videó
Fakanalat ragadtunk és megmutatjuk, mit főzzenek karácsonykor, ha kicsit eltérnének a megszokottól (VIDEÓ!)
A magyar szokásoknak megfelelően a karácsonyi menü között szerepel a halászlé, a húsleves, a majonézes krumpli, a sült hal és még sorolhatnánk. A PestiSrácok.hu vloggere, Dezse Balázs és Kroó Zita kolléganőnk viszont ezúttal arra gondoltak, hogy eltérnek kicsit a hagyományoktól és egy olyan ételt készítenek az ünnepekhez közeledve, ami ugyan mennyei, de nem hagyományos. A közös főzőcske alatt pedig azt is megtudtuk, hogy hogyan telik Balázséknál a Szenteste, mi a legfontosabb kelléke a főzésnek és milyen ősi szakmát akarnak rendszerint Zita nyakába aggatni azok a követői, akik elsősorban politikai nézetei miatt nem kedvelik.Nagy Ervin a PS-nek: Az EP-s korrupciós botrány egyik letartóztatottja korábban a korrupció ellen harcolt – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Az európai parlamenti korrupciós botrány egyik letartóztatottjáról most kiderült, hogy korábban éppen ő vezette a korrupció ellen harcoló bizottságot – nyilatkozta a PS TV-nek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője. Pier Antonio Panzeri alapította egyébként azt a Brüsszelben székhellyel rendelkező emberi jogi szervezetet (NGO) is, amely a korrupciós botrányban érintett lehet. A napokban felmerült a Magyarország legnagyobb kritikusának számító Guy Verhofstadt érintettsége is az ügyben, azonban egyelőre még csak a munkatársai kerültek gyanúba – állítja Nagy Ervin. Bár jelenleg Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnökének nevéhez kötődik leginkább a korrupciós botrány, ő valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelenti – mondja Nagy Ervin. Az Európai Parlamentet érintő korrupciós botránnyal egyébként hasonlóságot mutat a hazai kampányfinanszírozási ügy. Mindezt részletesen fejtjük ki az adásban!GEOrgPOLITIKA – Még több migránst akar a német kormány! (Frissített videó!)
Robert Habeck német alkancellár és munkaügyi miniszter német és angol nyelvű toborzóvideókat tesz közzé, amelyek lényege, hogy Németországnak szüksége van bevándorlókra. Ennek oka, hogy a balliberális kormány szerint nincs elég szakmunkás az országban és kezd kiürülni a nyugdíjpénztár is. Hiába mondta Angela Merkel 2015-ben az elhíresült ígéretét, hogy „wir schaffen das” (megoldjuk), a helyzet az, hogy a közel kétmillió illegális bevándorlónak csak egy töredéke dolgozik és jó 80 százalékuk szociális segélyből él. A kormány módosítani akarja a bevándorlási törvényt, hogy már „munkakeresők” is beutazhassanak.Ukrajna túszul ejtette a kárpátaljai magyarokat – Már 150 ezren látták, nézze meg Ön is az NJSZ és a PS dokumentumfilmjét!
Ukrajna megbukott az emberi jogi vizsgán. Ez az állam súlyosan megsérti a Kárpátalján élő őshonos magyarok nemzeti kisebbségi egyéni és közösségi jogait. Sőt: a magyarság terhére nyelvi genocídium, egyfajta lakosságcsere és etnikai tisztogatás zajlik a Kárpátalján – ezt állapította meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat emberi jogi vizsgálata. A magyar őshonos kisebbség helyzetének, jogai érvényesítésének lehetőségeinek vizsgálatát, elemzését az NJSZ a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával és portálunk, a PestiSrácok.hu kommunikációs stratégiai partnerségével végezte el. A közös munka során egyedülálló, őszinte és megrázó dokumentumfilm született, Magyarok a prés alatt Kárpátalján címmel, amelyet az ősbemutatót követően most elsőként itt, a PestiSrácok.hu portálon, illetve YouTube-csatornánkon tekinthetnek meg mindazok, akik az igazságra kíváncsiak, arra, amire ilyen mélységben és ilyen nyíltan nem mutat rá a fősodrású média.Müller Cecília: Nyugodt és vírusmentes ünnepek elé nézhetünk (Videó)
Müller Cecília a kormány hivatalos közösségi oldalán közzétett videonyilatkozatában mondott köszönetet az egészségügyi dolgozóknak, akiknek köszönhetően nyugodt, békés és vírusmentes ünnepek elé nézhetünk.GEOrgPOLITIKA – Működésképtelen a németek szuperpáncélosa, a Puma – Nagyszabású orosz hadgyakorlatok
Ismét hatalmas blamázs a német Bundeswehrnek: pár hete kiderült, hogy elfogyott a lőszer a német hadsereg arzenáljából, most pedig egy tesztgyakorlaton a bevetett 18 Puma típusú harckocsiból 18 nem működött. A kezelőszemélyzet szerint a Pumával lőni olyan, mint egy lottóötös: vagy bejön vagy nem.Szijjártó Péter: ismét megdőlt a beruházási rekord Magyarországon (Videóval)
Mintegy 2600 milliárd forinttal idén ismét megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, a friss adatok szerint a legtöbb beruházás ezúttal is Dél-Koreából érkezett, ahonnan számos vállalat újabb fejlesztéseket tervez hazánkban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Szöulban.Varga Mihály: Magyarország egyedülálló módon az államadósság növekedése nélkül kezelheti az energiaválságot
Stabil lábakon áll az államháztartás, a jövő évi költségvetés módosítására pedig a hiánycél racionalizálása miatt volt szükség – derült ki a Pénzügyminisztérium keddi sajtótájékoztatóján. Varga Mihály elmondta, hogy több olyan fundamentuma is van a kormányzatnak, amelyből a nehéz gazdasági környezet ellenére sem enged: ilyen a nyugdíjasok és a családok védelme, vagy az energiabiztonság garantálása. A pénzügyminiszter ismertette továbbá, hogy Magyarország az uniós átlag feletti ellenállóképességet mutat, és az egyetlen olyan ország lehet, amely az államadósság növekedése nélkül kezelheti az elhibázott brüsszeli szankciós politika okozta energetikai válságot. A költségvetési kérdések mellett a családokat érintő támogatások jövőjéről is beszélt a pénzügyminiszter.Rétvári Bence videóban köszönte meg a magyar rendőrök egész éves munkáját
Nem volt könnyű éve a magyar rendőröknek 2022 sem, akiket köszönet illet azért, hogy fenntartják Magyarország közbiztonságát – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a magyar kormány Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban, amelyben kitért arra is, hogy milyen plusz juttatásokat tudtak idén adni a rendőröknek.Ajánljuk még

















