Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Lematricáztak egy arab utcatáblát Düsseldorfban

Düsseldorfban ismeretlenek lematricáztak egy arab nyelvű utcatáblát. A felirat helyére egy lovag került, amely lóháton üldözi az ellenségeit, az utcát pedig átkeresztelték Karl-Martell-Strasséra. Az ügy nagy port kavart a nemzetközi sajtóban, a rendőrség pedig nyomozni kezdett az elkövetők után. A Telegramon jelentkezett egy eddig ismeretlen csoport Rajnavidéki Forradalom (Revolte Rheinland) néven és vállalták a felelősséget a történtekért. Az üzenet szerint a történelemhamisítás és az önfeladás ellen hajtották végre az akciót és tüntették el a „szégyen utcatábláját”. Az általuk választott utcanév egyébként egy frank harcos emlékét idézi, aki 1300 évvel ezelőtt hősiesen harcolt az Ibériai-félszigetre betörő arabok ellen, 732-ben pedig megállította az arabok hadseregét, akik be akartak törni Közép-Európába.

„Oroszország a saját feltételei szerint fogja meghatározni a nyugati országokkal történő együttműködés jövőbeli kilátásait, ha és amennyiben azok vezetése kijózanodik” – jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov külügyminiszter. A Kreml már többször utalt arra az elmúlt időszakban, nem az a kérdés, a nyugati országok akarnak-e még üzletelni Oroszországgal, hanem az, hogy Oroszország szóba áll-e még velük. Jelenleg Kína az orosz földgáz és kőolaj legnagyobb átvevője az újonnan kiépített szibériai vezetékrendszeren, Iránban pedig Oroszország lett a legerősebb külföldi befektető. A jelenlegi orosz kereskedelem jóval meghaladja az eddigi, az Európai Unióval lebonyolított üzleti forgalmat.

Irán a nemzetközi szankciók ellenére belépett a világ nagy autógyártói közé. A tavalyi adatok szerint hatodik helyen áll azon országok között, akik 2022-ben növelték a termelésüket. Az Iszlám Köztársaságban 1 064 000 autó gurult le tavaly a gyártószalagokról.

Olaf Scholz német kancellár megerősítette a sajtónak, hogy megérkezett Ukrajnába a 18 darab Leopard 2A6 harckocsi, amelyek személyzetét a Bundeswehr oktatói képezték ki. Németország ezzel átadta Kijevnek a páncélosai 10 százalékát. Ezzel Németország már összesen 60 darab páncélost adott az ukrán hadseregnek. Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint ezzel már meg lehet fordítani a háború kimenetelét.

PestiSracok facebook image

A német szövetségi kormány annak ellenére sem szünteti be az Ukrajnának nyújtott katonai segítségét, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, nukleáris fegyvereket telepít a szomszédos Fehéroroszországba. A Külügyminisztérium ezt a lépést egy további nukleáris fenyegetésnek minősítette Moszkva részéről. „Visszautasítunk minden ilyen megfélemlítési kísérletet és ezek nem is tántorítanak el minket az általunk kijelölt politikai iránytól” – nyilatkozta Annalena Baerbock hivatala, hozzátéve: „a Putyin által emlegetett párhuzam a NATO atomfegyvereiről csak a megtévesztést szolgálják és nem igazi észérvek Moszkva ezen döntésére”. Ezt az álláspontot képviseli Marie-Agnes Strack Zimmermann, a Szabaddemokrata Párt (FDP) politikusa is, aki a védelmi bizottság elnöke is egyben. „Nem térhetünk le erről az útról, Ukrajnát továbbra is támogatni fogjuk” – nyilatkozta a Frankfurter Allgemenie Zeitungnak.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?