videó
Exkluzív PS-interjú Ákossal! (ELŐZETES)
Exkluzív tartalommal jelentkezik a PestiSrácok.hu, hiszen Kovács Ákos énekessel, vagy ahogy mindenki ismeri, Ákossal beszélgettünk, akivel többek között együtt tekintettünk vissza az 52. Eucharisztikus Kongresszusra, amelyet Budapesten tartottak 2021. szeptember 5–12. között. Ákos volt az a magyar zeneszerző, akit Erdő Péter bíboros felkért arra, hogy a világméretű eseményre egy új himnuszt írjon. A szombati napon debütáló, teljes terjedelmű beszélgetésből megtudhatjátok azt is, hogyan készült el az új, "régi" himnusz; Ákos beszél az Istennel való kapcsolatáról, és arról is, hogy milyen párhozamot vélt felfedezni az 1938-as és a 2021-es Kongresszus között. Nézzétek meg az előzetest, szombaton pedig a teljes interjúval jelentkezünk!Két hasztalan, de országos baloldali képviselő körzetében tarolt a hétvégén a Fidesz (PS-videó)
Minden jel arra utal, hogy a budapestieknek is kezd elegük lenni az ellenzék tétlenkedéséből – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy sorra nyernek az időközi önkormányzati választáson a Fidesz–KDNP jelöltjei. Múlt vasárnap a baloldali fellegvárnak számító Zuglóban sikerült visszaszerezni a kormánypártoknak egy mandátumot, mégpedig a párbeszédes Szabó Rebekáét, Újbudán pedig a momentumos Orosz Anna korábbi körzetében nyert a kormánypártok jelöltje. A zuglói nyertes, Juhász-Pintér Pál szerint az ellenzéki képviselők ugródeszkának használják a kerületet, hiszen most is azért kellett választást tartani, mert a Párbeszéd kerületi politikusa beült a parlamentbe. Újbudán pedig a győzelmet annak tudják be a kormánypártiak, hogy az embereknek elegük van a cselekvésképtelenségből és a kerület ingatlaneladásaiból. A mozgósítás ugyanakkor rendkívül fontos minden választás alkalmával, amit ezek a mostani voksolások is bizonyítottak.Elnéptelenedtek a baloldali pártok Szarvason – Valószínűleg a DK-ra sincs igény, de ők azért maradtak (Videó!)
Fogynak a pártok Szarvason: megszűnt az MSZP és a Jobbik helyi alapszervezete is, ugyanis kezdetben mindkét párt vezetői bedobták a törölközőt, majd követte őket a tagság. Egy idő után senki nem volt a pártokban, ezért felszámolták magukat. A DK marad, de feltehetően rájuk sincs túl nagy igény a térségben.A békekötést szorgalmazza Szijjártó Péter az ENSZ-közgyűlés előtt (Videó)
New Yorkból, az ENSZ soronkövetkező közgyűlésének helyszínéről jelentkezett Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a tanácskozást megelőzően az ukrajnai háború lezárásának fontosságáról beszélt kifejtve, a béke jelent megoldást a globális nehézségekre.Az abortusz nem fogamzásgátló - Dúró Dóra a Fair Rightban
Szélsőséges feministák sikolyaitól volt hangos a kibertér, miután Pintér Sándor belügyminiszter aláírta az abortusz módosításáról szóló "szívhang-rendeletet". Ez lényegében annyit takar, hogy az anyának ezentúl tudomást kell vennie a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőkről, röviden: a szívhangról. A Mi Hazánk Mozgalom már korábban is tett javaslatot az abortusz menetének változtatására, de a "szívhang-rendeletet" csak most fogadták el. Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese elfogadta a meghívásunkat és bővebben is mesélt az általuk javasolt rendelet hátteréről.Fagylaltos autóval lépett meg egy férfi – Itt a videó az elkövetőről, akit még mindig keresnek a rendőrök
Még mindig nem találták meg azt a férfit, aki augusztus 29-én pattant be Terézvárosban egy járó motorral parkoló áruszállító fagyis autóba, majd hajtott el a helyszínről. A feltételezett elkövetőről felvétel készült.GeoRGpolitika – Van, amikor a méret a lényeg és Gyurcsányék árnyék(szék)kormánya is létrejött
Joe Biden többlépcsős figyelmeztetést adott Vlagyimir Putyinnak, nehogy nukleáris fegyvereket vessen be Ukrajna ellen. Persze a bombánál valóban a méret a lényeg, és a legnagyobb hidrogénbombát, a Cár-bombát pont Oroszország fejlesztette ki. Megint ukrán hazugság állhat az iziumi tömegsírok mögött, hiszen vannak, akik az orosz megszállás előtt lettek eltemetve. Az orosz csapatok hantolták el ott az ukrán hősi halottakat és meg is jelölték sírjukat a dögcédulák száma alapján és még egy listát is készíttettek egy helyi temetkezési vállalkozóval. Gyurcsányné az árnyékminiszterelnök, Vadai Ágnes honvédelmi árnyékminiszter, Komáromi Zoltán egészségügyi árnyékminiszter, Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter. Ma helyezik örök nyugalomra II. Erzsébet királynőt. A történelem talán legkomolyabb biztonsági készültsége van Londonban.Tudtad, hogy ezek a kütyük mind megfigyelnek téged? – TikTok-botrány
A technológiai fejlődés számtalan előnnyel jár, megkönnyíti az életünket, de komoly árat fizetünk érte. Ez az ár pedig a magánszféránk. Ma már nincs szükség lakossági kémhálózatokra és besúgókra, az okostelefonod mindent tud rólad, de ez még nem minden. Nemrég kiderült, hogy a TikTok böngészője naplózza a felhasználók által leütött billentyűket, de ez miért ennyire meglepő? Egymilliárd ember használja a kínai fejlesztésű TikTok felületét, azét a Kínáét, amelyik megfigyeli a lakosságát és társadalmi pontrendszer szerint értékeli őket. Komolyan meglepett bárkit, hogy egy Kínához egyenes ágon bekötött platform megfigyel minket? Természetesen a nyugati világ sem marad le, ha a gyanútlan felhasználók megfigyelése a téma, ráadásul komoly összegeket is fizetünk nekik ezért.Ukrajna megindult Moszkva felé – Harkivi csata
Ukrajna komoly győzelmet aratott az orosz megszállókkal szemben. A harkivi csata biztosan nem lesz döntő a háború kimenetelét tekintve, de elvitathatatlan ukrán siker. Moszkva megpróbálta kozmetikázni a veszteséget, de ezt nem tudják szépíteni: az ukránok jelentős területet foglaltak vissza a megszállóktól. Kohán Mátyással, a Mandiner külpolitikai újságírójával arról beszélgettünk, hogy mit is jelent pontosan ez a győzelem Ukrajna számára és lesz-e komolyabb mozgósítás Oroszország részéről.Ajánljuk még

















