videó
Buzinkay a Pesti Riporternek: az összefogás miatt bukhatott az ellenzék (Videó!)
Gyurcsány MZP-t, a "kapitány" pedig Gyurcsányt hibáztatja a vereségért. Legtöbben azonban a baloldal és a szélsőjobb elvtelen összefogását okolják az ellenzéki koalíció történelmi kudarcáért. Közéjük tartozik Buzinkay György (Momentum) is, aki a Pesti Riporter kérdésére úgy válaszolt: lehetséges, hogy az összefogás volt a kudarc eredője. Mindenesetre Buzinkaynak emiatt már nem kell aggódnia: Gyurcsány és Jakab vasárnap este azzal, hogy meg se jelentek a bukott MZP mellett az eredményvárón, világossá tették, hogy felmondják az érdekházasságot – legalábbis a hódmezővásárhelyi polgármesterrel. Buzinkay egyébként szintén elhagyta idő előtt a süllyedő hajót: a Pesti Riporternek éppen távozás közben sikerült szóra bírni a baloldali jelöltet, aki elismerte ellenfele győzelmét.Szijjártó: történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP (Videó)
Történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Karmelita kolostorban tartott kormányülés után, a Facebook-oldalán megosztott videóban.Gyurcsány beismerte, hogy súlyos vereséget szenvedtek és természetesen rátolta a felelősséget Márki-Zayra
Súlyos vereséget szenvedtünk, súlyos vereséget szenvedett a közös álom – így értékelte a baloldali összeborulás vezére az ellenzék választási vereségét. Gyurcsány Ferenc beszédében alig gyakorolt önkritikát; igyekezett minden felelősséget Márki-Zayra tolni és úgy szónokolt, mintha az ellenzéki összefogás működőképes modell lenne, csak elszúrták azzal a stratégiát, hogy olyan kapitányt választottak, aki nemelég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon.A magyar és az európai elitnek is üzentek a választók Kósa Lajos szerint
Az országgyűlési képviselő-választáson a magyar választók azt mondták, nem akarnak háborút, arra szavaztak, akik a békét és a biztonságot jelentik – mondta Kósa Lajos, a Fidesz újra mandátumot szerző debreceni képviselője a párt helyi kampányértékelő rendezvényén. A Fidesz alelnöke – aki Hajdú-Bihar megye 1. választókerületében indult képviselőjelöltként – úgy folytatta, hogy a választók arra a Magyarországra szavaztak, amely a Fidesz politikájának három pillére: a munka világa, a családtámogatás és a biztonság. Azt mondta, a választók félreérthetetlen üzenetet küldtek országosan és Hajdú-Bihar megyében is, ahol mind a hat egyéni választókerületben Fidesz-győzelem született.Márki-Zay: Hitler is kétharmados többséget kapott volna (Videó!)
Adolf Hitler is kétharmados választási győzelmet aratott volna – így kommentálta az ellenzéki összefogás magányában színpadra lépő Márki-Zay Péter a vasárnapi választás eredményét. A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint a magyar választók „nem tudták, hogy mit cselekszenek”.Dopeman élőben közvetítette Facebook-oldalán, miért szavaz a Fideszre (Videó)
Pityinger László, ismertebb nevén Dopeman élőben közvetítette Facebook-oldalán, ahogy szavazni tart. Ahogy fogalmazott, ő azért szavazna a Fideszre, mert félti a celebeket Márki-Zay bosszújától. „Nem akarom, hogy elvegyék Tátrai gitárját” – fogalmazott Dopeman.Szent küldetésen van a baloldali összefogás Márki-Zay szerint (Videó)
Orbán Viktor, Orbán Viktor, Orbán Viktor – változatlanul ez Márki-Zay Péter esszenciális mondanivalója a választók számára. A szent küldetésen lévő baloldali messiásjelölt ezenfelül bármilyen kellemetlen kérdés esetén is Orbán Viktor nevét dobja be jolly jokerként, a válaszadás kikerülésére. A teljesen önmaga hatása alá került Márki-Zay lubickol abban a csodában, amit a saját személyisége jelent számára, miközben az egyre karikásabb szemű Péterfi Judit is már csak betyárbecsületből megpróbálja még úgy-ahogy kordában tartani. Az újdonság erejével természetesen már nem hat, hogy Hódmezővásárhely vezetője teljesen letépte láncait – szerinte Magyarországon már nincs demokrácia, szabad választások sincsenek, de ő mégis jó esélyt lát a győzelemre ebben a rettenetesen elnyomó diktatúrában. Lázár János elmondása alapján a baloldali stratégia része lehet az utolsó pillanatban a személye ellen indított, egész pályás lejárató kampány.Menekül a kérdések elől az EBESZ álfüggetlen választási megfigyelője (Videó!)
Igazán pártatlan és független választási megfigyelők érkeztek hazánkba, hogy „felügyeljék” az ellenzék által már előre elcsaltnak ítélt április 3-i országgyűlési választásokat és a népszavazást. A lengyel megfigyelők szerint az EBESZ interjúi átláthatatlanok; semmiféle konkrétumot nem adnak azzal kapcsolatban, hogy pontosan kiket kérdeztek és nekik milyen a pártállásuk. Összegzésükben megállapítják: a fent említett okok miatt az EBESZ dokumentuma megsérti a semlegesség elvét, ezért tekinthető úgy, mint nemzetközi beavatkozási kísérlet a magyar választásokba.Dobrev Klára a Pesti TV-nek: holnap már a kormányváltásról fogunk beszélni! (videó)
"Megszületett a kormányzóképes, demokratikus többség Magyarországon, ha mindannyian elmennek szavazni, holnaptól már kormányváltásról fogunk beszélni" – mondta a Pesti TV-nek szavazata leadásakor Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció képviselőjelöltje és EP-képviselője. Bohár Dániel azt is megkérdezte tőle, hogy ha nyernek, mi lesz Márki-Zay Péter sorsa, mire Dobrev azt felelte: miniszterelnök lesz. Arra a kérdésre, hogy mi lesz vele, ha elbuknak, csak annyit mondott: nyerni fognak. Férje, Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta: mindenben egyetért feleségével.Ajánljuk még

















