, a háborúba mennek. Boros Imre közgazdásszal, az első Orbán-kormány miniszterével mi másról is beszélgetett volna az Öreg, mint a pénzről, ami hatalmi tényező és a világ bankjairól, a bankrendszerről.Újra akcióban a demagóg Gyurcsány-párt: szerintük a Fidesz békepárti javaslata aljas manipuláció, amely Putyin érdekét szolgálja (Videó!)
Árnyékkormányinfót tartott a Demokratikus Koalíció, ahol felsorolták, milyen ügyekért terheli kizárólagos felelősség Orbán Viktor miniszterelnököt. A visszatartott uniós forrásokért, a debreceni akkumulátorgyár-beruházásért, de még a Fidesz által beterjesztett békepárti javaslatért is a magyar kormányfő a hibás a DK szerint. A sajtótájékoztatón Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter beszélt a 2026-os parlamenti választásokról is, amelynek kapcsán elmondta, hogy a többi ellenzéki párttal együtt tervez indulni a Demokratikus Koalíció. Persze amennyiben addig marad rajtuk kívül ellenzéki párt. Részletek a videóban.Lázár János: konstruktív volt az egyeztetés Goran Vesic szerb miniszterrel
Az építési és közlekedési miniszter konstruktívnak nevezte szerb kollégájával tartott keddi, budapesti egyeztetését. Lázár János és Goran Vesic a vasúti és közúti közlekedésről, autópályák összekapacsolásáról és a Budapest–Belgrád gyorsvasút megépítéséről is beszéltek.Kiss Rajmund a PS-nek: Nem szerencsés a svédeknek Magyarországot szidni, mikor éppen kérnek tőlünk valamit (Videó)
Az elmúlt héten számos fontos esemény történt a világpolitikában. EU-csúcs, Orbán Viktor tárgyalása Vučić szerb elnökkel, valamint Bulgária bejelentése, hogy nem küld lőszert Ukrajnának, helyette inkább feltölti a saját készleteit. Ezeket a témákat elemezte lapunknak Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének a vezetője, továbbá beszélt Svédország NATO-csatlakozási kérdéséről is. Ennek kapcsán megjegyezte: nem szerencsés a svédeknek Magyarországot szidni, mikor éppen kérnek tőlünk valamit. Részletek a videóban.GEOrgPOLITIKA – Lematricáztak egy arab utcatáblát Düsseldorfban
Düsseldorfban ismeretlenek lematricáztak egy arab nyelvű utcatáblát. A felirat helyére egy lovag került, amely lóháton üldözi az ellenségeit, az utcát pedig átkeresztelték Karl-Martell-Strasséra. Az ügy nagy port kavart a nemzetközi sajtóban, a rendőrség pedig nyomozni kezdett az elkövetők után. A Telegramon jelentkezett egy eddig ismeretlen csoport Rajnavidéki Forradalom (Revolte Rheinland) néven és vállalták a felelősséget a történtekért. Az üzenet szerint a történelemhamisítás és az önfeladás ellen hajtották végre az akciót és tüntették el a „szégyen utcatábláját”. Az általuk választott utcanév egyébként egy frank harcos emlékét idézi, aki 1300 évvel ezelőtt hősiesen harcolt az Ibériai-félszigetre betörő arabok ellen, 732-ben pedig megállította az arabok hadseregét, akik be akartak törni Közép-Európába.Budapesti Fidesz: ismét üres volt a feleslegesen lezárt rakpart (Videó)
Ismét üres volt a feleslegesen lezárt rakpart a hétvégén – írta a Fidesz budapesti szervezete kedden, a Facebook-oldalán, ahol tapasztalatukról egy videót is közzétettek.Hogy működik a háttérhatalom és mi közük van a YouTube-diktatúrához? – Náray-Szabó Gábor és Pócza István a Polbeatben
"Nem érdemes lógó orral hozzáállni, inkább gratulálok! Nem véletlenül töröltek benneteket" – mondta Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány programigazgatója, biztonságpolitikai elemző a Polbeatben, hozzátéve: "ne hagyjátok annyiban, különben mindannyiunkat letarolnak". Náray-Szabó Gábor akadémikus, a Professzorok Batthyány Körének alapítója azt tette hozzá: az olyan veteránoknak, mint ő, akik már éltek az ötvenes években, semmilyen meglepetést nem okoz a techóriások viselkedése. A kémikus Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve azt is kifejtette: a cenzúra, az elhallgattatás mindig a gyengeség és a félelem jele, ez pedig bizakodásra ad okot a "nemlétező" háttérhatalommal folytatott küzdelmünkben.Szijjártó Péter: Magyarország segélyszállítmányt küld a földrengés szíriai károsultjai számára (Videó)
A kormány 47 tonnányi segélyszállítmányt küld a februári földrengés szíriai károsultjai, közöttük is a leginkább rászorulók számára a Hungary Helps program keretében – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint kedd reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Ajánljuk még

















