videó
Vona Gábor szerint az ellenzéknek a választásig hátralévő két hétben el kellene rejtenie Márki-Zayt (Videó)
Az ellenzéki megmondóembereknek is elegük van a baloldal önjelölt messiásából. Vona Gábor szerint a kampány utolsó napjaira el kéne inkább dugnia az ellenzéknek a nyilvánosság elől Márki-Zayt, mert a miniszterelnök-jelölt minden megnyilvánulása az ő esélyeiket rontja.Hetek óta bujkál a nyilvánosság elől Mártha Imre strómanja (Videó)
Bár gondosan titkolt telefonszámát és budai irodáját is megtalálták a Metropol munkatársai, hetek óta hiába próbálják elérni az ügyvédi kamara bejegyzett tagját. Elvben továbbra is ügyvédként dolgozik, de úgy próbál tenni, mintha nem is létezne. Ebben szerepet játszhat, hogy a fővárosi közművezér által jegyzett, minden bizonnyal törvénytelen strómanszerződés ügyében már rendőrségi feljelentés is született.Politikai Hobbista – Magyarországon bukkant fel a halálkultusz túlélője (videó)
A Politikai Hobbista felidézte minden idők egyik legijesztőbb szektája, a Heaven’s Gate kult történetét (videónkon), amelynek 39 tagja követett el 1997-ben rituális öngyilkosságot azért, hogy ily módon megszabadulva emberi mivoltuktól, felszállhassanak az akkor Nap- és Földközelben lévő Hale–Bopp-üstökös mögött rejtőző űrhajóra, és az elvigye őket a létezésnek arra a “következő szintjére”, amit évtizedek óta ígért nekik a szektavezér. Az emberi mivoltukat már korábban, itt, a Földön is igyekeztek meghaladni; azáltal, hogy androgén, aszexuális lényekké váltak. A szekta néhány tagja végül nem vett részt az “elragadtatásban”, olyannyira, hogy az egyik ilyen aszexuális, androgén lény Magyarországon rejtőzött el, de a Hobbista csapatának sikerült egy friss fotót szereznie róla. Hogy ki az, kiderül az adásból...Mindenkinek segítünk – Orbán Viktor első napja a határon (FOTÓ+VIDEÓ)
Orbán Viktor ígéretéhez híven csütörtöki napját a határon töltötte, hogy az ott szerzett tapasztalatok alapján a kormány felkészülhessen az elkövetkezendő hetek menekültügyi feladataira. Mint ismert, Magyarországra eddig is több mint 430 ezer menekült érkezett, és a háború elhúzódásával ez a szám egyre csak növekedni fog. A miniszterelnök üzenete mindenesetre az, hogy Magyarország mindenkinek segíteni fog.Orbán Viktor: mindenkinek segítünk (Videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök szemlét tartott a csengersimai magyar–román határátkelőhelyen. A miniszterelnök meghallgatta a rendőri vezetők jelentését a határszakasz helyzetéről és az ukrajnai menekülthullámnak a térségben tapasztalható folyamatos növekedéséről, és személyesen is beszélgetett az Ukrajnát elhagyni kényszerülő menekültekkel. A kormányfő közösségi oldalára feltöltött felvétel tanúsága szerint ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást adott át egy Olaszországba készülő kétgyermekes családnak.Orbán: már négyszázhuszonkilencezer háborús menekültnek segített Magyarország (Videó!)
Orbán Viktor a debreceni laktanyába indulva jelentkezett be szerdán közösségi oldalán. A hajdúsági megyeszékhelyen az Ukrajnából érkező menekülthullám kezelésének következő fázisát tekintetik át a következő napokban. A miniszterelnök szerint a jövő héten tovább súlyosbodhat a válság, ezért a következő három napon ennek az időszaknak a védekezést kell megszervezni, hogy továbbra is képesek legyünk minden bajbajutottnak segítséget nyújtani. A kormányfő kiemelte: a szerda hajnali jelentések szerint mára már négyszázhuszonkilencezer háborús menekült érkezett Magyarországra.Lapít az ellenzék, amikor Z. Kárpát karlendítéséről kérdezik őket (Videó)
Már szinte kínos, hogyan kerüli az ellenzék a kérdéseket, amelyeket Z. Kárpát Dániel karlendítése kapcsán kapnak. Portálunkhoz is eljutott az a felvétel, amelyen a Jobbik alelnöke félreérthetetlenül utánozza a náci Németország karjelzését. A Mediaworks Hírcentrum az ellenzék március 15-i eseményén kérdezte az összefogás politikusait a témával kapcsolatban.Gajda bizalmasát, Patek Gábort leplezi le hamarosan Anonymus (Videó!)
Anonymus nem pihen, újabb videót juttatott el a PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez. Mint korábbi videójában ígérte, kerületi politikusokat fog leleplezni, és ma el is mondott három nevet, akik később fontosak lesznek a történetben. Patek Gáborról, Fischer Lászlóról és Deák Róbertről, illetve a III., a XVIII., és a XIX. kerületben végzett tevékenységükről fogok beszélni – fogalmazott Anonymus, aki bővebb információkkal nem szolgált az ügyről.Szeretetország mindenkié: halálosan megfenyegették stábunkat az ellenbékemeneten (Videó!)
Szeretetországot épít Márki-Zay Péter, állítja ő. Aztán szembejön a valóság. A Kapitány programja ugyanis nem áll másból, mint a politikai ellenfelei elleni hergelésből, amit követői kiválóan magukévá is tettek: stábunkat fizikálisan és verbálisan is inzultálták az ellenzék anti-békemenetén– ironikus visszhangjaként annak a kettős beszédnek, amit az ukrajnai háború kapcsán is hallunk a baloldalról. Az ellenzéki összefogás ugyanis bár reagálva a közhangulatra, már igyekszik letagadni, hogy háborút szorgalmazó hergeléssel reagáltak az ukrajnai fejleményekre, és már a békéről papolnak nyilvánosan, a színfalak mögött azonban magyar katonákat küldenének Ukrajnába. Ahogy az Potocskáné Kőrösi Anita kiszivárgott hangfelvételéből kiderült. Ugyanígy épül idehaza is a szeretetország, hiszen Magyarországon a baloldallal kritikus sajtónak nem maradt más, mint hogy a meszesgödör és a lámpavas közül választhat, legalábbis a baloldali szeretetnyelv művelőinek nyilatkozatai szerint, amelyeket az ellenzék március 15.-ről megemlékező rendezvényén sikerült stábunknak begyűjtenie. Persze a harciasság nem meglepő, mivel a baloldal alaposan felkészítette szimpatizánsait – vélhetően a buszos utazás során, amelyet a felsorszámozott és az ellenzéki összefogás grafikus elemeivel ellátott járműveken tettek meg a pártok szervezésében. Hogyan buszoztatták a szimpatizánsokat a helyszínre, hogyan épül szeretetország és hogyan fenyegetik a kritikus újságírókat, kiderül a videóból.Ajánljuk még

















