videó
GEOrgPOLITIKA – Nem lesz elnapolt választás Oroszországban, a nyugat pedig igenis dekadens...
Sokan azt mondták, Vlagyimir Putyin elnök beszédében nem volt semmi különös, pedig érdemes a sorok között is olvasni. Fontos, hogy nem roppant meg az orosz gazdaság, és a társadalom támogatja a különleges hadműveletet. A politikai stabilitásnak a jele, hogy az elnökválasztást sem akarja a Kreml elnapolni.Karácsony Gergely szerint az antifasiszták nem agresszívek – Fővárosi Közgyűlés
A Városháza minden hónap utolsó szerdáján megtelik budapesti képviselőkkel, hiszen a Fővárosi Közgyűlés itt tartja ülését. Az utóbbi bő három évben Budapest baloldali vezetése a fővárost látszatpolitizálásra, áldozatpózra használta és feltett kézzel menekül a munka elől. Nem volt ez másképp a februári közgyűlésen sem, ahol hiába kérdeztük Karácsony Gergelyt arról, hogy miért nem olyan hangos a szélsőbaloldali antifa terroristacsoport magyarországi tobzódását illetően, mint amúgy minden más emberjogi témában, ám egyenes választ most sem kaphattunk tőle. A közgyűlésben ugyancsak vita alakult ki a kérdésben, de a szokásos baloldali frázisokon kívül sajnos most sem lettünk okosabbak, hiszen az egyenlőség és liberális elfogadás bajnokai mindig csak a szavakban ragaszkodnak az elveikhez, a gyakorlat mást mutat. Az akkumulátor-ügy is napirendre került, az egymással is véleménykülönbségben lévő ellenzéki pártok igyekeztek közösen fellépni, azonban az utóbbi idők történései alapján nagyon nehéz nem úgy látni, hogy csupán politikai tőkét akartak kovácsolni az ügyből. Beszéltünk V. Naszályi Mártával, az I. kerület párbeszédes polgármesterével is, aki először nem akart tudni az elbaltázott kerületi parkolási botrányáról, aztán egy vaskos mellébeszéléssel próbálta elodázni az újabb fiaskót, majd a kerület irányíthatóságáról úgy nyilatkozott a baloldali többséget elolvasztó polgármester, hogy ez egy szép kerület! Nézzétek meg videónkat!Egy hét késéssel jelent meg az EP honlapján a plenáris ülést széttrollkodó kurd munkáspárti aktivisták tiltakozóakciója (VIDEÓ)
A Törökországban és az Egyesült Államokban is terrorszervezetként nyilvántartott Kurdisztáni Munkáspárt aktivistáit valaki molinóstul, szórólapostul beengedte az Európai Parlament épületébe múlt hét szerdán, a 10–20 fős csoport pedig kihasználva az alkalmat, megzavarta a plenáris ülés munkáját, többek közt azzal fenyegetőzve, hogy leugrálnak a vendégeknek fenntartott karzatról. A kínos biztonsági fiaskó után egy héttel kerültek csak fel az incidensről szóló hivatalos videók az Európai Parlament honlapjára. Roberta Metsola EP-elnök az incidensről szóló nyilatkozatában különben köszönetet mondott a biztonsági szolgálatnak az incidens gyors és szakszerű kezeléséért a nehéz körülmények közepette.Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.Kiss Rajmund a PS-nek: Reméljük, a nyugati világ nem követi el ugyanazt a hibát Kínával, amit elkövetett Oroszországgal
Lezárult az 59. müncheni biztonságpolitikai konferencia, ahol az ellenfelek közötti párbeszéd helyett továbbra is az elhúzódó háború volt a téma. Kínával továbbra is feszült a viszonya az Egyesült Államoknak, a fegyvergyártó cégek pedig ragyognak a boldogságtól, hiszen az orosz–ukrán háború miatt elképesztő mennyiségű fegyvermegrendelést kapnak. A konferencia legfontosabb témáit elemezte lapunknak Kiss Rajmund, a Mathias Corvinus Collegium Diplomáciai Műhelyének vezetője. Részletek a videóban!Gyuri! Mik vagytok Ti ott Magyarországon, állatok? – Száraz Miklós György járt Az Öregnél
Száraz Miklós György írótól kérdezte ezt a Marosvásárhelyen élő unokahúga a 2004. december 5-i népszavazás után.GEOrgPOLITIKA – Biden titkos útja és Kína félelmei
Joe Biden kijevi látogatása meglepte a világot. Ez érthető is, hiszen a legnagyobb titokban kellett megszervezni. A Fehér Ház nyilatkozata szerint mindössze egy maroknyi csapat tudott az utazásról, és az ő feladatuk volt megszervezni az elnök biztonságát. Ez azért is jelentett komoly kihívást a Secret Service ügynökei számára, mert az Egyesült Államok nem rendelkezik katonai jelenléttel Ukrajnában.Nem ítélte el az antifa támadásokat a Párbeszéd társelnöke, és megfutamodik Jámbor András nevének hallatán
Rendkívüli ülésnapot kezdeményezett hétfőn az ellenzék; ezt megelőzően sikerült a PestiSrácok.hu-nak néhány kérdést feltenni a Jámbor Andrást is a soraiban tudó Párbeszéd társelnökének, Tordai Bencének. A liberális politikus nem ítélte el a közvéleményt az elmúlt hetekben felborzoló "antifasiszta" támadásokat, amelynek során fényes nappal vertek félholtra ártatlan embereket az utcán, amikor pedig Jámbor András nevét meghallotta, sűrű fideszezések közepette szaladt be a Parlamentbe. Pedig az esemény még a baloldal számára is kínos: Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője elhatárolódott a támadóktól, ugyanakkor szerinte is léteznek a velünk élő fasiszták, csak azt nem mondja meg, hogy kik ezek az emberek.Ajánljuk még

















