Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Biden titkos útja és Kína félelmei

Joe Biden kijevi látogatása meglepte a világot. Ez érthető is, hiszen a legnagyobb titokban kellett megszervezni. A Fehér Ház nyilatkozata szerint mindössze egy maroknyi csapat tudott az utazásról, és az ő feladatuk volt megszervezni az elnök biztonságát. Ez azért is jelentett komoly kihívást a Secret Service ügynökei számára, mert az Egyesült Államok nem rendelkezik katonai jelenléttel Ukrajnában.

Több hónapos előkészület után a Secret Service és a Fehér Ház úgy döntött, hogy informálják Moszkvát a látogatásról. Ezzel is minimalizálták annak esélyét, hogy az elnök veszélybe kerülhet egy rakétatámadás során. Rendkívül rizikós volt a 10 órás vonatút Varsóból Kijevbe. Az elnökkel tartó újságíróknak még a mobiltelefonjukat is le kellett adniuk a Secret Service ügynökeinek, hogy semmi ki ne szivároghasson az elnök pozíciójáról. Mivel Joe Biden már járt Irakban és Afganisztánban, ezért megvoltak a megfelelő protokollok a védelemre és az esetleges kimenekítésre. A Fehér Ház szerint azért volt fontos a Zelenszkij–Biden találkozó, mivel ez egy erős üzenet Moszkvának és a világnak, hogy az USA támogatja Ukrajna védelmi háborúját. A látogatás alatt megszólaltak a szirénák és légiriadó volt, mivel az ukrán határ közelében, Fehéroroszországban felszállt egy orosz MiG–31-es vadászgép hiperszonikus rakétával felszerelve, amelyet az ukrán légvédelem képtelen lenne lelőni.

Az amerikai republikánus párt több politikusa bírálta Joe Biden elnököt hétfőn kijevi utazása, illetve annak időzítése miatt, de Ukrajna további támogatásáról a republikánusok között is véleménykülönbségek mutatkoztak. Marjorie Taylor Greene, a képviselőház tagja az elnök kijevi látogatását rendkívül sértőnek nevezte. A közösségi médiában közzétett üzenetében azzal vádolta a kormányzatot, hogy az amerikai embereket arra kényszeríti, fizessék az ukrán kormányt és a háborút. Úgy fogalmazott, hogy ezen a napon az Egyesült Államok elnöke Ukrajnát választotta Amerika helyett, amivel arra utalt, hogy február 20. az Elnök Napja, szövetségi ünnepnap, amelyen az első elnök, George Washington születésnapjára is emlékeznek.

Scott Perry pennsylvaniai képviselő „elképesztőnek” nevezte, hogy az elnök az utazással is biztosítani akarta Ukrajnát határainak biztonságáról, miközben ezt nem tudja megtenni saját hazájában. Greg Murphy, a képviselőház észak-karolinai tagja azt írta: az elnöknek két évbe telt, hogy ellátogasson az Egyesült Államok déli határának „háborús övezetébe”, most pedig egy másik, „szintén általa teremtett” háború térségébe megy.

PestiSracok facebook image

A közelmúltban a képviselőház 11 republikánus tagja határozati javaslatot terjesztett elő Matt Gaetz képviselő kezdeményezésére, amelyben az ukrajnai fegyveres és pénzügyi támogatás leállítását szorgalmazzák, és azonnali fegyverszünetet követelnek – számolt be az MTI. Ám a republikánus párt is megosztott a kérdésben: vannak szenátorok, akik szerint fontos Ukrajna támogatása, mert ellenkező esetben az orosz győzelmet segítenék elő. Lindsey Graham szenátor szerint már el kellene kezdeni az ukrán pilóták felkészítését az F–16-os gépekre.

Mindeközben Kína szerint veszélyesen eszkalálódhat a háború a modern, nagy hatótávolságú fegyverek átadása miatt. Ezt nyilatkozta Csin Kang kínai külügyminiszter. Ezzel a véleményével nincs egyedül: német katonai szakértők is tartanak a konfliktus kiszélesedésétől. Amúgy érdekes, hogy szinte nincs nyugati ország, aki ne szállítana fegyvereket Ukrajnának, ám azt meg akarják tiltani más államoknak, például Kínának vagy Iránnak, hogy fegyvereket szállítson Oroszországnak.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.